"Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus." Gal. 2:20

Él bennem a Krisztus


Krisztus gyülekezetének megmenekülése az ostromlott Jeruzsálemből

2020. április 05. - napikenyér

Ezekben a vészterhes időkben nagyon jó elgondolkozni azon, hogyan gondoskodott Urunk előre a jeruzsálemi keresztényekről, és minden bizonnyal most is ugyanígy teszi velünk is, annak ellenére, hogy sok mindennek nem értjük meg az okát, ami körülöttünk történik. A lenti következtetéseket természetesen…

Tovább

Ittzés István: Istenhit és az értelem

1. A hit mint bizalom

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. Hit által ajánlott fel…

Tovább

O. Hallesby: Az imádságról (részlet)

Tehetetlenség

Az imádkozó szívnek első és legbiztosabb ismertetőjele kétségtelenül a tehetetlenség. Amennyire meg tudom ítélni, az imádság tulajdonképpen a tehetetlen ember számára rendeltetett. Ez a tehetetlenek végső menedéke. Valóban az utolsó kivezető út. Mindenfélével próbálkozunk, míg végre az imádság…

Tovább

Az Igazság és a hazugság

Bob George: Az igazi kereszténység (részlet)

Vegyük annak a bankárnak a példáját, aki meghallotta, hogy hamis pénz került forgalomba és meg akarja tanítani az alkalmazottait, hogy különbséget tudjanak tenni a hamisítvány és a valódi bankjegyek között. Nem a hamisítványokra fog koncentrálni, hanem a valódi bankjegyekre. Arra fog törekedni, hogy…

Tovább

Cseri Kálmán: Isten szuverenitása és az ember felelőssége

Az utóbbi időben többen nagyon sokat beszélnek a kegyelmi kiválasztás bibliai tanításáról. Sokan egyenesen olyan hangsúllyal, mintha ennek ismerete, ill. elfogadása az üdvösség feltétele lenne, vagy ez lenne maga az evangélium, amit hirdetnünk kell. Holott erre sehol nincs bibliai parancs, s ennek…

Tovább

Nem tudunk Istennek tetszeni

Watchman Nee: Tizenkét tele kosár (részlet)

Róma 5,20; 6,14; 7,24; Galata 3,24; Zsidók 11,1; János 15,4.5; Kolossé 2,10 A Róma 7,24 “nyomorult ember"-e a régi teremtés alapján akart Istennek tetszeni, amikor még az ember halott a bűneiben. Az eredmény teljes kudarc volt. Miért? Mert ha a bűnei miatt az ember megfeszíttetett a Krisztussal,…

Tovább

Albert Lüscher: Milyen a hited?

Egyszer egy hölgy azt mondta nekem: "Egyáltalán nem értem, hogyan imádkozhatnak az emberek Jézushoz, Nekem nincs szükségem Jézusra, én közvetlenül Istenhez imádkozom és biztos vagyok benne, hogy Ő meghallgatja imádságomat, éppen úgy, ahogyan meghallgatja a kisgyermeket, ha elmondja imádságát." -…

Tovább

Wilhelm Busch: Mi célból?

Lelkészi pályafutásomnak ez az egyik legszebb tapasztalata. Teljesen fiatalon kerültem egy bányászkerületbe. Borzalmas helyzet volt ott, egyszerűen borzalmas. Az emberek mind ateisták voltak. Lassan azonban összegyűlt a férfiaknak egy kis köre, akik hitre jutottak. Csupa fiatal férfi 20 és 30…

Tovább

Trausch Liza: Az ötezer megvendégelése

"Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek? Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket! Nagy fű volt pedig azon a helyen. Leültek azért a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vette a kenyereket és hálát adva adta a tanítványoknak, a tanítványok…

Tovább

Epével kevert bor

Watchman Nee: Tizenkét tele kosár (részlet)

Máté 27:34; Lukács 23:34; 2Korintus 1:3-4; Apcsel 16:19-25, 7:58-60 Máté elmondja evangéliumában, hogy amikor az Urat elvezették a Golgotára, hogy ott megfeszítsék: ,,Epével kevert bort adtak neki inni. Ezt megízlelte, de nem akart inni." A keresztrefeszítés a leggyötrelmesebb halálnem volt, de…

Tovább
süti beállítások módosítása