Ezekben a vészterhes időkben nagyon jó elgondolkozni azon, hogyan gondoskodott Urunk előre a jeruzsálemi keresztényekről, és minden bizonnyal most is ugyanígy teszi velünk is, annak ellenére, hogy sok mindennek nem értjük meg az okát, ami körülöttünk történik. A lenti következtetéseket természetesen mindig van olyan kutató, aki kétségbe vonja. De hiszem és tapasztalatból tudom is, hogy Isten ennél sokkal nagyobb csodákat tett és tesz azóta is.

Jézus Tízvárosba megy

Munkálkodásának az elején, közvetlenül a tizenkét tanítvány elhívása után Jézus hajóra száll, és átutazik a Galileai tengeren, csak azért, hogy meggyógyítson egy megszállottat Gadarában. A csodálatos gyógyítás után azonnal vissza is jön, nem beszél, nem tesz csodát senki mással arrafelé. 

Ahogy kiszáll a hajóból, a megszállott ember szinte már várja, szembe jön vele. A lehető legnyomorúságosabb állapotban, iszonyatos indulatokkal (még lánccal sem tudták megkötözni), egy egész ördög légiótól megszállva. Miután Jézus megszabadítja, könyörög neki, hogy vele maradhasson, de Ő nem engedi meg. “Menj haza a tieidhez, és vidd hírül neki, milyen nagy dolgot tett az Úr veled és hogyan könyörül meg rajtad. “ Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Tízvárosban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus. (Márk 5:19-20)

Miért ment Gadarába Jézus? Miért utazott ennyit, és fordult vissza rögtön? Miért nem engedte meg a megszállottnak, hogy kövesse őt?

Hiszek abban, hogy semmi sem véletlen, amit Ő tesz, és mindig gondoskodik az övéiről.

A jeruzsálemi templom pusztulása

Dániel próféta Krisztus születése előtt 600 évvel megírta a következőt:

"Tudd meg azért, és értsd meg: Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét telik majd el a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét, és bár viszontagságos idők jönnek, a terek és a falak újjáépülnek. A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat. " (Dániel 9:25-26)

Nem sokkal virágvasárnap előtt Jézus is beszélt tanítványainak a templom pusztulásáról:

"Amikor Jézus kiment a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek! Jézus ezt mondta neki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának." (Márk 13:1-2)

Akkor senki sem hitt neki. A zsidók (még a tanítványok szerint is) Isten temploma elpusztíthatatlan volt.

Jézus halála után 33 évvel a zsidók felkeltek a római hatalom ellen, és nyolc évig tartó háború kezdődött, melynek végén Jeruzsálemet elfoglalták, a templomot lerombolták, és szinte mindenkit kiírtottak, aki nem halt meg az ostrom alatti éhezésben. De mi lett a Jeruzsálemben élő keresztényekkel?

Jézus figyelmezteti népét 

Mielőtt meghalt volna, Jézus beszélt tanítványainak az eljövendő nyomorúságról, üldözésekről, visszajövetelét megelőző időkről. Ekkor mondja a következőket:

"Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő elpusztulása. Akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; és akik annak közepette, menjenek ki abból; és a kik a mezőben, ne menjenek be abba. Mert azok a bosszúállásnak napjai, hogy beteljesedjenek mind azok, amik megírattak. Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokban a napokban; mert nagy szükség lesz e földön, és harag e népen. És elhullanak fegyvernek éle által, és fogva vitetnek minden pogányok közé; és Jeruzsálem megtapodtatik a pogányoktól, míglen betelik a pogányok ideje." (Lukács 21:20-24)

Vespasianus, miután apránként visszafoglalta Júdeát a felkelőktől, Jeruzsálemhez ért, és körbefogta. Nem akarta elpusztítani a várost, ezért várt, és hagyta, hogy a belső polgárháború tovább gyengítse a védelmet. Közben 68-ban meghalt Néró császár, és a hadvezérnek sürgős dolga akadt Rómában. Ezért visszavonult, és seregeit elvitte Jeruzsálem alól. Ez adta a keresztényeknek a lehetőséget, hogy miután megértették Jézus szavait, és felismerték mire vonatkozott, teljes számban el tudtak menekülni a városból. 

Nem sokkal később Vespasianus visszaküldte fiát, Titust, aki befejezte az ostromot és a zsidók által alaposan felhergelt római katonák gyűlöletükben iszonyú pusztítást vittek véghez, Titus még a templomot sem tudta megmenteni, mert felgyújtották.

A keresztények menekülése Pellába

De miért Pellába menekültek a keresztények? Valószínűleg azért, mert egyrészt Júdeán kívül volt (ami akkoriban a zsidó háború miatt sokkal biztonságosabb hely volt), és mert volt már ott egy nem-zsidó keresztény közösség, akiknek a segítségére biztosan számíthattak. Pella ugyanis Tízváros része volt, egy több városból álló gazdasági közösségé, melyhez Gadara is tartozott. Egyértelműnek tűnik ezért, hogy a meggyógyított megszállott, aki a Biblia szerint ment és hírdette mindenkinek Tízvárosban, ami vele történt, egy egész keresztény közösséget hozott létre.

Mit lehet ehhez még hozzáfűzni? Csodálatos, hogy Urunknak mindenre van gondja, és minden szó, gyógyítás, utazás pontosan beleilleszkedik a tervébe, és oka van. Hogy sok évvel előbb elindít valamit, ami csak jóval a halála után érik be. Hogy mond valamit, aminek az értelmét később megértve megmenti az összes jeruzsálemi keresztényt a biztos haláltól.

Mit mond ez nekünk ma? Higgyünk az Úr Jézusban, olvassuk a Bibliát, és engedelmeskedjünk szavának mindenben. Rengeteg útmutatást találunk a mostani időkre is, a mi dolgunk hogy kövessük Isten akaratát, és nem az, hogy értelmezni próbáljuk vagy kitaláljuk az okait. Ha a jeruzsálemi keresztények nem használták volna ki az alkalmat, ha többet gondolkoztak volna, nem menekültek volna meg. Dicsőség az Úrnak ezért a szabadításért is!

Források:

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-keresztyen-bibliai-lexikon-C97B2/z-zs-CA85B/zsido-haboru-CA889/

https://www.academia.edu/2057245/Fleeing_Forward_the_Departure_of_Christians_from_Jerusalem_to_Pella

https://www.preteristarchive.com/Bibliography/1998_scott_flee-pella.html

http://www.romaikor.hu/coloniak_es_municipiumok/jeruzselem_(hierosolyma)/jeruzsalem_romai_kori_tortenelme/cikk/jeruzsalem__ostroma_

http://bibliatanulmanyok.hu/2005-2/d/20050531

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-keresztyen-bibliai-lexikon-C97B2/d-C9AC0/dekapolisz-C9AE2/

Jehova Tanúi az elmúlt évtizedekben - többszöri visszaesés ellenére - világméretekben erőteljesen növekednek. 1945-ben 141 606 aktív hirdetőjük volt, 1975-ben kb. 2 millió, 1985-ben kb. 3 millió, 1995-ben pedig több mint 4,5 millió. Folyóiratuk, az Őrtorony 1995-ben120 nyelven jelent meg, és kb. 16 milliós példányszámban a föld sok országában terjesztették. 1996 elejére a példányszám már 18,9 millióra emelkedett, és a növekedés azóta is tart. Így az Őrtorony a világon a legnagyobb példányszámú vallási folyóirat. Ebben a helyzetben és tekintettel arra, hogy majdnem mindenki találkozott már Jehova tanúival, sürgősen szükség van történetük és tanításuk leírására és értékelésére. Hogyan jött létre az Őrtorony Társulat? Milyen fejlődésen ment keresztül? Melyek az alapvető tanításai? Összhangban vannak-e ezek a Bibliával? Hogyan, illetve mivel misszionálnak Jehova Tanúi? Hogyan fogadhatják őket meggyőződéses keresztyének missziói lelkülettel? Ezekre a kérdésekre kíván felelni ez a könyv.

forrás: sermon-online.com

Azt kell ma eldöntenünk, hogy amikor szembenézünk ezzel az ismeretlen új esztendővel, végső soron kiben bízunk. Kitől tudakozódunk a jövendő felől? És baj esetén kitől fogunk segítséget kérni? Ezekre a közhelyszerű kérdésekre most nekünk annak a jegyében kell választ adnunk magunkban, amit mindkét ma hallott igében Isten nekünk nyomatékosan mondott. Ő minden olyan próbálkozást, ami Őt megkerülve, az Ő ellenére igyekszik a jövőbe, a titkokba hatolni, utál, sőt, mindkét igében azt olvastuk, hogy nemcsak ezeket utálja Isten, hanem azokat az embereket is, akik a varázslásnak, mágiának, jövendőmondásnak, bármiféle babonának, vagy az Ő félretételével történő igyekvésnek az áldozatai vagy cselekvői lesznek. Azokat utálja az Úr, és a Jelenések könyvében többször is olvassuk, hogy azok kívül maradnak az Istennel való közösségen, a mennyei Jeruzsálemen, az üdvösségen.

Azért is különösen időszerű erről újesztendő napján beszélnünk, mert az újévi szokások hemzsegnek a különböző babonás elemektől, amik kiváltképpen azért veszélyesek, mert észre sem vesszük már, hogy miről van szó, és ezek a kedves népi szokásként elkönyvelt szörnyűségek korántsem olyan ártalmatlanok és veszélytelenek, mint ahogy gondoljuk.

Újévi üdvözleteket hoz a postás, az egyik lapon malac van, a másikon négylevelű lóhere, a harmadikon kéményseprő. A kisgyerek megkérdezi: Miért van azon a képen malac? Szülei hirtelen nem is tudnak magyarázatot adni rá, de ott van egy néni, aki megmagyarázza: Az szerencsét hoz, kisfiam. És kiselőadást tart erről, meg arról, hogy mit kell megfogni, ha az ember kéményseprőt lát az utcán, hogy megmaradjon a szerencséje, mert ettől - az új esztendőre előretekintve - nagyon sok minden függ. A kisgyerek nem érti, hogy mit mondanak neki, de magába szívja a szavakat, adott esetben emlékezni fog rá, és senki nem is sejtette, hogy megmérgezték a lelkét.

Valaki kedvesen felajánlja, hogy egy távol eső helyre elvisz a kocsiján. A szép autó hűtőrácsán egy patkó van. Megkérdezem: minek az ott? Szerencsepatkó - hangzik a felvilágosítás. - Te hiszel az ilyesmiben? - Á, dehogy, csak találtam, és feldrótoztam oda. - Vedd le, és dobd el, kérem csöndesen. Vizsgálja az arcomat, hogy tréfálok vagy komolyan gondolom-e. Szeretné, ha tréfálnék. Rövid gondolkozás után nagy meggyőződéssel ezt mondja: Ne haragudj, én mégis csak nyugodtabban vezetek, ha az ott van. Ezt nem a középkorban mondták. 1976-ban, egy főiskolát végzett férfi.

Beszélgetünk a dohányzóasztalnál. A házigazda többször is szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy ő semmiféle láthatatlan lényben nem hisz, sem Isten, sem angyal, sem ördög nincs, ő tudja. De amikor arról van szó, hogy aranyos kislányuk mióta megszületett, még nem volt beteg, akkor ezt lekopogja. Megkérdezem: Ez mi volt? És szinte tudományos precizitással elmagyarázza, hogy milyen irányból, hányat és hova kell koppintani, és mi ennek a jelentősége. Főmérnök egy fővárosi vállalatnál.

Ezek talán megmosolyogtató, nagyon szalonképes és ártatlan kis történetek még, amelyekben észre sem vesszük a bűnt, a sötétséget, a sötétség fejedelmét, aki pontosan azt akarja, hogy ne vegyük őt észre, és ne tartsuk őt sötétnek és magunkra nézve veszedelmesnek, mert akkor talán elgondolkodnánk. És éppen mivel nem vesszük észre, él és hat körülöttünk és talán bennünk is, és visz bele minket olyan dolgokba, amikről Isten azt mondja, hogy utálom. - Amikor első gyermekünk megszületett, néhány nap múlva felkeresett egy közeli ismerős, és a születés egészen pontos időpontját tudakolta. Gyanússá vált a dolog, és kiderült, hogy teljes jó szándékkal, szinte ajándékként el akarta készíteni a kicsinek a horoszkópját. Egy tanárember, 1974-ben, Budapesten!

Tanúja voltam egyszer, amikor egy asszony a gyermekének a fogfájása alkalmával szabályosan ráolvasott a gyerekre, és a hold segítségét kérte. Egy köztiszteletben álló, templomba járó, érettségizett, több gyermekes édesanya. És elmegyünk az ilyen dolgok mellett, és föl sem tűnik. Valamelyik nap a János Kórházból jöttem ki, és alig tudtam elmenekülni egy erőszakos asszony elől, aki mindenképpen a tenyeremet követelte, hogy megmondja a jövendőmet. És amikor néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy nem tudom, mi az a szilveszteri ólomöntés, akkor huszonéves fiatalok magyarázták, hogy azt hogy kell csinálni, mi annak a jelentősége, és komplikált dolog ólomhoz jutni, de megteszi a kávéüledék is, vagy szükség esetén, ha nagyon hozzáértő ember van, egy félig elégetett gyufaszál, vagy bizonyos csirkecsontok is szolgálhatnak alkalmas eszközként.

Nem szaporítom a szót. Csak néhány elrettentő illusztrációt akartam mondani. Remélem, hogy elrettentenek mindenkit. Még egy adatot hadd említsek. A Közgazdasági Kiadó jelentetett meg tavaly egy könyvet a babona lélektanáról, és ennek az Angliában élő szerzője írja a következő adatokat: "Ismeretlen azoknak a számuk, akik a törvényeket megszegve gazdagodnak meg a babonából, mások viszont úgy űzik ezt, hogy nem lépik át a törvény szabta határokat. A holdrakéták és a computerek korában a csillagjóslás és a jövendőmondás óriási sikereket élvez. A hivatásosok számáról nehéz adatokat beszerezni, mivel az általános regiszter a jövendőmondókat a szolgáltatások, sport és szórakoztató ipar osztályba sorolja. Becslések szerint Nagy-Britanniában ma valószínűleg több mint 2000 hivatásos jós működik, akiknek a jövedelme csinos, négyjegyű, sőt sokszor ötjegyű számot tesz ki. A módszerek közt megtaláljuk a kártyát és a teáscsészét éppúgy, mint a kristálygömbből olvasást és az asztrológiát. Kiszámították, hogy az Egyesült Államokban a 60-as évek elején több mint 1000 lapnak volt olyan állandó rovata, amiben asztrológia szerepelt, és ezt mintegy 20 millió olvasó olvasta. Nagy-Britanniában sok olyan hetilap van, amely a jóslatok és más okkult dolgok iránti érdeklődést igyekszik kielégíteni. Az egyik havi 50 000 példányban jelenik meg, a többiek titokban tartják példányszámukat. Az olcsó zsebkönyvkiadók is felismerték az ebben rejlő üzleti lehetőségeket, és az egyikük 750 000 példányban adta ki egy asztrológiai könyvsorozat köteteit." Ez a helyzet az ún. keresztyén Európában vagy az Egyesült Államokban a 20. század utolsó negyedében. Valóban igaz az, hogy a hiszékenység egy hitetlen korban terjed legjobban.

Mert a babonához is hit kell. Egyetlen babona sem nyugszik racionális alapokon. Akinek nincs élő hite az egy, igaz, élő Istenben, akit nekünk Jézus Krisztus kijelentett, az előbb-utóbb valami másban fog hinni. Talán észre sem veszi, hogy miben vagy kiben. Éppen ezért minősített bűn mindenféle babona a Szentírás szerint, mert amögött is bizalom van, de nem az Istenben, hanem az ördögben való bizalom. Akár tudja ezt valaki, akár nem. A hallott igékben felsorolt babonaságok bármelyikével ha valaki kapcsolatba kerül, az démoni befolyás alá kerül, és a tragikus az, hogy ezt a legtöbben nem is hiszik el. Talán még az itt ülők fülének is egy kicsit mitikusan, régimódian hangzik ez most, és kicsit eltúlzott aggályoskodásnak tekintik még azok is, akiknek pedig van tapasztalatuk arról, hogy vannak démoni hatalmak. De amikor látja valaki ezeknek a dolgoknak a hatását egy ember vagy egy család életében, akkor csak azt teheti, hogy felkiált, és azt mondja: Emberek, ezek az igék is benne vannak a Szentírásban! Isten nem véletlenül óv minket ettől. Nagyon veszélyesek, és hívő ember számára kizárólag egy lehetőség van: tartózkodik még a közelüktől, még az érintésüktől is, mert Isten az Ő szeretetéből óv minket ettől.

Nyilván bizonyos szempontból más elbírálás alá kerül az, hogy valaki négylevelű lóherét tesz az asztalára, vagy elmegy egy kártyavetőhöz, vagy maga is kártyát vet, vagy horoszkópot készíttet vagy készít, vagy olyan vallásokkal, filozófiákkal, ideológiákkal foglalkozik, amelyeket ha magáévá tesz, feltétlenül azt jelenti, hogy idegen istenek előtt hajol meg, vannak ezen belül kategóriák, de az egészre az jellemző, hogy Isten szavát félreteszi, aki ezekkel foglalkozik, mert Isten azt mondja: Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. Csak az ideg- és elmeorvosok tudják megmondani, hányan kerülnek kezelésre emiatt hozzájuk, és még többen a megmentett öngyilkosok osztályára. És lelkigondozók kénytelenek tapasztalni azt, hogy egy-egy lelki görcs mögött milyen sokszor ez áll, hogy Istennek ezt az óvását szegte meg valaki.

Valaki nem tud továbbjutni a hitéletben. Megreked egy ponton és sehogy sem halad előre. Nem talál békességet, maga is szenved attól, hogy süketté vált az ige iránt. Nem érti, mit mondhat vajon neki Isten, megoldhatatlan helyzetbe kerül, és hosszú időn át nem tud onnan kiszabadulni, és emögött sokszor az van, hogy egyszer, életének egy nehéz pontján elment egy kártyavetőhöz, vagy gyerekkorában szemölcsei voltak és ráolvastak, és csakugyan megtisztult, megszabadult a szemölcsöktől, vagy hosszabb-rövidebb ideig foglalkozott okkult könyvekkel és gyakorlatokkal.

Teljesen mindegy, hogy tudta vagy nem tudta akkor, hogy mit csinál, mert a sátán kegyetlen zsarnok. Először letagadja magát, és úgy kaparint meg minket, és utána ő az, aki meggyőz arról, hogy ebből a helyzetből már nincs szabadulás. Aki egyszer Isten helyett őbenne bízott, aki Isten helyett vagy mellett tőle is kért segítséget, az az ő hatalma alá került. Van szabadulás innen, de ezt bűnnek kell ítélni, le kell lepleznünk önmagunkban, és a Szabadítóhoz kell fordulnunk, mert csak az segíthet rajtunk, aki nagyobb, mint az erős fegyveres. Aki bement az ő palotájába, legyőzte és megkötözte őt.

Hiszen éppen ezért bűn mindenféle varázslás, mágia, jövendölés, és sorolhatnánk vég nélkül ennek különböző fajtáit, mert mindegyiket az jellemzi, hogy Isten nélkül, Isten ellenére, Istent megkerülve és kijátszva akar olyan ismeretekhez jutni, amiket Isten az Ő szeretetéből előlünk elrejtett. Vagy amiket egyelőre elrejtett, mert kímél minket, mert ismeri a mi teherbírásunkat, és Istennek minden tettét a szeretet határozza meg. Maga Jézus is mondott a tanítványoknak olyanokat, hogy: Sok mondanivalóm lenne még hozzátok, de azt most el nem hordozhatjátok. Ő nem azt akarja, hogy összeroppanjunk a titkok súlya alatt, hanem azt akarja, hogy a titkok sáfárai lehessünk. Hogy úgy tudjunk gazdálkodni az Ő kijelentett, ránk bízott, drága titkaival, hogy azokból másoknak is jó jöjjön ki, az másoknak is áldás legyen. És van, amit nem jelent ki, vagy egyelőre nem jelent ki. Ezt is megtudhatja az ember. Aki nem bízik Istenben, akinek nem elég az Ő tilalma, aki Isten ellenére is be akar törni a titkok birodalmába, betörhet, de csak Isten nélkül, Isten ellenségével szövetkezve, Isten-ellenes módon, és ezzel ő maga is Isten ellenségévé válik. Vajon mire számíthat az, aki Ővele szembefordul, és az Ő ellenségévé lesz?! Aki pedig ilyet csinál, az megteheti, de ezért fizetni kell. Ennek az ára sokszor a békessége, az élete, még az üdvössége is lehet az embernek. Ezért ilyen határozott Isten igéje.

Ezért nem ismer kivételt, és nincs enyhítés. Ha odafigyeltünk arra a két igére, amit olvastunk, akkor világos ezekből az, hogy Isten csak egyet mond ezekre nézve: Vessétek el! Elítélni, az Ige mércéjével bűnnek ítélni, a magunk életében elvetni, abbahagyni, kimenekülni belőle, és hívő embereknek külön figyelmeztetés az, ha valaha is volt dolguk effélével, akkor azt külön meg kell bánniuk. És abból utólag külön kell kérniük a szabadulást és a feloldozást, ha mégoly ártalmatlannak tűnő és széles rétegekben elterjedt babonaságról volt is szó. Hiszen éppen ezzel akar minket megtéveszteni a mi ellenségünk, hogy játékos dolognak, vagy egyszerűen csak kedves népi szokásnak, hagyománynak tünteti föl azt, ami halálos méreg, ami Isten elleni vétek, ami istenkáromlás. Mert amikor valaki az Isten nevével az ajkán Isten ellenségénél keres segítséget, az a legszörnyűbb istenkáromlás. És amikor a spiritiszták újabban spiritualistáknak kezdik nevezni magukat, és amikor a modern varázslás kézikönyve a Mózes 6. és 7. könyve címet viseli, és amikor a kártyavető a Szentháromság Isten nevét meri az ajkára venni undok tevékenysége közben, akkor az csak annál utálatosabb az Úr előtt. És ha effélékkel hívő embernek is kapcsolata van, az a legutálatosabb, a legkevésbé menthető, és leginkább olyan, amiből meg kell térnie.

Persze az ember szeretne néha előre látni, a jövőbe látni. Szeretné tudni, mire számíthat, mit hoz a jövő, mire kell felkészülnie. Egy új esztendő küszöbén különösen is ott van ez a vágy mindannyiunkban, és erre meg is van a lehetőség. Van ennek Istentől rendelt, szent és tiszta módja is, amibe nem roppan össze az idegrendszer, amibe nem zavarodik meg a hívő ember hite, amiben nem kötözik meg kételyek és félelmek. Hogyan olvastuk ezt alapigénkben? "A tanításra és a bizonyságtételre hallgassatok" - ezt mondja Isten. Hát beszél Ő velünk! Hát nem akarja Ő azt, hogy sötétben járjunk! Nem akar Ő bizonytalanságban tartani minket! Az Ő Igéjében kijelenti Önmagát. Megmutatja a mi utunkat. Az Ő Igéjében csodálatos ígéreteket ad nekünk, amikbe megfogódzkodhatunk, amiknek a teljesedését várhatjuk. Az Ő ígéreteihez vezető utat is megmutatja: az irányt mindig, és mindig a következő lépést is.

Egyebek közt ez a különbség a jövendőmondók és Isten Igéje között. Isten a következő lépést mutatja meg mindig. Mi már nem értjük, hogy mi van a mögött a képes kifejezés mögött a 119. Zsoltárban, hogy "a te igéd az én lábaimnak szövétneke és ösvényem világossága". Az a szó, amely itt szerepel, egy közönséges asztali olajmécses volt, de egy hosszú botra tűzték, és ha valakinek sötétben kellett a hegyi ösvényeken gyalogolnia, egy ilyen szövétneket, egy ilyen botra tűzött lámpást vitt a kezében, és azt tartotta maga előtt, nehogy mellélépjen, és szakadékba zuhanjon. Ez nem világított 100 méterre, mint egy reflektor, de a következő lépést megvilágította. Ha valaki odafigyelt és tartotta, az nem esett a szakadékba. Tudta, hogy mi az út iránya, és látta mindig a következő lépést. Így adja nekünk Isten az Ő Igéjét. Ezért olvassuk itt, hogy "erre figyeljetek". Nem azt mondja, hogy néha lapozzatok bele a Bibliába, néha hallgassatok oda. Mert ha csak egyszer-egyszer néz oda az ember, és éppen olyankor nem néz oda, mikor ott a szakadék, akkor beleesik. Egyszer-egyszer hiába néz bele. Vagy folyamatosan, mindig figyel valaki az Úrra ezzel a bizalommal, hogy a következő lépést mindig megvilágosítja, és ez nekem elég, mert utána jön a következő, és akkor megint ad világosságot, ha kérek, - vagy sötétségben marad, és akkor próbál más világosságot, luciferi világosságot keresni, és találhat is.

"A tanításra és a bizonyságtételre figyeljetek." A tanítás itt a Tóra, az Isten tanítása, az írott ige. A bizonyságtétel pedig az erről szóló bizonyságtétel, aminél mindig megvan annak a csodának a lehetősége, hogy az Istenről szóló emberi bizonyságtétel egyszer csak az Isten Önmagáról való bizonyságtételévé lesz, és úgy érkezik meg valakihez, és maga Isten szólít meg valakit. "Aki titeket hallgat, engem hallgat" - ezzel bocsátotta el igehirdetői útjukra Jézus az Ő tanítványait.

Ezt mondja tehát nékünk Isten: Ha ezt mondják néktek, tudakozzatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, akik suttognak és mormolnak, hát nem Istenétől tudakozódik a nép, az Isten népe? A halottaktól kell tudakozódni az élő helyett, az élő Isten helyett? A tanításra és a bizonyságtételre figyeljünk! Legyen gyülekezetünk új évi programja ez: az Isten Igéjére figyelni sokkal folyamatosabban, sokkal éberebben, megfeszített figyelemmel, sokkal nyitottabban, azzal a bizonyossággal és reménységgel, hogy ettől függ, szakadékba zuhanunk-e vagy nem.

A te Igéd lábaimnak szövétneke és ösvényemnek világossága. Nem tudjuk, hogy milyen kanyarok lesznek ennek az esztendőnek az ösvényén, de azt tudjuk, hogy ez az ösvény Őhozzá vezet, és hogy a következő lépést mindig megmutatja. Akinek ez elég, annak békessége lesz, az tud örvendezni, az biztonságban érzi magát, annak lesz igazán boldog új esztendeje.

Azt olvastuk a lekcióban, hogy ne ezekre és ne azokra figyeljetek, hanem "prófétát támaszt néktek az Úr, Őt hallgassátok." Ennek az ószövetségi igének az újszövetségi visszhangja éppen a mai napi igénk a kalauz szerint, amikor az Atya mondja az Egyszülött Fiúra: "Ez az én Fiam, akiben én gyönyörködöm, őt hallgassátok!" Őt kell nekünk hallgatni, és nem azokat, akik susmognak és mormolnak. Őt, aki világosan jelenti ki az Atyát, aki annyi titkot bíz ránk, amennyit elhordozhatunk, aki egyre beljebb vezet minket az Isten titkainak a birodalmába, leleplez előttünk egyre több dolgot, reánk bíz egyre nagyobb üzenetet és evangéliumot, ha Őeléje állunk oda ezzel a szomjas és engedelmességre kész szívvel. Nem kell nekünk mást tennünk, mint Őt követnünk. Aki Őt követi, az nem jár sötétségben, az az Ő hatalmának az erőterében marad állandóan, és ott védve lesz ezektől a sötét hatalmaktól.

Mert róla tudjuk, hogy legyőzte ezt az ellenséget. Miért mennénk mi egy legyőzötthöz, akinek a legyőzőjéhez, a nálánál hatalmasabbhoz is mehetünk? De mind a kettőhöz egyidejűleg nem mehetünk, mert az azt jelenti, hogy a sötéthez mentünk. Sokan azt szeretnék, hogy adja Isten az Ő vezetését, az istenfiúság nélkül. Márpedig az ige azt mondja: "Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai" (Róm 8,14). Ez a kettő együtt jár: istenfiúsággal és annak a kötelezettségeivel együtt jár az Ő csodálatos követése. Enélkül tétovázás van, az, ami alapigénk folytatásában így olvasható: "És ezek (tudniillik akik nem a tanításra figyelnek) bolyongani fognak a földön, szorongva és éhezve" (aki járt zárt osztályokon, az előtt megelevenednek képek) "és lesz, hogy ha megéhezik, fölgerjed, és megátkozza királyát és Istenét, és néz fölfelé, és aztán a földre tekint, és ímé, mindenütt nyomor és sötétség, és szorongatásnak éjszakája, ő pedig a sűrű sötétben elhagyatva" (Ézs 8,21-22). Ez a vége a sötétség fejedelme útjának. És a világosság útja az, amire a mi Urunk Jézus hív minket. Ezért könyörögjünk most együtt is:

Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat.
E földi útvesztőben Te mutass jó utat.
Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk.
Ó, halhatatlan ige, vezérünk, Mesterünk!

forrás: refpasaret.hu

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Kain, és ez által nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél. Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt az Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. ” (Zsid. 11,1-7)

Urunk, Terád tekint a mi szívünk, és mindenki vágyakozva néz Tereád, és Te idejében adsz nekik eledelt. Uram, kérünk, hogy áldj meg bennünket most, ezen az istentiszteleten is, adj nekünk felülről való kenyeret, a Te drága Igédet Szentlelked által, hogy valóban életté lehessen számunkra, tápláló eledellé lehessen, Uram, a Te Igéd a mi számunkra. Tudjuk, hogy Te az életnek beszédét adtad elénk, és csodálatos ez, szemben a halállal. Amikor most, Uram, a nemzeti gyászunkban is a pusztulásra, ítéletre, a halálra kell emlékeznünk, egyetlen reménység vele szemben a Te kegyelmes, életet adó, hatalmas erőd, Igéd. így gondolunk elhunyt szeretteinkre, akiket az elmúlt hetekben kísértünk utolsó útjukra. Uram, add, hogy ne úgy legyünk, mint a pogányok, mint akiknek nincs reménységük, hanem add, hogy a Te életet adó reménységed töltse be a mi fájó szíveinket. Látod, Uram, a gyász fájdalmas akkor is, de Te tudod vigasztalni, megenyhíteni a tieid szívét, begyógyítani a fájó sebeket. így kérünk Téged gyászoló testvéreinkért, a vigasztalás Igéjéért. Áldj meg, Uram, mindnyájunkat, azokat a kicsinyeket is, akiket most eléd vittünk a keresztség szentségében. Tudjuk, Uram, Te elfogadod őket, add, hogy egykor ők is kimondhassák az igent. Nekünk pedig add meg, Uram, azt a Lélek szerinti indulatot, hogy amikor a Te Igéd megszólít bennünket, tudjuk mondani: „Igen, Uram, legyen a Te akaratod szerint. ” Ámen.

Az értelmes hit

Ez, a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete talán az életünk, a mi keresztyén életünk legfontosabb kérdését hozza elő: a hit kérdését. Nagy bizonytalanság és sok zavar van a hit értelmezése körül. A világ nagyon sokszor félreérti különösen a keresztyén hitet, és úgy gondolja, hogy a hit, az valami olyan dolog, ami ott kezdődik, ahol az értelem véget ér - szó sincs róla! A keresztyén hit egyáltalán nem ilyen! A misztikus, pogány hit, az ilyen. Egy hindu guru, aki egy márványcsarnokban tartja az előadásait, kiíratta a csarnok bejáratára: „Kérem a cipőket és az értelmet a kapun kívül hagyni!” A misztikus élményeket kereső pogány ember - legyen az éppen akár megkeresztelt keresztyén is -, ha valami mágikus erők útján akarja áttörni a láthatatlan világ falát, akkor nem Istenhez jut. Ezeken az utakon-módokon nem juthat igaz Isten-ismeretre. Soha nem Istenhez érkezik meg, hanem valami idegen szellemi világba csöppen. A hit, a keresztyén hit értelmes hit. Egy logikus hit.

A hitnek természetesen tárgya kell, hogy legyen. Valamiben vagy valakiben hiszek. Persze a hit nélkül a hétköznapi életünket se élhetjük meg, mert a hit - ma erről szeretnék beszélni - alapvetően bizalmi kérdés. Hit nélkül, bizalom nélkül a mindennapi élet sem élhető. Ha nincs egymás iránt bizalom, akkor vége az együttműködésnek, az együttélésnek. Ha egy családban a férj és feleség között, gyermekek és szülők között megszakad a bizalmi viszony, akkor felbomlik a közösség. Ha Isten és az ember között megszakad a bizalmi viszony, megszakad Isten és az ember kapcsolata. Ez történt a Paradicsomban. Tulajdonképpen a hit alapvetően olyan lelki állapot, lelki magatartás, amellyel Isten felé fordul az ember, és semmi más ezenkívül nem kapcsolhat össze Istennel. Ő követeli ezt a bizalmat, követeli a hitet.

Bizalmi válság - bűn

Tessenek meggondolni, hogy milyen óriási problémákat vet fel az ember életében - a vallásos ember életében is -, ha Isten iránt bizalmatlanság van a szívében. Nem tud egész szívével odafordulni Isten felé, és megkérdőjelezi a szavát, a szeretetét, a kegyelmét, teljes lelki válságba kerül a keresztyén ember is.

Jézus a hitetlenséget, tehát a hit nélküli állapotot nevezi bűnnek. Nem akármilyen hitről van szó! Mert ma nagy divat a hit, mondhatnám talán, hogy a hit mint lelki lehetőség a reneszánszát éli. Sok mágikus, okkult ember úgy gondolja, mindegy, hogy miben hiszel, a hit önmagában hatalom, megvalósíthatod vele álmaidat és vágyaidat.

Tegnap még Csurgón evangelizáltam, és ott egy fizikatanárnő azt mondta nekem az igehirdetés után, hogy nagyon köszöni azt a mondatot, mikor azt mondtam, hogy a hit egy vektormennyiség, nemcsak nagysága, hanem iránya is van. Tehát gondolj bele, mi az, hogy „hiszek”? Miben hiszel? Önmagadban? Mágikus képességekben és erőkben? Nagy lehetőségekben? A nagy tudatalatti, benned rejlő, szunnyadó erőkben? Alapjában véve miben hiszel? Mi az, ami mozgatja az életedet? Mert végül is a hitünk arra irányul. A legtöbb ember életének hite és iránya anyagi jellegű. A pénzben hisz. Abban hisz, hogy a pénzzel mindent meg lehet oldani. A pénz válik az istenévé. A másik ember a hatalomban hisz, az emberi hatalomban, az emberi képességekben, az emberi tudásban. Egy ponton túl minden emberi tudomány vagy misztikus lehetőség csődöt mond. A tudomány sem képes a végső kérdésekre választ adni. Karl Popper tudományelméleti kutató azt mondta: „Nem adatott meg nekünk a biztos tudás, tudásunk hipotézisek hálója és találgatások szövedéke.” Az ember életének céljára és a végső kérdésekre nincs válasz. Fölveti itt az Ige, hogy: „Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten teremtette. ” Nem a tudomány által? A tudomány ugyan vergődik vele, mégsem tudjuk, honnan jöttünk, hová megyünk. Paul Davies A megbundázott világegyetem című könyvében vívódik a véletlen szülte vagy a tervezett eredettel: „A csillagászatban és a kozmológiában” - írja - „akkor bukkan fel legmeghökkentőbben a tervezettség, amikor a fizika törvényeiről és a világegyetem általános szervezettségéről van szó, különösen ami a finomhangoltságot és az életbarátságot illeti. ” Aztán felveti, hogy a fizikában, a csillagászatban nem alkalmazható a darwinizmus, ott nincs evolúció. Nyilvánvaló, hogy a darwinizmus nem alkalmas keret a tervezés megjelenésének leírására a kozmológiában. Ámde mi van a biológiával? Arról is tárgyal, és azt gondolja, hogy a biológiában is komoly problémák adódnak. Hiszen úgy tűnik, hogy ott is jelen van a tervezettség, a cél és az ok, a teleológia, idézem: „Amikor azonban áttérünk a biológiára, nehéz letagadni a teleológia (tehát az ok és az okozat) jelenlétét a viselkedésben, és természetesen elsősorban az emberi viselkedésben. Ám Darwin a biológiai evolúcióból végérvényesen száműzte a teleológiát. ” Tehát nincs cél. Darwin szerint az evolúció nem tart semerre, nincs iránya, nincs előzetes tervezés. Kiderül, mégiscsak hit által értjük meg, hogy van az életünknek értelme és célja. Hit nélkül pedig azt mondhatjuk, ha az evolúció terméke vagyok, akkor az én életemnek nincs értelme, célja, oka, ezért oda jutunk, ahol most tartunk, hogy a hitetlen ember nem látja életének értelmét. Akkor mi marad? Mert élet van, az tény. Itt az életem, mit kezdjek vele? Óriási probléma!

Mi a személyes életem értelme, célja?

Mit kezdesz az életeddel? Mi az életed értelme? Ez a 60-70 év, és aztán a halállal mindennek vége? Akkor ez az élet nem élet, mert amelyik a halálban végződik, az nem élet. A biológiai életnek a végállomása a halál, akkor az nem élet, hanem halál. Mivel az ember okos lény, ha más célja, értelme nincs, marad az élvezet, a hedonizmus: együnk-igyunk, mert holnap úgyis meghalunk... - és nincs távlat, nincs cél, illetve minden józan célt felülír az élvezet. Ezért bomlanak fel a házasságok, a családi közösségek és atomizálódik a társadalom, mert az ember a teremtésben kapott isteni célt elveszítette: „Uram, te a magad számára teremtettél minket, és meg nem nyugszik a mi lelkünk, amíg Tebenned meg nem nyugszik” — mondja Augustinus. Isten személy és mi is személyek vagyunk, közösségre, szeretetre teremtettünk. Akkor mindennek van értelme. Akkor minden napodnak, személyes életednek, de még a kicsiny ibolyának is van értelme, a zsendülő tavasznak. És amikor az ember Isten-hitre jut, amikor kivirágzik az életében a hit virága, akkor ez az egész világegyetem csodálatos harmóniává, a rendezetlenség kozmosszá válik, mert Isten a nagy rendező, az Ő kezében van a te életed, és van célja. Őmaga a cél: „Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég.” A hitét vesztett ember úgy gondolkodik: azt hiszek, amit akarok, abban hiszek, amiben akarok, úgy élem az életemet, ahogy akarom. A modern ember ebben a mély meggyőződésben van, hogy a maga ura, felnőtt, ne gyámkodjon felette se Isten, se egyház, senki, mert ő tudja, hogy kell élni. Ő tudja, ismeri az élet célját és értelmét. Tudja? Tudjuk? Végül hova jutunk? Végül oda jutunk, hogy elveszítjük a békességünket, az örömünket, az életünk értelmét és célját. Ha nincs egy személyes Isten, akkor nem beszélhetünk erkölcsről se. Illetve beszélhetünk egymás közt bizonyos relatív erkölcsökről, ami kívánságaink, vágyaink, társadalmi berendezkedésünk szerint változik, akkor nincsenek abszolútumok, nincsenek sarokkövek, melyekhez igazítsd az életedet, nincs, amire építkezz. Mert ha te az elektronok, energia és a természet terméke vagy, hogy lettél egyáltalán személyes? - Óriási kérdés. A válasz: ha van egy személyes Isten, és ezt csak hit által érthetjük meg. Igen, csak hit által érthetjük meg, hogy a világokat Isten teremtette, és hogy a láthatók a láthatatlanokból álltak elő. John Barrow kozmológus Az élet keletkezése című könyvében az ősrobbanásról írja: „Mit mondhatunk? A semmiből nem lesz semmi. Akkor mi robbant? Nem mondhatunk mást, mint hogy ott áll Isten a maga láthatatlan világával.”

A bűn, az igazság és a Krisztus-kérdés

Viszont ha ez igaz, hogy a láthatók a láthatatlanból álltak elő, és az is igaz, hogy az embert Isten teremtette, akkor felelős vagyok Annak, akitől ered az életem, vannak abszolút igazságok, és így kikerülhetetlen az erkölcsi kérdés, a bűn kérdése. Azt Isten Igéje kezdettől fogva felveti a bűnkérdést. Jézus mondja, elküldi a Pártfogót, a Szentlelket, aki meggyőzi a világot bűn tekintetében: „A bűn az, hogy nem hisznek énbennem.” (Jn 16,9). Nem azt mondja, hogy nem hisznek úgy általában Istenben, hanem, nem hisznek Énbennem, a testté lett Igében, az Isten Fiában. Ez a bűn. A nagybetűs Bűn.

 Az első parancsolat durva megszegése, és ezt nem lehet kikerülni.

Nagyon sokszor beszélgettem emberekkel mint lelkész, sokszor idős emberekkel is, és nagyon érdekes volt, anélkül, hogy én szóltam volna valaha is arról, hogy „Kedves Mariska néni, te egy bűnös ember vagy” - soha ilyeneket nem szoktam mondani, még csak célozgatni se. Megjelenik a lelkész, és elkezdi magyarázni, hogy ő nem bűnös. Ő nem csalta meg a férjét, ő nem lopott, nem hazudott, akkor csendesen meg szoktam kérdezni: „És tetszik hinni Istenben?” „Ó, igen!” „És tetszik hinni az Úr Jézus Krisztusban?” „Hát...” És akkor kiderül, hogy az Úr Jézus Krisztusban nem hisz. Mint ahogy egy drága rokonom azt mondta nekem, aki nyolcvanvalahány éves volt, református papné: „Tudod, fiam, hogy én hiszek Istenben, és milyen vallásos vagyok?” „Tudom.” „De fiam, én nem tudok mit kezdeni az Úr Jézussal.” Ez a bűn, testvérek! Nem tudunk mit kezdeni az Úr Jézussal! Miért? Miért nem tudunk Vele mit kezdeni? Amikor itt járt a Földön, ki tudott vele valamit kezdeni? Csak a bűnösök. Akik tudták, hogy bűnösök. A többi nem tudott vele mit kezdeni. A többi megfeszítette, kirekesztette, kitaszította, szembefordult Vele, és megölték, leszámoltak Vele. Ma nem fizikailag számolnak le az Úr Jézussal, hanem lelki értelemben számolnak le Vele. Kitagadják, letagadják, leszedetik a kereszteket, és így tovább, „Nincs rá szükség!” Tényleg nincs Rá szükség? Ez a bűn: „Nem hisznek énbennem”. Te hiszel Benne? Nekem is felteszi a Szentlélek Isten a kérdést: Igazán? Teljesen? Gyermeki bizalommal hiszel te énbennem? És választ kell rá adni. Mártának, Lázár nővérének a sírparton, a gyász fájdalma közepette teszi fel az Úr Jézus Krisztus a kérdést: „Én vagyok a feltámadás és az élet, és aki hisz énbennem, ha meghal is, él” - Hiszed-e ezt? Kitől kérdezi? A Krisztus-hívő Mártától. Értitek, tehát nagyon-nagyon fontos kérdés, hogy a hited kire irányul? Kire alapozod, kire támaszkodik a hited? A hitnek az eredeti görög szövegben van egy olyan jelentése, hogy 'ráterhelhetem a terhet valamire, valakire'. És itt nagyon fontos megérteni: csak Jézusra terhelhetjük életünket, halálunkat, jövőnket. Miért csak Jézus Krisztusra? Miért csak Őrá irányulhat a hitünk? Mert Ő mutatta be értem és érted az engesztelő áldozatot az Atyánál! Engesztelő áldozatot persze akkor kell bemutatni, mikor valaki nagyon haragszik. Mi mindnyájan Isten haragja alatt vagyunk, amíg ki nem békülünk Vele. Ez is hitkérdés: elhiszem vagy nem?

Milyen az Isten-ismereted?

Nagyon butácska irányzatok ütötték fel a fejüket az elmúlt évtizedekben, nem mintha ez nem lett volna mindig a keresztyénség velejárója, hogy nem keresünk Istennél mást, mint evilági javakat. Így is mondhatnám: milyen Istened van? Mert hinni csak abban az Istenben lehet, akit ismerek. Milyen istened van? Szerencseistened? Aki megóv a balesettől, aki megajándékoz pénzzel, gazdagsággal, aki megóv a betegségtől. Vagy pedig valami sokkal nagyobb? Emlékszem, egy idős néni az egyik öregotthonban azt mondta nekem: „Ó, csak a Jóistenke adna még nekem egy kis egészséget meg egy pár évet.” És akkor szeretettel mondtam neki: „Igen, az istenke ilyeneket tud adni: egy kis egészséget meg egy pár évet, de az a hatalmas Isten, a világteremtő Úr örök életet ad neked. ” Figyeljétek meg az Úr Jézust! Olyan világos, mint a nap. Azt mondja: „Keressétek először az Isten országát, a többi ráadásul megadatik nektek. ” De ki hisz ma. ? Ugye gyászolókról beszéltünk? Ki hisz ma abban, hogy fel fognak támadni a halottak? Én most nem akarom, hogy tessenek feltenni a kezüket, csak úgy ki-ki a szívében. Hiszed-e?

Gondoljuk el, hogy két templomot építenénk. Az egyik templomra kiírnánk: siker, gazdagság, egészség, szerencse. A másik templomra kiírnánk: bűnbocsánat, kegyelem, üdvösség. Mit tetszenek gondolni, melyik templom lenne dugig? Attól félek, hogy az első. Pedig. És visszatérek megint arra a gondolatra, hogy félő, hogy elvisznek bennünket a sikertemplomokba. Valami olyan ám ez, mint a fáraókorabeli kincskereső, zsákmányt akar szerezni a fáraó kincséből, és behatol a labirintusba. Ebben a labirintusban nagyon sok ajtó volt, de többet soha nem talál fel a fényre. Aki bemegy ezekbe a vallási labirintusokba, a nyerészkedés vallási labirintusaiba, félő, hogy soha nem talál ki onnan. Nagyon-nagyon szeretném, ha megértenék a testvérek, hogy mire gondolok, és itt nem csak azok a gyülekezetek vannak veszélyben, akik tudatosan ezt csinálják. Nemrég olvastam Paul Yonggi Cho koreai karizmatikus vezető könyvében: „Hát nem megmondtam, hogy az én vallási üzleti vállalkozásom sikeres?” Megdöbbentem, kimondta: „üzleti vállalkozás”. Ha valaki olvasta A negyedik dimenzió című könyvét, a könyv sodró, magával ragadó. A hit nyelve az álmok és látomások, ha vizualizálod, amire vágyakozol, legyen az egy Rolls-Royce vagy akármi, ha te azt igazán vizualizálod, elképzeled, kotlasz rajta, bemész vele az imabarlangodba és ezerhétszáz- hetven-kétszer elmondod (nem, nem én találtam ki a számot), akkor meg fogod kapni. Na, ez a félelmetes! Ez a más evangélium, ez más Jézus, ez más lélek (2Kor 11,4). Ne hagyjuk ezt a tévelygést mi gyülekezeteinkben, de a te szívedben sem! Tudjátok, milyen álnok az emberi szív? Csak az Úr tud minket józan hitre segíteni. Az Őbenne való, világos, tiszta hitre. Nem láthatom az én Istenemet. Ezért a tamási kételyek ott vannak a szívünkben: hiszem, ha látom! Akkor jönnek ezek a mágusok: „Persze, hogy láthatod, majd mi megmutatjuk neked!” Yonggi Cho és más karizmatikus vezetők azzal dicsekednek, hogy nekik megjelent az Úr Jézus. Ő viszont azt mondta a tanítványainak: „az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem.” (Jn 16,10). Ő viszont tényleg azért jött, hogy megismerhesd az Istent és valóban igaz Isten-ismeretre juss: „Aki engem lát, látja az Atyát. ” (Jn 14,9). Igazi, értelmes Isten-ismeretre. A keresztyén hit értelmes és logikus hit, mert az Úr kijelentette magát Igéjében és a Testté lett Igében, Krisztusban. A próféták az Úr Lelke által már sok mindent elmondtak az Istenről, mert Isten beszélő Isten. Ő van, és nem hallgat - mondja Francis Schaeffer, - Ő beszélő Isten, és csodálatos Istenünk van, aki az Ige által, az Ő szavával szólítja meg az értelmes embert. Csodálatos képesség a beszéd! És az Isten megszólít téged, és beszél veled. Én átélem ezt naponként, amikor imádkozom, amikor Ő válaszol nekem az Igében. Ez úgy működik, ahogy Jézus mondja: „A Pártfogó pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, Ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam néktek.” (Jn 14,26). Az Úr az Igét használja, akár olvasod, akár hallgatod. Átéled, hogy szól hozzád, és tudod, hogy Ő van. Csodálatos a mi Istenünk! Minden kor tanítványait figyelmezteti az Úr, hogy a megismerés nem a nagy tudásunk, hanem a gyermeki szívünk lehetősége: „Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3). Mert a hit lényege ez a feltételek nélküli gyermeki bizalom Krisztusban és az Ő szent Igéjében.

Hinni a gyermek bizalmával

Visszatérve a kijelentés forrásához: „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének a kisugárzása, és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.” (Zsid 1,1-3). Isten általa szól, és Ő nem csak a világmindenséget hordozza hatalmas szavával, hanem az én kételkedő, hitetlenkedő életemet is. Ezért lehet a hívő embernek bizalma, majd bizonyossága, ha megismeri Őt. Ő teremt hitet bennem. Én nem tudom azt magamból kicsiholni! Alapvetően hitetlenek vagyunk, az ember bibliakritikus, veleszületetten bibliakritikus, semmit nem hisz el, ami a Bibliában van. Napóleon azt mondta: „Az emberek mindent készségesen elhisznek, csak ne legyen benne a Bibliában.” Miért? Mert ezt örökölte, ezt kapta. Azzal a sötét hatalommal való találkozásában mit mondott neki az Ördög? Ő volt az első bibliakritikus: „Csakugyan azt mondta az Isten?” Ez az idegen lélek munkál bennünk, ez az idegen lázadó gondolat van a szívemben is. Tudjátok? Az én szívemben is! Én is csak akkor vagyok hívő, amikor gyermeki bizalommal odahajtom a fejemet az én Uram, Jézus Krisztus kezébe. Akkor úgy vagyok én is, mint Tamás: „Én Uram, én Istenem!” Teljes bizalom árad a szívemből, mint ezekből a kis drága gyermekekből, akiket most keresztelt lelkész testvérem. Csak látni kellett: az a csodálatos bizalom, ami a kicsi gyermekekben van a szüleik iránt. Azt mondta az Úr Jézus: „Ha olyanok nem lesztek.” Nem az én vallásos jó cselekedeteim csiholják ki az én hitemet, nem is a sok imádkozásom, nem is a sok bibliaolvasásom! (Holott az Ige olvasása nélkül, az imádkozás nélkül nem is lehetek keresztyén.) Semmi, semmi, semmi, amit én tudok tenni, hanem amikor az Ő jelenlétébe von engem, és hagyom, akkor ébred hit a szívemben! Nézzünk egy példát: a kapernaumi százados, egy pogány százados, nem egy kiválasztott ember, nem a kiválasztott néphez tartozik, és Jézus mit mond róla? „Izráelben sem találtam ilyen hitet!” Miért? Mert odament Jézushoz. Elkezdett beszélgetni Vele, kért Tőle valamit, és az Ő isteni lénye átsugározhatott rajta. Mert teljesen kinyitotta a szívét Jézus iránt. Hogy kell ezt csinálni? Hát add fel a kételyeidet! Próbáld meg, add fel a kételyeidet! Egyszer próbáld ki Jézust! Ahogy szokták mondani: „Próbáld ki ezt a gyógyszert, próbáld ki ezt a csodaszert, mert ez majd működik!” Hát ennél nagyobb csodaszer nincs az életben. Ábel vitte az áldozatot, mert tudta, hogy a bűn halálos, de azt mondja az Ige: Járuljatok „ az újszövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintes verehez, amely hatalmasabban beszél, mint az Ábel vére. ” (Zsid 12,24). Az Ábel véréről azt olvassuk, hogy ítéletért kiáltott az Istenhez. A kiontott testvérvér ítéletért kiáltott az Istenhez. A Szent Fiú vére kegyelemért kiált az Istenhez. Ezt el tudod-e hinni? Ha igen, akkor megragadtad Isten drága ígéretét, és akkor elragadtatsz az üdvösségbe, ahogy Énók elragadtatott, akkor tied az üdvösség, ott lesz a szívedben az üdvbizonyosság elvehetetlenül, mert tudod, hogy nem rajtad múlik, hanem elvégeztetett a Golgotán a te üdvösséged. Csak el kell hinned! Nem kell kételkedned, csak gyermeki módon hinned, mert annak az Istennek, aki képes volt értünk meghalni, talán csak lehetne hinni, nem? És nincs borzasztóbb dolog, mint ha ettől az Istentől megvonom a bizalmamat és szeretetemet, imádatomat.

Ha még nincs hited

Ne essél kétségbe, egyáltalán ne essél kétségbe! Menj oda Jézus Krisztushoz józanul, szomorú szívvel ugyan, bevallva a bűnödet: „Úr Jézus Krisztus, nem tudok Benned hinni!” Majd meglátod, ha ezt őszintén teszed, őszinte bűntudattal, bűnbánattal, megkönyörül rajtad, ahogy rajtam is, és ebből a kegyelemből mindennap lehet élni. „Aki segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül. ” Olyan drága a mi Istenünk! Komolyan! Meggyógyítja minden betegségedet, bekötözi a sebeidet, ráadásul! De ha nem tenné is, én tudom, hogy örök életem van Őbenne! És Rajta csüng a szívem!

Egy emlékemmel szeretném befejezni: Édesapám komoly hívő ember volt, de nagyon sokat szenvedett, nehéz élete volt, de én őt mindig csak mosolyogni láttam. Csak akkor volt szomorú, amikor valami gonoszság miatt szomorkodott. A halála előtti években nagyon súlyos beteg volt, három hónappal a halála előtt azt mondta nekem: „Fiam, olyan örömöt ad nekem a Szentlélek, alig tudom elhordozni!” És valóban ragyogott! Miért? Mert az Úr vele volt, naponta átélte szeretetét. Nem magával foglalkozott, velünk, másokkal! És teljes öröme volt! Túlcsorduló öröme! Higgyétek el, hogy ez így igaz! De csak a Krisztusban való hit tart meg, és tehet boldog emberré! „Eredj el, a te hited megtartott téged!” - Hát így legyen!

Urunk, áldunk Téged a Te Igédért! Áldunk azért, hogy beszélő Isten vagy! Áldunk azért, hogy Reád építhetünk, Te soha nem csalsz meg minket. Te mindig igaz vagy, szent és szerető szívű Isten, aki Jézus Krisztusban egész közel jöttél hozzánk, és hadd legyen hálás a mi szívünk, és hadd higgyünk Benned, Uram, igazán, teljesen! Te tudod ezt megtenni. Könyörülj rajtunk, mindnyájunkon, akik itt vagyunk, könyörülj szeretteinken, és áldj meg bennünket, Uram, úgy is, mint gyülekezetet, úgy is, mint egyházat, úgy is, mint nemzetet. Látod, mennyi sebből vérzünk, otthon, a családban, mennyi sebből vérzünk, Uram, sokszor a gyülekezetben is, a nemzet életében is. Látod a mi nyomorúságainkat, kérünk, irgalmazz nékünk, Úr Jézus Krisztus! Ámen.

Az imádkozó szívnek első és legbiztosabb ismertetőjele kétségtelenül a tehetetlenség. Amennyire meg tudom ítélni, az imádság tulajdonképpen a tehetetlen ember számára rendeltetett. Ez a tehetetlenek végső menedéke. Valóban az utolsó kivezető út. Mindenfélével próbálkozunk, míg végre az imádság útjára térünk.

Ez nem csupán a megtérés előtt van így. Egész keresztyén életünkben az imádság az utolsó kivezető utunk. Jól tudom, hogy mi gyakran szép szavakkal imádkozunk egyénileg és nyilvánosan is, anélkül hogy tehetetlenségünk kényszerítene erre. De nem vagyok biztos benne, hogy ez imádság.

Imádság és tehetetlenség elválaszthatatlanul összetartoznak. Azt mondhatnók, hogy csak a tehetetlenek tudnak imádkozni.

Figyelj csak ide te, aki gyakran olyan tehetetlen vagy, hogy egyáltalán nem tudod, mit csinálj s ilyenkor imádkozni sem tudsz. A szíved tele van bűnnel és tisztátalansággal; minden érdeklődésed azzal van tele, amit a Biblia "világnak" nevez. Isten, az örökkévalóság és a szent dolgok olyan távol vannak tőled és olyan idegenek számodra, hogy kétszeres bűnnek érzed, ha ilyen lelkiállapotban akarnál Istenhez közeledni. Olykor-olykor felteszed magadban a kérdést: "Valóban meg akarok szabadulni ettől a langymeleg állapottól és világi életemtől? Keresztyén életem langymelegsége és tökéletlensége nem annak a következménye-e, hogy szívem legmélyén egyáltalán nem is akarom másképpen?"

Így küzd a becsületes lélek vele született becstelensége ellen és olyan tehetetlenül elveszettnek érzi magát, hogy az imádság az ajkára fagy.

Hallgass ide, barátom! Tehetetlenséged a te legjobb imádságod. Sokkal jobban kiált ez szívedből Isten szívéhez, mint minden más szavad és megfogalmazott imádságod. Ő hall téged már első pillanattól kezdve, amikor erőt vett rajtad tehetetlenséged és azonnal kész arra, hogy segítsen rajtad. Ma éppen úgy, mint akkor, amikor meghallgatta a gutaütött tehetetlen és hangtalan imáját.

Ha anya vagy, könnyebben megérted az imádságnak ezt oldalát. A te gyenge, kicsiny gyermeked egyetlenegy kívánságát sem tudja szavakba önteni, mégis kér, úgy, ahogy tud amikor sír. De te nagyon jól megérted sírásában a kérést. Sőt, a kicsinek még sírnia sem kell. Neked csak meg kell látnod reád hagyatkozó tehetetlenségét, gyámoltalanságát és kérése máris megérintette anyai szívedet; erősebb, hathatósabb kérés ez, mint a leghangosabb kiáltás.

Ő, aki Atyja mindazoknak, akiket anyának és akiket gyermeknek neveznek mennyen és földön, hasonlóképpen bánik velünk. Tehetetlenségünk egyetlen összefüggő imádság az Ő atyai szívéhez. S Ő szüntelenül kész arra, hogy meghallgassa imádságunkat és kielégítse vágyakozásunkat. Éjjel és nappal kész erre, habár mi rendszerint nem is figyelünk rá s még kevésbé adunk hálát érte.

Ha anya vagy, ezen a ponton jobban megérted Őt, mint mi többiek. Éjjel-nappal gondját viseled kicsinyednek, bár az nem érti meg, amit érte teszel, amit áldozol és amit szenvedsz érte. A gyermek meg sem köszöni, sokszor haragos, kedvetlen és makrancos veled szemben. De ez nem téveszt meg téged. Folyton hallod a kéréseket, amelyeket tehetetlensége intéz anyai szívedhez.

Éppen ilyen az Isten.

Csak azzal a különbséggel, hogy az Ő munkálkodása tökéletes, míg az emberi szeretet tökéletlen marad. Ahogyan az igazi anya gyermeke gondozására odaszánja az életét, éppen úgy az örökkévaló Isten mérhetetlen kegyelmében az Ő örök életét áldozta bűnös gyermekei gondozására.

Isten ilyen mindenkivel.

Veled szemben is, meg nem tért olvasóm. Bizonyára azt gondolod, hogy Isten nem szeret téged. Időnként azt hiszed, hogy nem törődik veled, sőt néha úgy érzed, hogy Isten bosszújával és megtorlásával üldöz téged, mintha megzavarná minden tervedet és szétrombolná boldogságodat.

Nem, barátom, nem ilyen az Isten. Te nem ismered Őt és ezért csak torzképed van róla.

Hallgass ide, milyen az Isten! “Felhozza napját mind a gonoszokra, mind a jókra és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak" (Máté 5,45). Krisztus végső erejét és utolsó pillanatait ellenségeiért való imádkozásban töltötte el: "Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek" (Luk. 23, 34). És amikor Jézus utolsó alkalommal tért vissza Jeruzsálembe s már nem volt módja, hogy megmentse az istentelen és pártütő várost, megállott az Olajfák hegyén és siratta azt, miközben prófétai szeme látta a rettenetes ítéletet, amely rászakad majd erre a városra.

Ilyen az Isten. Szereti ellenségeit is. Amikor látja az isten-telenek nyomorúságát, üres örömeiket és valódi gondjaikat, csalódásaikat, szenvedéseiket és aggodalmaikat s hogy az idő árja kérlelhetetlenül sodorja őket a kárhozat örök gyötrelme felé, akkor nyomorúságuk és tehetetlenségük kiáltása Isten szívéig hatol. Meghallja ezt a kiáltást és aláhajol tehetetlen gyermekéhez, hogy segítsen rajta. És a meg nem tért ember elfogadja a segítséget, amíg az világi dolgokra vonatkozik. De mihelyt lelki segítséget nyújt neki Isten, a tehetetlen ember ijedten elfordul és menekül Istene elől; nem akar megtérni!

Az imádság a tehetetlen ember számára van. A tehetetlen bűnös számára, aki többé nem menekül Isten elől, aki megáll a mennyei világosságban. Kezdi felismerni korábbi bűneit, szívének tisztátalanságát, megátalkodottságát, hidegségét és közömbösségét. Látja méltatlankodását, lázadozását Isten ellen, a Biblia és az imádság ellen, és gyenge akaratát bűnös vágyaival szemben.

Mit tesz most?

Mint mindenki más, nyomorúságában Istenhez kiált. Többé- kevésbé hevesen, többé-kevésbé gyakran, többé-kevésbé rendszeresen. De nem kap feleletet Istentől. Elhagyatottnak érzi magát, mint az a férfi, aki a dühöngő tengeren egy kis lélekvesztőben hányódik. Teljes erejéből kiált. Nem hagyja abba, mégha egy árva lélek sem hallhatja őt.

S ekkor ez a megtört bűnös így szól magában: ‘Ha Isten nem válaszol, ez nyilván azért van, mert nem jól imádkozom. Imádságnak lehet nevezni az imáimat? Nemcsak szavak azok, üres szavak? Feljebb érnek a háztetőnél? Ha imáimban nincs több szent komolyság és határozottabb szándék, akkor azok nem is olyan imádságok, hogy Isten meghallgathatná azokat. “

Tehetetlen barátom, a te tehetetlenséged erőteljes imádság, mely felér Isten atyai szívéhez. Imádságodat első pillanattól - attól kezdve, hogy nyomorúságodat kitártad előtte - hallotta. Éjiel és nappal a föld felé fordítja fülét, hogy hallja, nem fordul-e hozzá nyomorúságában egy tehetetlen ember.

Figyelj tovább: Nem a te imádságod indítja arra Istent, hogy megszabadítson téged. A te imádságod annak a gyümölcse. hogy Jézus zörgetett szíved ajtaján és megmondta neked, hogy be akar térni hozzád. Azt gondolod, hogy minden zárva van is előtted, mivel nem tudsz imádkozni. Barátom, imádságodban éppen ez a tehetetlenség a döntő.

Imádkozni annyit jelent, hogy feltárulunk Jézus előtt és beengedjük Őt nyomorúságunkba. Az én tehetetlenségem az, ami teljesen feltárja az ajtót Jézus előtt és biztosítja számára a bemenetelt minden szükségemben.

"De miért nem felel nekem?" - kérdezed tanácstalanságodban.

Ő felelt a te imádságodra. Belépett életedbe azon az ajtón keresztül, amelyet tehetetlenségedben megnyitottál előtte. Ő már a szívedben lakik és munkálkodik benne. Csak még nem mit értetted meg jól a válaszát. Mi imádkozunk és kapunk rá feleletet, de ezt nem értjük meg azonnal, gyakran csak sokkal később.

Istentől valami meghatározott választ vártál: békességet, bizonyosságot, lelki örömöt. S mivel ezeket nem kapod meg, azt hiszed, hogy Isten nem felelt neked. Jézusnak sok mondanivalója van számunkra és sokat kell végeznie bennünk, de ezt nem értjük meg azonnal. Türelmetlenek vagyunk s azt szeretnénk, ha valami mást mondana vagy tenne, mint Péter is a lábmosásnál (Ján. 13, 1-10). De Jézust nem téveszti meg oktalanságunk. Nyugodtan végzi tovább munkáját és azt mondja: "Amit én cselekszem, azt te most nem érted, de később majd megérted" (Ján. 13,7).

Ezért ne aggasszon a tehetetlenséged. Legfőképpen pedig ne gátoljon az imádkozásban, mert ez a tulajdonképpeni titka és hajtóereje. Ezért inkább próbálj hálát adni Istennek a tehetetlenség ajándékáért. Ez egyike Isten legnagyobb ajándékának, mert csak tehetetlenségünkben tárjuk fel szívünket úgy, hogy Jézus beléphet nyomorúságunkba kegyelmességével és minden könyörületességével.

A mennyből szemlélve a dolgokat, sok minden másképpen látszik, mint a földön. Imádságaink is bizonyára másképpen hatnak felülről nézve.

Vegyük például az imaórákat. Egyik ember imádkozik a másik után. Először azok, akik megszokták, hogy hangosan és mások jelenlétében imádkozzanak. Jól imádkoznak, mások is épülnek általa és amikor “Ámen”-t mondanak, mindenki csendben elismeri, hogy jó imádság volt. De ugyanebben az imaközösségben lehet más is, aki szeretne imádkozni. Tudja, hogy talán nagyobb szüksége van az imádságra, mint bárki másnak. De még járatlan ebben és nem sikerül neki. Gondolatai összefüggéstelenek, szavai kapkodók. Végül annyira megzavarodik, hogy elfelejt “Ámen”-t mondani. Utána úgy kétségbeesik önmaga és az imádsága miatt, hogy az összejövetel után alig mer valakinek a szemébe nézni.

De én azt hiszem, hogy a mennyben új magasztaló éneket énekeltek, örvendezve, hogy olyan embert hallottak, aki valóban Istenhez imádkozott, mert tehetetlenségében nem tudta, mitévő legyen. Az ilyen imádságoknak örülnek a mennyben.

Az imádkozásban való tehetetlenség különféleképpen nyilvánul meg. Különösen érzelmi életünkben válthat ki teljesen különféle hatásokat. Rendszerint hivő keresztyén életünk első idejében hat legerősebben érzelmi életünkre a tehetetlenség Ebben az időben meghajlít bennünket az Úr és megtöri szívünket (Ézs. 57, 15). Szétzúzza magabiztosságunkat és önbizal- munkat; nemcsak azért, mert az egész olyan új és szokatlan, hanem mivel olyan érthetetlen.

Isten lényéhez tartozik, hogy felfoghatatlan. Ő olyan nagy, hogy egy teremtménye sem értheti meg Őt teljesen. Így senki sem találkozhat Istennel anélkül, hogy felfoghatatlanságába ne ütközne s a hitre jutott bűnös hamarosan aggódva kérdezi: “Miért nem kapok békességet, bizonyosságot, örömöt? Miért nem segít Isten nyomorúságomban, amelyet alig tudok elviselni? Miért hagy engem az örök kárhozatba süllyedni, amikor látja, mennyire szeretnék megszabadulni? Miért nem felel segélykiáltásaimra?"

Mi sok mindent el tudunk viselni, ha szenvedéseink célját és értelmét felismerhetjük. De a megfoghatatlan, ami előttünk olyan könnyen értelmetlenné válik, nyugtalanít minket és jobban fellázít, mint bármi más. Semmi sem botránkoztat meg minket olyan könnyen, mint Istennek ez a felfoghatatlansága s ezért Isten egyik sajátossága sem rendíti meg olyan gyorsan önbizalmunkat és magabiztosságunkat, mint ez a felfoghatatansag.

Ez indította Jézust e szomorú szavakra: Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik" (Máté 11, 6).

Első ízben jutunk olyan helyzetbe, amikor nem tudjuk, mit tegyünk. Képtelenek vagyunk visszatérni régi életünkhöz, de az Istenhez vezető utat sem találjuk meg. Még nem jutottunk el addig, hogy átadjuk magunkat a felfoghatatlan Istennek ezért egész valónk lázong. A megfoghatatlan mindig bénító félelemmel tölt el bennünket.

Aki ezt a félelmet kiállja, anélkül, hogy Isten és a saját lelkiismerete elől menekülne, aki a felfoghatatlan Isten színe előtt marad, az csodát él át: Isten szétzúzza önbizalmát és magabiztosságát. Anélkül, hogy tudná miképpen, a tehetetlen bűnös a felfoghatatlan Istennel való közösségbe kerül. Isten maga az, aki őt a Krisztusban képessé teszi arra, hogy meg- hajoljon a felfoghatatlan Isten előtt, ugyanakkor reá is bízza magát és megnyugodjék benne. Ezzel valami döntő jelentőségű fordulat állt be a bűnös életében. Kiengesztelődött, megbékélt lett; nemcsak Isten felfoghatatlanságával békült meg, hanem az ő saját tehetetlenségével is. S míg ez eddig egész lényét lázadással és aggodalommal töltötte el, most megtapasztalta, hogy a bűnös ember tulajdonképpeni megatartása Isten előtt a tehetetlenség. Nem elmélkedés révén, hanem a tapasztalat bizonyosságával tudja most már, hogy a gyenge kisgyermek sem tehetetlenebb anyjával való viszonyában, mint ő az Istennel való viszonyában. Minden ponton tehetetlen marad, akár bűnbocsánatról, bűn feletti győzelemről, a lélekben való új életről, kegyelemben való növekedésről, vagy a mindennapi életben az Istenhez és az emberekhez való hűségről van szó.

Tehetetlensége most új módon vonul be imádkozó életébe Eddig a tehetetlenség imádságának viharos középpontja volt, amely vagy segélykiáltásokban tört ki, vagy elnémította lelkét. Most egész imaéletét tehetetlensége hordozza. A bűnbánó szív tudja, hogy Isten előtt semmire sem képes, de nincs is másra szükség, minthogy belenyugodjék tehetetlenségébe és úgy bízza magát a mindenható és szent Isten gondjaira, ahogyan a kisgyermek anyja gondviselésére bízza magát.

Ezért az imádság egész egyszerűen abból áll, hogy Istennek napról-napra elmondjuk, miben érezzük tehetetlenségünket. Az imádság hatékonyabb, erőteljesebb lesz, ha Isten Lelke érezteti velünk tehetetlenségünket és fel kell ismernünk, hogy természetünknél fogva mennyire képtelenek vagyunk szeretni, remélni, szolgálni, áldozatot hozni, szenvedni, Bibliát olvasni, imádkozni és bűnös vágyaink ellen küzdeni.

Gyakran megtörténik, hogy kiesünk az Isten előtti tehetetlenségnek ebből az áldott helyzetéből. Ismét előtör korábbi önbizalmunk és magabiztosságunk. Ennek az a következménye, hogy ismét harcba kerülünk a tehetetlenséggel. Újra félelem és zavar tölt el bennünket. Minden homályossá válik. A bűnbocsánat bizonytalanná lesz. Szívünkből eltűnik a békesség. Lelki életünket közömbösség, szellemi restség és a lelki érdeklődés hiánya kezdi fojtogatni. Mindennapi életünkben erőt vesz rajtunk a bűn, és a kedvetlenség szelleme behatol szolgálatunkba.

Ez addig tart, míg Isten újra össze nem töri szívünket és mi újra fel nem ismerjük, hogy tehetetlen bűnösök vagyunk, akik csupán egy dolgot tehetünk: engedjük, hogy a felfoghatatlan Isten könyörüljön rajtunk, szeressen minket és gondunkat viselje. Ekkor ez a tehetetlenség ismét rendezi Istennel és az emberekkel való viszonyunkat s mindenek felett helyreállítja a helyes imádkozó magatartást.

Az imádkozásban való tehetetlenség hasonlít a béna vagy gutaütött állapotához. Kezdetben kínos, majdnem elviselhetetlen, hogy az ember olyan tehetetlen, hogy még a kanalat sem tudja a szájához emelni, arcáról a legyet elhajtani. Érthető hogy az ilyen elesett ember nem hagy fel a belső lázongással és a legnagyobb erőfeszítéssel próbálja tagjait úgy használni mint azelőtt. Végül mégis beletörődik betegségébe és megnyugszik tehetetlenségében. Éppen olyan tehetetlen, mint előzőleg, de ez az állapot nem gyötri és nem kínozza őt többé Életének egy része lett és ez meglátszik minden mozdulatán, egész magatartásán. Mindenekelőtt segítségre szorul. Ez igen megalázó. De azt is figyeld meg, hogy ez a megalázás megváltoztatta őt. Segítségkérése - csendesen és igénytelenül - majdnem bocsánatkérés azért, hogy segítséget kell igénybe venni. Milyen hálás a legcsekélyebb segítségért! Minden gondolatát és tervét a tehetetlensége irányítja. Minden dologban függ attól, aki gondozza őt. És megfigyelhetjük, hogy a függőség egészen sajátságos kapcsolatot teremtett közte és ápolója között.

Emberek között nincs ennél erősebb kötelék.

Ugyanígy kössön bennünket tehetetlenségünk Istenhez, mi közben a reá való hagyatkozást, tőle való függőségünket nem hangsúlyozhatjuk eléggé. Gondolj csak Jézus szavaira: ,,Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" (Ján. 15, 5). Itt egyetlenegy mondatban jelenti ki azt, amit egész életünkben tanulunk, de amit még akkor sem tanultunk meg teljesen, amikor a halál küszöbére érünk.

Nem hangsúlyozhatom eléggé ezt a tehetetlenséget, mert ez nemcsak imádkozó életünkben döntő, hanem az Istenhez való magatartásunkban is. Ameddig tudatában vagyunk tehetetlenségünknek, nem lephet meg minket semmiféle nehézség, nem zavarhat meg a nyomorúság, nem ijeszthet meg semmiféle akadály. Semmit nem várunk önmagunktól és ezért minden nehézségünket, gondjainkat imádságunkban Isten elé visszük. Így ajtót nyitunk előtte és alkalmat adunk neki, hogy tehetetlenségünkben az Ő csodálatos erőit nyilvánvalóvá tegye.

Nemzetünk évszázadok óta sodródik a lét és nem lét határán. A történelem tanúsága; idegen erők eredője határozza meg népünk sorsát. Vezetőink ugyan újra és újra kijelentik, hogy "saját kezünkbe vesszük jövőnket", de ez általában a be nem teljesült ígéretek halmazát gyarapítja. Különben is, éppen ez az igazi oka ismétlődő nemzeti tragédiáinknak. Hiszen az emberi lehetőségek nem csupán végesek, de nem ritkán végzetesek is. Az elmúlt évezredben, minket - tisztelet a kivételnek, - reálpolitikusok vezettek. A reálpolitikus alatt azt értem, hogy csak a látható, emberi tényezőkkel számol, és nem veszi figyelembe a legnagyobb "Tényezőt". Már pedig ha egy matematikai feladatban nem számolok egy tényezővel, az eredmény csakis rossz lehet. Ez természetesen nem csak a nemzeti méretekben igazság, hanem egyéni életünkben is.  Most ne gondoljunk arra, hogy más népek is hasonlóképpen éltek, élnek, akár csak az Európai Unió, ahol a vezetők már azt is felháborítónak tartják, ha valaki Istent említi, pláne, ha alá veti magát Isten törvényének és kritikus a világi, liberális szabadossággal szemben. Meg is lesz ennek a végzetes következménye.

Magamra nézve, elsőrendű felelősségnek tekintem, hogy népem iránt érzett felelős szeretet munkáljon a gondolkodásomban és határozza meg cselekedeteimet.

Igen, ez a döntő, hogy mit hiszek, és mit gondolok, mik motiválnak életvitelemben és embertársaimhoz való viszonyulásaimban, döntéseimben. Mindezt akár világnézetnek is  nevezhetném, minthogy valójában  az is.

Népünknek nagyon sok értékes, mondhatni átlagon felüli tagja volt és van, mégis  valami megmagyarázhatatlan  enerváltság, sőt  depressziós  cselekvőképtelenség,  bénult  lemondás , reménytelenség  jellemzi gyakran honfitársaink többségét. A legsötétebben látó nemzet címét sikerült kivívnunk, ami a minden-mindegy egyéni magatartást eredményezi.

Mi ennek az oka?  

Nagyon egyszerű: a hitetlenség. Sokan  ezt  így  fogalmazzák meg: ebben az országban nem lehet csinálni semmit, el kell menni innen, csak  nyugaton lehet érvényesülni, stb. Sőt, az ország egyik miniszterelnöke  sem tartotta szégyennek felszólítani az amúgy is  kevés  fiatalunkat, hogy külföldön keressék  boldogulásukat. 

A  hitnek, illetve  a hitetlenségnek  nem csak transzcendens  dimenziói vannak, hanem nagyon is immanens ,ebben a földi létben ható jelentősége is  van.  A hit bizalmi jellege döntő. Hiszen egy házasságot  sem lehet  bizalom nélkül megkötni, de  még  egy  repülőre sem lehet hit  nélkül felszállni, de  abban is hinnem kell, amit megvásároltam az jó,  működőképes.  Hinnem kellene abban, hogy a  családom tagjai szeretnek, hogy  fontos  vagyok nekik, hogy a munkatársaim, vagy a szomszédaim jó indulatúak irányomban, hogy vezetőink  valóban a nemzet javáért  mindent  megtesznek .

Ám éppen ennek mond ellene a történelmi tapasztalat. Alig volt nemzetünk életében olyan korszak, amikor az ország vezetői első renden, ne idegen érdekeket szolgáltak volna. És mindennapos, hogy munkahelyi tulajdonosok és vezetők, munkatársak, szomszédok, ismerősök olykor még barátok,  rokonok, testvérek, sőt  gyermekeink  vagy éppen életünk  párja  is, haszonlesésből, önzésből , hűtlenségből ellenségünkké lesz. Már a zsigereinkbe  épült  a bizalmatlanság, a lázadás, a bezárkózás, az elidegenedés. Betegek vagyunk, látjuk ezt, hiszen  a féltő szeretet aggódása van sokunk szívében, akik "látnak".

Az Ószövetség prófétáit "látóknak" nevezték. Mert Isten láttatta velük, a jelen következményeként  törvényszerűen bekövetkező jövőt.

Érdekes ellentmondásban vannak az emberek. Pesszimisták és reménytelenek és mégsem akarják látni, hogy mindannyian betegek vagyunk, de  volna lehetőség a gyógyulásra. Ám a gyógyítás, a terápia  előfeltétele a  jó diagnózis.  Ahogy Izráel életében Isten a nábi, a "látó" által átadta népének üzenetét: "Jaj vétkes  nemzet, bűnnel terhelt  nép! Gonosz utódok, romlott  fiak! Elhagyták az Urat,... Minél  több verést kaptok, annál inkább ellenkeztek! Egészen beteg már a fej, egészen gyenge már a szív." Ézs. 1,4-5  Isten elmondja  nekik, hogy  gyűlöli ünnepeiket, és nem telik kedve a véres áldozatban, eltakarja arcát ha imádkoznak. Akkor  mit is jelenthet a vallásosságunk, ha  ez sem segít? Kisfiú  voltam, még  fogtam református papné, anyai  öreganyám  kezét, megállt

végtelen szomorúsággal a zsinagóga  előtt, azt  mondta, mintegy  magának: "csodálatos énekekkel

dicsérték Istent, nagyon szerettem hallgatni, aztán mégis elvitték őket." Mégis! ez a mégis nagyon elszomorított! Nem  tudtam én  megfogalmazni, csak  éreztem, hogy valami iszonyatos titok lappang.   Európában a 19-20.századfordulón elvileg keresztyénség volt. Fennen hirdették, hogy az egész világ  krisztianizálása küszöbön van, ám nem a  nagyvilág lett keresztyénné, hanem ránk szakadt a két  világháború minden borzalmával, bal és  jobboldali szélsőséges  diktatúrák  rémtetteivel együtt.  Miért? Mert látszatkeresztyének voltunk, valójában elhagytuk Istenünket. Apám   hívő  ember  volt, jogász, járási jegyző, a nagycsalád előtt kifejtette  1944-ben, hogy nem fogják  feltartóztatni a szovjet  csapatokat, megszállnak bennünket és  nem is  fogunk belátható időn belül felszabadulni. A  rokonok majdnem megverték, mindenki  ellene  mondott, ő csendesen azzal fejezete be: értsétek meg Isten ítélete ez rajtunk, bűneink miatt.  "Bűneink miatt gyúlt harag kebledben elsújtád  villámid  dörgő fellegekben" /Kölcsey,Himnusz/.  Ó de  nehéz ezt megérteni, de kikerülhetetlen, hogy akár a mi népünk, vagy  bármelyik nép, törvényszerűen learatja bűnei büntetését. A hamis  vallásoskodás, képmutatás  nemhogy  segítene, hanem egyenesen Isten haragját  vonja maga után. Hiszen ha  vallásosként követem el bűneimet, akkor súlyosabb ítéletre  számíthatok. Isten megmondta a diagnózist, de  terápiát is adott, Jézus Krisztusban. Az igazi keresztyén  hit  gyakorlata a Krisztus követés , ha az Ő lábnyomába lépek, akkor  az Élet útján fogok járni.

Miben látom a magyarság  fő  bűnét?

Ahogy Isten mondta Izráelnek: "Elhagyták az Urat!" Mit is jelent ez? Azt, hogy ugyan tudom, hogy  van, talán sok mindenben igazat is adok neki, de akarata ellenére  cselekszem és élek, tehát gyakorlati módon nem Úr az életem fölött, hanem én vagyok a magam ura, azt  teszek amit akarok, és ebbe Isten se szóljon bele. Ő ezt  nagyon komolyan veszi és  eltávozik, békén hagy, így  is mondhatnám Pál apostol szavával, kiszolgáltat saját  bűneim következményeinek, le kell aratnom amit vetettem. Ha elhagyom Istent és ez tudatos szembehelyezkedésből fakad, akkor ő is elhagy engem, és akkor  én istentelen leszek, az istentelen ember  pedig  embertelen  ember. A humanista  gondolkodás abból indul ki, hogy az ember alapjában  véve  jó. Sajnos ez  nem igaz, egyáltalán nem igaz. Amint az elemi  mágnesek ereje összeadódik, úgy egy nemzet egyes embereinek bűne is összegeződik. Jézus azt mondta:"A  bűn az, hogy nem hisznek énbennem"Jn.16,9  Tehát  a bűn a hitetlenség, de a hit így  szoktam mondani vektor mennyiség, nem  csak  nagysága, de iránya is van, ha a hitem nem Jézus Krisztusra, mint  Megváltómra tekint, akkor  az a hit  megcsal, ha magamban, vagy  emberi lehetőségekben hiszek. Jeremiásnak azt  mondja az Úr:"Átkozott az a férfi,aki emberben bízik, és testi erőre  támaszkodik, az Úrtól pedig elfordul szíve! ... De áldott az a  férfi, aki az Úrban  bízik, akinek az Úr a bizodalma. mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa.," Jer. 17,5,7

Valóban elénk adta Isten az átok és az áldás lehetőségét, döntés elé állít, várja, hogy  komolyan vegyem a diagnózist és  kérjem tőle  a gyógyulás lehetőségét. Jeremiásnak Isten megmondja, hogy Ő "kardiológiára" küld bennünket, Ő az igazi szív specialista. "Csalárdabb a szív  mindennél , javíthatatlan; ki tudná kiismerni? Én, az Úr vagyok a szívek  vizsgálója, a lelkek megítélője, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek gyümölcse szerint megérdemli." Jer. 17,9-10 Jeremiás megérti Istent, és  így kiált "gyógyíts meg Uram akkor meggyógyulok, szabadíts meg akkor megszabadulok, 17,14.  Az ember  érzi, hogy  ha  Jeremiásnak,  a szent  prófétának is gyógyulásra  van szüksége, bűneiből szabadulásra, akkor ki vagyok én, hogy  nekem nincs szükségem Szabadítóra, gyógyítóra, drága orvosra. Az Úr  azt  mondja a szív javíthatatlan, tehát gyógyíthatatlan, "szívátültetésre"  van szükség. Jézus Krisztusban ezt  ígérte az Úr, hogy  kiveszi a kőszívet és hússzívet ültet helyébe. Könyörületes szívet, amelyik megbocsátó, irgalmas szív, amelyik megkönyörül méhe magzatán.

Egy osztrák professzor pár éve azt nyilatkozta, hogy manapság a világ legéletveszélyesebb helye az anyaméh! Hát nem rettenetes, amit Isten az élet forrásává  tett, azt mi a halál völgyévé változtatjuk? A magyar "holokauszt", hogy közel hétmillió gyermek nem születhetett meg! Ha arról beszélek, hogy az ókori keleten a termékenység isteneinek feláldozták szüleik kicsinyeiket, pld. az ökörfejű molok isten izzó bronz szobrának karjaiba  tették, azért, hogy jobb termésük legyen, vagy  sikerük legyen a háborúban, akkor  az emberek  szörnyülködnek, miért nem szörnyülködünk ma,  amikor anyagi okok, a karrier miatt  ölik meg a modern  anyák gyermekeiket.  Ha semmi más bűne nem volna népünknek, akkor is bízvást  számíthatunk Isten haragjára. Ha  kicsi ártatlannak nincs irgalom, akkor, hogy lennénk képesek irgalmas szeretettel bánni a másik emberrel.

Az  Atya Szíve

Isten kimondta Mózes előtt a nevét: "Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok akinek irgalmazok"  De  mi  ez a feltételes  mód? Voltaire azt  mondta:  a szabó  dolga, hogy ruhát  varrjon, a cipészé, hogy  cipőt  készítsen, az Isten dolga, hogy megbocsásson". Azt hiszem, hogy az emberi  arcátlanságnak nincs határa, Isten azonban Isten, és nem cipész, fenntartja a jogot arra, hogy kinek kegyelmez és kinek nem, kihez irgalmas és kihez nem! És  tényleg,  kinek irgalmaz?  És kinek kell a kegyelem? Csakis elítélt  bűnösnek, akinek már  nincs  több dobása, jogerős az ítélet és a sztárügyvéd sem menti ki a hóhér kezéből. De hát én, aki kicsi gyermekoromtól fogva templomba járó, bibliás, hívő  ember  vagyok, nekem csak nem kell a kegyelem? Az a cégéres bűnösöknek  kell! Aki így  beszél, az még  nem állt lélekben igazán a Szent Isten előtt!  Mózesnek azt mondja: nem láthat egem ember, hogy életbe maradjon. A mi Istenünk megemésztő  tűz! Én már  álltam így előtte, átéltem, hogy  örökre  elkárhoztam, és  nincs  már számomra  bocsánat! 

Luther  szerzetesként félholtra gyötörte magát böjtölésekkel, virrasztásokkal, korbácsolásokkal és lelkét gyötrő kérdésként  kérdezte, hol találok irgalmas Istent? Mert ő a  hatalmas, Igazságos és bűngyűlölő Istent látta, és magát az elveszettet. Aztán megtalálta a kegyelmes  Istent Jézus Krisztusban, a Kereszt Krisztusában. A keresztfa titkát  csak az érti meg, aki állt már Isten szín előtt,  az megtudja, hogy az  Atya  csak annak ad  kegyelmet, aki hisz Egyszülött Fiában, aki helyetted és helyettem állt meg Isten ítélete előtt. Tudjátok két  ítélet  lesz a világon, a bűnösök ítélete, ez már  megvolt, ott a Golgotán, és az "igazak" ítélete,  / majd a világ  végén/   akik nem Megváltójuk érdemében bízva, hanem saját igazságuk tudatában állnak Isten elé. Bátor  vagy botor  emberek? A bűnösök ítéletét Jézus vállalta fel! Aki bűnét  ráveti, aki hiszi, hogy Jézus Krisztus   engesztelő áldozatáért Isten megbocsát neki, annak szól az  irgalom evangéliuma. 

Az Izráeliták talán jobban megértették, vagy megérthették volna a kereszt titkát. A jeruzsálemi templom oltárán áldozhattak , a  férfi felvitte a báránykáját, megállt  vele a pap előtt, rá kellett tennie a kezét a bárány fejére és  felette meg kellett vallania  valós bűneit, aztán a pap elvágta a bárány  nyakát,  fröcsögött a vér és átélte, hogy "valaki" más halt meg bűneiért.

Keresztelő János rámutat Jézusra: "Íme az Isten Báránya ,aki hordozza a világ bűnét!"

Hát ez a  nagypéntek csodája ,a kereszt kegyelmes titka. Isten a kereszten kitette Jézusban a Szívét, amely  meghasadt,  Isten lesújtó ítélete alatt, helyetted és  helyettem, érted és értem.

A Szent Kereszt, úgy jött létre, hogy  Isten bűnt gyűlölő ítélete és halálos szeretete keresztezte egymást.  Isten ezt már  évszázadokkal előbb bejelentette: "Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg" Ézs.53,5 Drága  biztatás és örök evangélium a megtérő bűnösöknek. Ne félj mert Megváltottalak, neveden szólítottalak enyém  vagy,  mondja Urunk, aki Krisztusban Megváltott bűntől és haláltól.

Cromwell a nagy hatalmú angol vezér, egyik faluban halálra ítélt  egy  férfit. A felesége esdekelt férje életéért, de Cromwell könyörtelenül  kijelentette, holnap a déli harangszókor meghal a férjed! Az asszony tudta, hogy a harangozó teljesen süket. Délben felment a templom toronyba és megragadta két kézzel a harang nyelvét, a harangozó húzta a harangot, de az nem szólalt meg. Az asszony kezét teljesen összezúzta a harang.  Majd odaállt Cromwell elé,felmutatta véres kezeit, a hatalmas úr  megrendült ekkora szeretet láttán és  szabadon engedte  férjét. Mennyivel inkább ad életet a mi Atyánk annak, akiért Szent Fia mutatja  fel átszegezett kezeit: "Ha mások megfeledkeznének is,én nem feledkezem meg rólad! Íme tenyerembe véstelek be" Ézs.49,15-16 Jézus kezeibe véste  be örök emlékezetül azokat, akik Benne reménykednek.

W. Busch lelkész könyvének címe: "Jézus a mi sorsunk!" valóban így  van, ami vele  történt az történik a Benne hívővel. Pál így mondja: ha vele együtt haltunk meg, vele együtt támadunk fel!  Olyan csodálatos Isten Igéje, ezt is előre bejelentette:  "Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz, mert Ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de  be is kötöz bennünket, két  nap múltán életre kelt, harmadnapra feltámaszt bennünket, és élünk majd  előtte." Hóseás 6,1-2

 Húsvét az élet ünnepe,

győzelem a halál felett, mint utolsó ellenség, a legnagyobb ellenség töröltetik el a halál, a legyőzhetetlen, amiről azt  gondolják, hogy övé az utolsó szó?  Valóban a halálé az utolsó szó? Ha  a halál mindennél nagyobb, akkor Istennél is nagyobb lenne? Lehetetlen! Az Élet Ura  Ő! A Feltámadott mondja Jánosnak a mennyei jelenésekben: "Ne félj, én vagyok az első és az utolsó,és az élő: halott voltam, de íme élek örökké, és  nálam vannak a halál és pokol kulcsai." Jel.1, 17-18

Egy teológiai professzort meghívtak szülőfalujába, hogy temesse  el a gyülekezet egyik elöljáróját, aki ötven évesen váratlan elhunyt. A professzor úr, hirdette a feltámadás  evangéliumát és az összetört  szívű özvegy  minden drága igénél bekiáltotta, "abból sem lesz semmi"! Sokszor   álltam  ravatal mellett, szemben a gyászolók sokasága, láttam az arcokon, hogy az élet evangéliuma számukra provokáció volt. Szinte gúnyként  hatott, amikor  a feltámadás szóba került. Hiszen a halál legyőzhetetlen bizonyítéka ott volt előttük, drága szerettük egy  marék hamu, vagy kihűlt és oszlásnak indult élettelen teste. Mit  papol akkor ez a fecsegő?!  Úgy néztek rám, mintha én öltem volna meg szerettüket. Fájdalmas pillanatok, szívemet ilyenkor a szánalom és az a vágy  töltötte  be,  bárcsak  tudnának hinni, hiszen olyan elesettek és  reménytelenek. Lassan rájöttem, ők is  hívők, de egészen másban hisznek; Ők halálhívők! Mert azt  hiszik, hogy a halálé az utolsó szó.  Talán éppen ez szomorít el legjobban, hogy népünk halál hívő  nép, semmilyen tekintetben nem  tud  hinni az élet hatalmában. A mi biológiai életünk valójában nem élet, méltán mondja az Úr, az önmagában , saját hitében hívő gyülekezetnek az a neved, hogy élsz, pedig halott  vagy. A biológiai élet végállomása a halál. Logikusan így kell megfogalmaznunk, a biológiai létünk célja a halál. De élet az amelynek  vége, célja a halál? Természetesen nem! Lehet, hogy elfogult  vagyok, de  saját népünk gondolkozásában azt látom, hogy roppant  racionális, nem csak a vezetőink, de népünk  döntő  többsége realista. De  realizmusa  a testi látáson alapul. A realista a láthatókra néz és teljességgel hihetetlennek tartja, a láthatatlan világ  valóságát, így az eljövendő világ Isten országának a valóságát. "Hiszem ha látom"! Tehát  az erény így  válik csapdává, bűnné, a reménytelenség  forrásává! Persze  hogy lehetetlen! Embereknek ez lehetetlen, de  Istennél minden lehetséges mondja Jézus. 

Hittan órák örökzöld kérdése  volt, de  hogyan támadhatna  fel  egy  porrá lett hulla? Azt a sánta  hasonlatot  hoztam elő a számítógépen felnőtt  nebulóknak, hogy ki  tudod  venni gépedből a programot? ki. Be tudod  egy másik gépbe  tölteni? igen. Akkor miért gondolod, hogy  Isten  a te lelkedet, vagy  személyiségedet, nem tudja tárolni, és  másik testbe  egy mennyei  testbe  előhozni?! Különös, de ezt általában elfogadták. Jézus korabeli szadduceusok is tagadták a feltámadást.  Az Úr Jézus mondta nekik:"Tévelyegtek, mert  nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát". Mt.22,29  Amit  Jézus akkor mondott, azt  sokkal  inkább mondhatná a mai  templomos  embereknek .  Szégyen-szemre nagyon kevesen ismerik a Bibliát, és  ez végzetes hitünkre  nézve, a tévelygés  és  hitetlenség oka. A protestáns, és ezen belül az evangélikus  egyházat szeretjük  az Ige  egyházaként  feltüntetni, de  ez  csak üres  szólam marad, ha  keresztyén népünk  könyvespolcán porosodik  a Biblia és  nem mindennapi lelki  kenyér, amiből élünk.

Ha az embernek nincsenek  távlatai

Szánalmas a modern ember, mert elveszítette  hitét, hitével együtt élete értelmét, és a reménytelenség  vonala alá süllyedt. Ebben a sötétségben  minden európai nép  osztozik. Jézus mondta: "Én vagyok a világ világossága: aki  engem követ nem jár  sötétségben hanem övé lesz az élet világossága."   Aki sötétségben jár nem tudja honnan jött és hová megy. Tudom, hogy drága népünk csak akkor  tudna alapvető életfordulatot venni, ha  hinne  az Életben. Egészen másként gondolkozik az az ember, aki  tudja, hogy az élete nem 60-70 év, hanem hiszi, hogy élete az Örökkévaló Isten örökkévalóságából részesülhet Jézus Krisztus által. Minden átrendeződik! A jelen élet célja nem más, mint  megragadni ezt az el nem múló Életet. Ám ha  ez nincs, akkor  a halál perspektívája bénítja  meg az életünket, és  nem marad más  cél, együnk igyunk, mert holnap úgyis meghalunk. Ez a hedonista életszemlélet, amely az élet  célját az élvezetekben tudja csak megragadni.  /Carpe diem/

Gyakorlati tapasztalatom,  ha szeretem az Urat, ha Ő  van életemben az első helyen, ha körülötte "forog" az életem,akkor minden rendeződik, akkor tudom igazán szeretni enyéimet és  a hazámat is.  Ha  földünk nem a nap körül keringene, halott bolygó lenne. De a nap  fénye és melege az élet feltételét jelenti számunkra, ahogyan  az Isten körül forgó ember élete, Isten szeretetének melegében és az élet  fényében  futhatja pályáját. Komolyan kell vennünk, hogy a mi humanista emberszeretetünk véges és fogyatékos, önző szeretet. A mi szeretetünknek oka kell legyen. Isten szeretetének egyetlen oka, saját szívének természetéből fakad, ami rászorultságunk miatt áradt és árad felénk. "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne  vesszen , hanem örök élete  legyen." Jn.3,16   Isten szeretetének célja az Élet, a megmaradás,  a megtartatás testi és lelki értelemben.  Ez az /agapé/  isteni szeretet mentő , megtartó szeretet, de ezt  vissza lehet utasítani.  Sajnos  Isten szeretetének mibenlétét  értik félre leginkább az emberek. Még gyakran hívő  emberek is életük külső  sikerességében, ( egészség, jólét, siker) értelmezik, szeret-e az Isten vagy nem. Ez csak ráadás lehet, Isten szeretete az Életre szeretés!  "Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet." Lk.19,10 

 Mivel mélyen meg vagyok győződve, hogy Jézus Krisztus a világ Megváltója és Megtartója minden embernek, ezért tudom, hogy népünk megtartatása világi értelemben is  tőle függ.  Ezért a keresztyénségünk ilyen értelemben valóban a legfontosabb dolog a világon. Önazonosságunk értelmezése ennek a kikerülhetetlen igazságnak a fényében összefonódik,  és akkor  vagyok helyes értelemben véve magyar és  nemzetemet értelmesen szerető  ember,  ha keresztyén-magyarként  tudom azonosítani magamat. /Szent István-i értelmezés/

De  ez a szeretet, különösen a haza szeretete, a népem szeretete, sokszor  fájdalmas szeretet, mert  aggódó,  kétségektől gyötört szeretet. Jeremiás mondta, népem összetöretése egem is összetört. Siratta népét,  mert "látott", látta  a sötét  viharfelhőket tornyosulni hazája egén. Hiába  volt a prófétai látás, az isteni ige, inkább  elhallgattatták, mert akkor  vissza kellett  volna  fordulni kinek kinek a maga  bűnös útjáról.  Jézus is megsiratta népét, a szent  várost, amely hihetetlen ellentmondásában prófétagyilkos, végül Krisztus-gyilkos várossá lesz:"Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet,  ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti  a csibéit, de  ti nem akartátok! Íme, elhagyottá lesz a ti házatok" Mt. 23,37-38  Tehetetlen síró Isten? Igen, mert  nem erőszakolja  rá magát az emberre, az isteni szeretet soha nem erőszakos, hanem döntési szabadságot ad , jöjjetek énhozzám mindnyájan, mondja az Úr, de nem mennek. Nincs  fájdalmasabb dolog mint a visszautasított szeretet. A szeretet ilyenkor  csak sírni  tud, siratja azt akiről tudja, hogy mi lesz vele nélküle. Elhagyott lesz a ti házatok, a templom.

Valóbban Isten elhagyta a templomot, ezzel egyedül maradt  szeretett népe, efölött valóban csak sírni lehet. Ha  baj van, ha komoly tragédiák történnek, az emberek mindig  felteszik a kérdést, miért  engedi meg ezt az Isten, hol  volt, vagy hol van most az Isten.  W. Busch erre  mondja : Isten "úriember", ha elkülditek elmegy. Mi itt  Európában elküldtük, sőt kitiltottuk életünkből,

iskoláinkból, családi életünkből, gazdasági és politikai életünkből, hát  elment, aztán itt maradtunk magunkban. Bizony siralmas  helyzet  egy ember Isten nélkül, egy család Isten nélkül, egy nemzet Isten nélkül. Istentelen helyzet. Hát  ebben vagyunk. Jaj ne  mondjuk, hogy  ezt  csak a kommunisták tették, nem, sajnos  nem csak a kommunisták.  Alig lehet összegyűjteni állami iskolákban egy-egy hittanos csoportot. Egy alkalommal hittanórát  tartani érkeztem, a terem előtt  egy  felháborodott  anyuka  várt, nagyon indulatosan számon kért, hogy miért  engedtem meg, hogy kisfia  részt  vegyen a hittanórán? miután osztálytársával bejött. Megtiltja, hogy  máskor  beengedjem az órára, meg különben is minek ez? csendesen csak annyit  mondtam neki, egy hely, ahol megtanítjuk a gyermekeket, hogy tisztelt apádat és anyádat, aztán elviharzott.  Hányszor zavartak ki a hittanórákról gyerekekkel együtt , tanárok és takarítónők. Emlékszem egy alkalommal a takarítónő kiabálva kergetett ki bennünket a tanteremből, a gyerekek  megbotránkozva kérdezték Pista bácsi miért megyünk ki? Miért nem szól az igazgató bácsinak? Visszakérdeztem, mit  gondoltok az Úr  Jézus  bent maradt  volna?  vagy feljelentette  volna  a takarítónénit? Többet  nem szóltak, mert még  egyszer  kétszer  kikergetett bennünket ez az idős asszony, aztán egy szép  napon  bocsánatot ugyan nem kért,  de egészen megváltozott, végül bizalmába  fogadott, élete  nyomorúságait  tárta  föl előttem, és elfogadta tanácsaimat.  Szóval nagy  bajban vagyunk, és a keresztyén iskolák is nagy bajban vannak.  Ugyan az iskola  homlokzatára más cégér került, de  vajon  belül, a lényeget illetően  meg tudjuk-e  változtatni a szellemiséget? Valóban krisztusi légkört jelent-e egy magyar keresztyén iskola, ó drága lelkész testvérek és kedves  pedagógusok, ez volna az első számú  feladatunk!  Hogyan? Eléjük  kell élni Krisztust!  "Nem hatalommal, nem erőszakkal, hanem az én Lelkemmel, mondja a Seregek Ura!" Zak.4,6  Hiszen egy nép megmaradásának alapfeltétele, milyen nemzedék nő fel. Istennel jár,  vagy Isten nélkül. Az özönvíz ítéletből egyedül Noé és  családja menekült meg, ennek egyetlen okát lakonikus  rövidséggel így olvashatjuk : "Noé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Noé!" I.Móz.6,9  Hát  erre az  Istennel járásra kellene  megtanítani élő példával gyermekeinket, a következő nemzedéket. Jézus így  mondja : Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet, senki sem mehet az Atyához csakis énáltalam."   Hála Istennek sokan látjuk, hogy  népünk megmaradásának útja a krisztusi út. De  csak akkor vesznek komolyan bennünket, ha mi, akik látjuk az Utat, a "keskeny utat",  a kereszthordozás útját, járunk is  azon. A keresztyén  önazonosság vagy identitás tudat, nem eszme, nem ideológia, hanem egy élő személy követése,  ahogy énekeljük:

"Jézus hív  jertek énutánam! Hűségesen kövessetek!

  Lépjetek  lábnyomomba bátran! Ne földiekre nézzetek!

                      Vegyétek föl keresztetek! a keskeny útra térjetek!"  /Ev. É. 438/

Miért vesztette el népünk a hitét?

Először  is  szeretném leszögezni, hála Istennek nem vesztette  el mindenki a hitét. Másodszor  ismét  elutasítom azt a rövidzárlatos kijelentést, hogy a kommunisták miatt. Igen, a kommunisták tudatos ateista és egyházüldöző hatalma mérhetetlen károkat okozott, mert a keresztyének   többsége, hagyta, hogy elvegyék hitét, hiszen már  nem ez volt a legfontosabb az életében.

 Egy asszony temetést jött bejelenteni, meghalt a férje, és soha nem jártak  templomba, tudta, hogy  valami magyarázatot kellene  adnia, miért nem.  Azt  mondta: tetszik tudni, hogy  volt az ötvenes években, el kellett  dönteni, Isten, vagy a kenyér, és mi a kenyér mellett  döntöttünk. Azt gondolom ennél világosabb magyarázatot  nem is adhatott volna. És itt van a kutya elásva, hogy kinek hiszek. Ki is a kenyér  Ura?  A kommunisták,  vagy az Isten? valóban hit kérdése. Emlékszem gyermekoromba arra az ostoba rigmusra: "nem kell nékünk az Isten esője, hoz esőt a Sztálin repülője".  Mi keresztyének így imádkozunk:  "a mi minden napi kenyerünket add meg nekünk ma"!  Bizony  nagy különbség van a kétféle hit között.

 Az elhitetlenedésnek, a kommunista ideológia sikerének meg voltak az előzményei, elsősorban szellemi síkon, másodsorban az  egyház életvitelében.   Nem a papságra, hanem az egész egyházra gondolok, minden emberre, aki magát  keresztyénnek  vallotta,  akik mondták ugyan, hogy Uram Uram, de nem cselekedték Krisztus  akaratát, és  így hiteltelenítették engedetlen életükkel a keresztyénséget.

 Amikor a romlás okait keressük, a személyes  vádaskodásnak semmi értelme, hanem  ahogy Pál  apostol rámutat, nekünk nem test és vér, azaz nem emberek ellen van harcunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség  világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.  Mit is ért ez alatt az apostol? Azt, hogy a láthatatlan, transzcendens  világnak  van egy  sötét,  gonosz oldala. Az Isten ellen lázadó Sátán és angyalai , a sötét erők és szellemek, amelyek az embert szeretnék eszközül használni, Isten ellenes céljaik elérésére. Sajnos erre  mi jó alanyok vagyunk. A Sátán célja  mindig  is  Isten személyének és szavának lejáratása. Aki   ismeri  a Bibliát az tudja, hogy  a mi Urunk a világ Teremtője, fenntartója, Megváltója, aki az övéinek mint  mennyei Atya jelentette ki magát. A Sátán célja Istent szeretetlennek, és  az ember  iránt  rossz indulatúnak  beállítani, és szava hitelét lejáratni. "Csakugyan azt mondta az Isten?" Ezzel az alattomos kérdéssel elhintette és elhinti a bizalmatlanság, és a lázadás magját az ember szívében. Aki aztán a nehézségek láttán, valóban  számon kéri, a számon kérhetetlen Istent, és szembe is fordul vele. A Sátán  hozzánk képest nagy hatalom, és mindig a egyéni kívánságaink és  vélt érdekeink vonalán támad.  Tehát  a romlás mögött lássuk az igazi ellenséget, és a Sátán által felhasznált  emberben  pedig lássuk meg az áldozatot is. A szellemi harcban a Sátán célja, hogy Isten helyére tegye magát. Ezt természetesen csak úgy teheti, hogy a teremtmények szívét  maga felé  fordítja és magát imádtatja, sőt  az emberrel  elhiteti, hogy istenek lehetnek, csak Isten irigy és  ezt megakadályozandó tiltotta el a jó és rossz tudásának fájától .  A Sátán jól ismeri a bukott  embert, tudja, hogy  ígéretekkel meg lehet  szédíteni, és ha  dob valami koncot, akkor meg is  foghatja. Sajnos  ez túl jól működik, mert mi még  vallási korrupcióra is képesek vagyunk. Istent,  ha egyáltalán kedveljük, többnyire  csak azért  részesítjük vallásos  tiszteletbe, mert vagy félünk tőle, vagy  többnyire inkább várunk tőle  valamit. Nem az Ő drága Atyai személyéért keressük, minden érdektől függetlenül. 

A hitetlenség miatt Isten számon kér

"Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen," Róm.1,18

A megkísértett ember, a tékozló útját  járó  ember, szeretné elhitetni magával, hogy  nincs számonkérés. Ezt  vagy úgy teszi, hogy  a halált véglegesnek hiszi, vagy tagadja Isten létezését, vagy ami a vallásos  ember  kibúvója, arra gondol,  hogy  különb minden más embernél: "Hálát adok neked Isten, hogy nem vagyok olyan mint a többi ember." Adja Jézus a farizeus szájába, ezt az önelégült  imádságot. Tehát akár így, akár úgy keresem a kibúvót , higgyük el nincs kibúvó.

A halál hívőkről már  beszéltem.   Isten Igéjének  nagyon  határozott üzenete  van azoknak, akik a halálban, mint  végső  rejtekhelyben reménykednek, ami  elrejti őket az isteni számonkérés elől: "Ti ezt  mondjátok: Szövetséget kötöttünk a halállal, és  egyezségre léptünk a holtak hazájával. Ha  jön az elsöprő áradat, nem ér  el bennünket, mert a hazugság lesz az oltalmunk és  a hamisság a rejtekhelyünk. Ezért így szól az én Uram az Úr: A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul, aki hisz az nem menekül el! A  törvényt zsinórmértékké teszem, és az igazságot mércévé, Jégeső  söpri el az oltalmazó hazugságot, és víz árasztja el a rejtekhelyet. felbomlik a halállal kötött szövetségetek"..Ézs.2815-18

Isten a Sionra valóban letette hitünk drága alapkövét, a "Kősziklát," akiről Mózesnek olyan kedvesen beszélt: Van nálam hely, állj a Kősziklára, a Kőszikla hasadékába állítalak és kezemmel betakarlak. Isten adta ezt a rejtekhelyet, Krisztust, akiben elrejtheti az ember  életét  Isten haragja elől, Istennél.

Most  arról egy két gondolatot, hogy jutottunk el az istentagadásig. Hiszen aki a halált tekinti menedéknek, az sokszor  gondol arra,   ebben az életben bosszút állhat rajtam az Isten,  bárcsak ne  volna Isten! Sartre, "Az Ördög és a Jóisten" című  drámájában így jeleníti meg ezt a vágyat: "öröm, örömkönnyek üres az Ég!" Micsoda ördögi disszonancia.  Egyrészt az ember  borzong a  gondolatától, hogy mint  ember  egyedül van, másrészt Istent is kitagadja az Égből, hogy  ne kelljen alázatosan bocsánatot és szabadulást kérni Tőle.

A felvilágosodás egy hosszú folyamat volt, aminek egyházellenes célját Voltaire így mondta: tapossátok el a gyalázatost. Eltaposni az egyházat, kitagadni Istent, ez a lázadás célja. Ehhez szállította az Ördög  a szellemi municiót, a tudomány tiszteletet parancsoló köntösében.  A 18. és 19. században úgy gondolták, hogy a világmindenség  végtelen és örökkévaló, és oszthatatlan golyócskákból épül  fel. /atomosz/  Egy öröktől fogva létező világnak nem kell, sőt nem is lehet Teremtője. Aztán a 20. században kiderült, hogy a világ  nem öröktől fogva  van, hogy az anyag valójában energia és információ, hogy  egy szürreális  világ  vesz körül bennünket, a maga hihetetlen csodáival és törvényeivel, egy olyan világ, ahol a látható  világegyetem összes energiáinak eredője nulla, ami a "semmiből" keletkezett és  semmivé is lehet. Ennek felismerésébe belerendült  sok hitetlen ember  hitetlensége. Azonban tudomásul kell venni, hogy  nem a tudomány  ismeretei tesznek  valakit hívővé vagy hitetlenné. Hiszen Isten megismerésének lehetősége a teremtettség értelmes  vizsgálata révén csak a Teremtő felismerésének lehetőségét kínálja, de Isten személyét  az emberi értelem útján képtelenek vagyunk megragadni. Nagyon furcsa és  kicsike  Isten volna, ha értelmünk  górcsöve alá  vonhatnánk Őt.  Isten megismerése az emberi értelem számára a "vallás" útján sem lehetséges. Most a vallást, mint az emberi transzcendens lehetőségek eszközeként tekintem, amiről sokan azt  gondolják mégis  csak   az emberi léleknek  van lehetősége  áthatolni az egeken. De  ezen az úton csak hamis istenek ismeretére juthat az emberi vallásos  fantázia. Isten megismerni csak  akkor lehet,  ha ő beszél magáról. Keresztyén hitünk éppen ezért  beszél az isteni kinyilatkoztatásról, aki nem  csak a teremtésben sejteti a Teremtőt, hanem beszél  önmagáról az embernek. "Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt  hozzánk"Zsid.1,1-2  Igen, erről az Úr Jézus is bizonyságot tett, hogy a Biblia az Isten hozzánk szóló szava, az isteni Kijelentlés.  Maga Jézus Krisztus a testté lett Ige, az az Isten különleges és személyes  Megtestesülése és  élő személyes Üzenete. Jézus Isten utolsó Szava az emberhez. Isten, a Láthatatlan Isten, láthatóvá , tapinthatóvá tette magát Jézusban. Ő mondta tanítványainak:" Aki engem látott látta az Atyát". Azt  gondolom ennél drámaibb kijelentést soha nem tett senki, de nem is tehet, mert Ő  az Egyetlen Fiú, a Szentháromság Isten második személye,  aki által megismerhető az Isten. "Isten ugyanis, aki ezt mondta: Sötétségből világosság ragyogjon fel" , ő gyújtott világosságot  szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. " 2Kor.4,6  Krisztus arcán szemlélhetem, és ismerhetem fel, hogy kicsoda Isten.  Ha  máshol, keresem és más úton szeretnék ismeretre jutni, nem az egyetlen Igaz Istent  fogom megismerni. Nekünk olyan Főpapunk van /Jézus Krisztus/ aki áthatolt az egeken mondja az Ige. Ezért igaz: "senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." A liberális szellemiségen felnőtt ember  ezt  elfogadhatatlannak tartja, de  nagyon egyszerű a probléma, ha Jézus  valóban Isten Fia, akkor  ez teljesen logikus.

Hittanórákon  is örökzöld kérdés volt, főként a kicsik között, de  milyen is az Isten?  Hogyan is lehetne  őt megismerni? Mindig  Jézusra mutattam, ismerd meg Jézust és megtudod milyen az Isten. Egyszer én is megkérdeztem a kicsiket, a lábadon mászkáló hangya tudja-e ki vagy te. Kórusban mondták, hogy  nem. El tudnád-e  mondani a hangyának,hogy ki vagy te?  Nem,  volt a válasz, de  egy kis harmadikos fiú azt  mondta,csak akkor, ha hangyává változnék, az  gondolom, hogy egy ilyen kis embertől ez zseniális gondolat. Isten azt mondta Mózesnek nem láthat engem ember, hogy életben maradjon, de  ha  emberré lett, akkor  igen, láttuk az Ő dicsőségét mit az Atya Egyszülöttjének dicsőségét  telve kegyelemmel és igazsággal. valóban igaz keresztyén hitünk titka, hogy Jézus Krisztus Isten felén fordított arca, és az Ő drága arcán ismerhető fel az Atya, hit által.

Néhány gondolat az emberről:

Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Az ember  bukása után már lelkileg nem Teremtőjére hasonlít, hanem démonizálódott, "mert rossz társaságba keveredett", és  egészen más szellemiség  töltötte   be az életét. Isten azt  mondja az emberről: "az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak  gonosz" 1.Móz.6,5  Láttuk már ezt  a diagnózist, de a legtöbb ember  ezt nem fogadja el. Isten nem nyugodott  bele teremtménye  elvesztésébe, meg akarja menteni és  helyre akarja állítani. A modern ember istentagadása a Teremtő tagadását is jelenti. Ezt  tudományos eszközökkel igyekeznek elfogadhatóvá tenni.  Darwin elgondolása, mintegy szellemi alapot  szolgáltatott, hogy   nincs  szüksége az élővilágnak és az embernek a Teremtőre, mert  egy lassú  folyamat, az evolúció útján jön létre  minden élet.  Az új elmélet  viszont nem volt képes mintegy ok okozati összefüggést adni az élet keletkezésére.   Paul Davies a "Megbundázott világegyetem" című művében írja: "Ám Darwin a biológiai evolúcióból végérvényesen száműzte a teleologiát. /a cél-ok, végső-ok fogalmát/ A darwinizmus lényege ugyanis éppen az, hogy a természet  nem képes "előre tekinteni" és előre megfontolni, mi az amire a túléléshez szüksége  van. ...Darwin szerint "az evolúció nem tart semerre: nincs iránya, nincs előzetes tervezés."  270.old.

Tehát ha az életnek nincs  se  célja se  oka, akkor  az én személyes életemnek sincs. Így nem csoda,

akik  készpénznek vették az evolúciót és tagadták Isten létét,  önazonosságuk igen alacsony szintre került. Hiszen kénytelenek voltak levonni a konzekvenciát; az ember  nem több, egy  felkapaszkodott majomnál. Így  személyes élete céltalan, és ennek megfelelően értelmetlen. Félelmetes következtetéseket vontak már le ebből, akár tetszik akár nem,  a hitleri fajelméletet is  a darwinizmusra alapozták. A huszadik századvég rendkívüli felfedezéseket hozott a biológiában, ami messzemenő filozófiai kérdéseket is felvetett és egyre  több tudós vallotta meg, hogy egy intelligens  tervezést mutat az élet, /pld. Antoni Flow marxista filozófus megtagadta ennek felismerésében élete egész munkásságát 82 éves korában./  Megragadó, és  valójában igen elgondolkoztató a világ  legnagyobb tudósának tartott A. Einstein vallomása:"  A felfoghatatlan világmindenségben egy határtalan értelem nyilvánul meg. Az a közkedvelt  vélemény, hogy ateista vagyok, nagy tévedésen alapul. Aki ezt tudományos elméleteimből olvassa ki, aligha fogta fel azokat. Teljesen félreértett és nem tesz vele jó szolgálatot nekem. ...Hiszek egy személyes Istenben, és jó lelkiismerettel mondhatom, hogy sohasem hódoltam semmilyen ateista életszemléletnek. Már fiatal diákként visszautasítottam a nyolcvanas évek /1880/ tudományos álláspontját, és Darwin, Haeckel és Huxley fejlődéstanait reménytelenül elavultnak tartom." A 20. század legnagyobb fizikusa látja a tervezettséget, és látja a Tervezőt. Sokan nem látják sajnos ma sem, és úgy adják elő a tanuló ifjúságnak, mintha  az evolúció tudományos tény lenne.. Visszatérek egy pillanatra Paul Davies könyvéhez . az írja " A biológiai szervezetek roppant bonyolultak - sokkal bonyolultabbak, mint  amilyennek Paley elképzelte. Egy fizikus számára egyszerűen csodálatosak. A rengeteg különféle összetevő szervezetten és bámulatos összhangban működik együtt. Az élő sejtben  parányi szivattyúkat, szállítószalagokat, motorokat, rotorokat, turbinákat, légcsavarokat és ollókat találunk, no meg  egy sor további, a hétköznapi műhelyekből jól ismert eszköz kicsinyített változatát, amelyek mindegyike a nanotechnológia nagyszerű példája. Az egész együttes felettébb hatékonyan működik."  Megbundázott világegyetem 224. old.  Ugyanitt lentebb megjegyzi: "A tervezettség megjelenése az élet egyik meghatározó ismérve."

Ha a DNS-re  gondolunk, arra a félelmetes nagy programra, ami az élet rendszerét adja, kiderül, hogy mindez  szellemi  termék. Egyetlen emberi sejtben kétezer darab ötszáz oldalas könyvben lehet leírni a programot . Kicsit szégyenlem is magam az evolúcióban hívők  miatt, hogy  ilyen nagy hitük van, el tudják hinni, hogy mindez a szellemi csoda önmagától létrejöhetett..  Ernest Kahan amerikai biokémikus kicsit öniróniával írja: "Teljes ostobaság és őrültség azt  gondolni, hogy élő sejt önmagától létrejöhet, én mégis ezt hiszem, mert mást nem tudok elképzelni."  Tehát hit, bizony a végső kérdésekben a tudomány csak hipotéziseket gyárt, amit képtelenek igazolni. Nincs  lehetőségem tovább időzni a problémánál, de nagyon fontos,  az emberek hitét, sőt örök egzisztenciáját  érintő kérdés.  A nagy szellemi hitető egyik csodafegyvere az evolúció.  Akár filozófiai, vagy éppen természettudományos elméletek kívánják bizonyítani, hogy nincs Isten, Ő maga bizonyítja  be nekünk, hogy van.

A Bibliáról

Úgy tűnik, hogy nincs emberi válasz a végső kérdésekre, és valóban sötétben járunk, de  Isten nem hagyja  sötétségben azokat, akik neki vallják meg szorongató gyötrő kérdéseiket. Van válasz, de nem a tudomány magaslatain, sem nem a ezoterika titkos  kulcs lyukain leselkedve,  hanem Isten beszélő Isten beszél magáról és rólunk. Szava számunkra az írott Igében adatott. Jézus mondja el a Gazdag és Lázár történetét, a gazdag a pokolból arra kéri Ábrahámot, hogy küldje el Lázárt a testvéreihez, hogy  ide ne kerüljenek a gyötrelem helyére. Akkor  elhangzik a válasz: Van Mózesük és vannak  prófétáik hallgassanak azokra. Vagyis Jézus  a Bibliához utasít . A Feltámadott szemére hányja tanítványainak, hogy milyen rest a szívük, hogy elhiggyék mindazt, amit felőle megírtak a próféták.  Aztán megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat. Az Úr Jézus hihetetlenül magasra  emelte a Biblia tekintélyét. Egyetlen ióta vagy vessző sem vész el a Törvényből, míg minden be nem teljesedik.  Máshol azt  mondta az Írás  felbonthatatlan. A Biblia tekintélyének és isteni ihletettségének kérdéséről köteteket írtak már. A Biblia szent és Istentől való eredete a keresztyén ember számára rendkívül  fontos.

Bizonytalanná lehet tenni a fiatalok hitét  tudományos elméletekkel, megbotránkoznak emberek a sok tragédia nyomorúság , halál láttán. Politikai erők is  nagy rombolást vittek már végbe a keresztyénségben, de az igazi betegsége, gyógyíthatatlan baja az egyháznak ha elveszti, vagy félremagyarázza Isten  Igéjét. Ez  Sátán első és azóta is működő  stratégiája,   Isten Igéjének lejáratása. Az első bibliakritikus a Sátán volt: "Csakugyan azt mondta az Isten?" Ez a legveszedelmesebb, hiszen Istenbe vetett bizalmamat alapjaiban támadja az, aki a Isten kijelentését, támadja. Hiszen hitünk mi másra  építhet, ha  nem az Isten kijelentett szavára!  a lutheri reformáció nyomán létrejött Evangélikus  Egyház, hitvallása alapjának egyedül a Szentírást fogadta el. /Sola Scriptura/ ha  ezt az alapot  sikerül kihúzni a lábunk alól, akkor mire építjük hitünket?

Örök sláger: "a Bibliát is emberek írták", " a Biblia is csak emberi könyv.  Egyrészt ez teljesen igaz. Az Egyház tanítása a Testté lett Ige, Jézus kettős természetéről tanít.. Azt  valljuk, hogy valóságos ember és valóságos Isten. Az írott Ige természete is ilyen, egészen emberi és egészen isteni könyv. Tulajdonképpen ez a legdöntőbb kérdés a keresztyén ember életében, miként veszi kezébe a Bibliát? csak egy emberi  történelem, és vallástörténeti dokumentum, vagy az Élő isten Szava hozzám?! A Bibliát az égő csipkebokorhoz szoktam hasonlítani, egy kis pusztai bozót lángolni kezd, mert Isten ott jelent meg. Vesd le lábadról a sarudat, mert szent hely ahol állsz, inti Mózest az Úr. Levetett sarúval közeledj a Bibliához és úgy  nyisd fel úgy olvasd, hogy szent hely az, mert  számodra ott szólal meg az Isten. Bárcsak olyan remegő szívvel vehetnénk kezünkbe ezt a drága könyvet, és úgy imádkozhatnánk, mint a kis Sámuel: "Szólj Uram, mert hallja a te szolgád!"

Hányszor átéltem ennek szépségét, és szent félelmes valóságát, hogy Isten a Bibliában szólt  hozzám . Fel tudjuk fogni? A hatalmas világteremtő Úr,  engem kis  bűnös  embert megszólít. Ha ezt  a Bibliáról vallott hitünket elveszítjük akkor az  ember  elveszti Istennel való kapcsolatát is. Hiszen én imádságban szólhatok, ő pedig a Szentlélek által élő eleven mai szóvá, nekem szóló isteni Igévé teszi,  a hirdetett, vagy az olvasott Igét. Az egyháznak arra van küldetése, hogy hirdesse az Igét. Aznap amikor lelkésszé szenteltek az Útmutató heti Igéje   a jézusi felhatalmazás tanítványainak szóló ígérete volt:  "Aki titeket hallgat engem hallgat"...  Megrendítő megtiszteltetés és szent  felelősség!

Tessenek megfigyelni semmit sem támadt a Sátán jobban ezren a földön mint a Bibliát. Már  a római birodalomban fizikailag akarták megsemmisíteni, elégették ahol csak feltalálták. Majd  tiltások és különféle  üldözések érték, de a legveszedelmesebb támadást ma folytatja a  Sátán a Biblia ellen. Lejáratja, hitelét  veszi, és gyakran az egyház embereinek segítségével a bibliakritika áltudományos  módszerével szeretné  hitelét  elvenni. Az ősi kérdést most  változatos és  tudományos köntösben hozza elő: "csakugyan azt mondta az Isten? Sajnos nagyon jól működő fegyver. Napóleon azt mondta: "Az emberek mindent készségesen elhisznek, csak ne legyen benn a Bibliában."

Viszont hála Istennek, sokan vannak, akik mégis drága Szentírásként olvassák és  napi lelki kenyerük  a Biblia.

Magamról azokat, amiket  Isten tett velem.

A nagy háború vihara közben születtem. Első élményeim, még  nálunk gyermekszemmel békésnek tűnő világban éltem át.. Aztán jöttek németek, oroszok, teljes felfordulás halál és pusztulás. Úgy  volt a németek "megvédik" a várost, aki tudott menekült, minket  akkor már a nem élő Rippl Rónai unokahúga vitt magával a szőlőhegyen lévő villába. Kaposvárra nagyon korán bejöttek azt oroszok.  Huszonéves anyám egyedül volt velünk, mikor megjelentek az orosz katonák, engem az ágy alá rejtett, pár hónapos húgomat az ágyba. Nyílt az ajtó és számomra két rettenetes nagy és koszos fegyveres katona lépett a szobába, a dermedt csendben a katonák keresztet vetettek és én azonnal tudtam hogy ki lehet jönni az ágy alól. Négy éves voltam,de tudtam, Krisztus keresztje a védelem jele, az az igazi rejtekhely minden gonoszsággal szemben, csak később tudatosult   bennem, legfőképpen a saját  gonoszságom ellen.

Ezekben a viharos években amik egyáltalán nem értek véget a háborúval, hanem folytatódott egy nagyon sötét és  gonosz istentelen kommunista diktatúrával. Ma visszagondolva hihetetlen, hogy mi gyermekek mennyire átláttunk mindent, persze nem is volt nehéz, mert  a metakommunikáció magától értetődő volt. Apám a baloldalainak mondható Veres Péter-féle nemzeti parasztpárt tagja volt. Ez csak azért fontos, mert  hamarosan börtönbe  kerül teljesen koholt vádakkal. A börtönben nagyon beteg lett és kegyesen megengedték, hogy vihettük az élelmet.

Minden nap iskola után én vittem az éthordót. Egyszer, amikor  az idősebb, nagy bajuszú börtönőr nyitotta ki a kaput, megkértem, bácsi csak egy pillanatra szeretném látni apámat,  nem lehet  dörmögte bajsza  alatt. Sírva vittem hazafelé az üres csajkát, az útelágazásnál két kommunista köszöntötte egymást, felemelt ököllel "szabadság"! Engem a nyolc éves fiút olyan gyűlölet  fogott el, hogy mint egy vén embernek, meg kellett állnom, mert nem kaptam levegőt. akkor ezen nem sokáig  gondolkoztam mert a gyermeki igazságérzetem jóváhagyta, csak sokkal később döbbentem meg.  Apámat úton útfélen elfogták és az ávósok elhurcolták, hol az Andrási út 60-ba, hol valamelyik városi laktanyájukba. Hét évig nem engedték dolgozni sem. 53-ban rehabilitálták, persze ez csak annyit jelentett, hogy megengedték, hogy könyvelő lehetett egy vállalatnál, közben már sokadik helyre menekültünk az országba.  Aztán jött az ötvenhat. Az ilyen magamfajta  16 éves gyermekeknek szívében ott izzott a gyűlölet a parazsa. Mi hasonszőrű ifjak, úgy gondoltuk, eljött a bosszúállás napja. Édesapán leültetett, mindjárt 24-én, és  szelíden de nagyon határozottan azt mondta, fiam három dolgot szeretnék mondani neked: 1, a keresztyén emberek nincs forradalma, 2, ne hidd el senkinek, hogy ez egy hónapnál tovább tarthat, 3, megtiltom, hogy valamiben is  részt vegyél.  Zavarban voltam, egy olyan családban, ahol anyai és apai ágon 1848 után két üköregapám is Kuffstein várában raboskodott, az Ittzésektől elvették minden birtokukat. Anyai ágon  református nagyapám 19-ben Latinka  halállistáján szerepelt. Ebben a hazában mindig üldözöttek voltunk, mert magyarok akartunk lenni, és akkor nincs forradalom? Nem értettem, de apám szeretetteljes  csendes  békessége,  gondolkodásra késztetett. Már az előző években megtapasztaltam, nem volt benne semmi gyűlölet, én forrongtam, háborogtam, gyűlölködtem, benne  krisztusi békesség volt.

Megkérdeztem tőle  édesapámat nem verték meg az ávósok? nem fiam mondta, sohasem, miért nem? kérdeztem, azért mert mindig  beszéltem nekik Jézus Krisztusról, és meghallgatták? Igen, mindig meghallgattak.  Eleinte nem értettem, aztán  rájöttem, mindig olyan volt a tekintete, mintha egy angyal nézett volna  rám. Így tudott nézni ellenségeire is, krisztusi tekintettel, mert  új  szíve volt, krisztusi szíve, aki az ellenségeiben is az elveszett bűnöst látta, akikért meghalt Jézus Krisztus. Tanulgattam tőle a keskeny úton járást, de nekem nem ment, mert nem volt új életem,   elfogadtam mert szeretete lenyűgözött, de ott belül, nem értettem egyet vele. Olyan bibliás hívő volt, nagy műveltséggel,  kicsi koromban amikor egy szobában laktam velük, mindig  arra ébredtem, hogy apám az ágy mellett  térdel, vagy ha beteg volt, akkor az ágyban felülve imádkozik.

Érettségi előtt kezembe kaptam az elbocsátó szép üzenetet: "Származása miatt,sem főiskolára sem egyetemre nem jelentkezhet." Szóval gyakorolták a demokráciát, meg az emberi jogokat.. Édesapám  megkérdezett, fiam nem gondolod, hogy Isten minden továbbtanulási lehetőséget lezárt előtted, csak a teológia van nyitva számodra, hogy lelkésznek szánt ? Nagyon határozottan nemet mondtam. Két ellentétes dolog munkált  bennem, egyrészt egészen őszintén méltatlannak tartottam magamat erre, másrészt egyáltalán nem akartam lelkész lenni. Nagyon megviselt,  orvos szerettem volna lenni, így kerültem Ajkára az erőműbe, irányítástechnikát,  az akkor  fejlődő szabályzás, mérés és vezérléstechnikát tanultam.Itt ért utol Isten kegyelme. Hiszen már rég ott  toporogtam a küszöbön. Kicsi korom óta olvastam az igét, imádkoztam és természetesen minden vasárnap templomba jártam, de az uralom kérdése, hogy alávetem-e magamat Isten akaratának, hát erre csak az lehetett a válasz néha igen,máskor nem. Egy hívő mérnökkel találkoztam, sokat beszélgettünk, egyszer megkérdezte, ha most meghalnék hova kerülnék, őszintén válaszoltam: nem tudom. És  valóban nem tudtam.  Elszégyelltem magamat Isten előtt, hogy  az élet legfontosabb kérdésére nem tudom a választ.  Aztán leborultam előtte és átadtam a szívemet egészen neki. Ennek aztán komoly következményei lettek. Magam láttam mennyire minden megváltozik az életemben. Talán a gondolkodásom változott meg alapvetően.  Ez persze kihatott mindenre. Aztán jött a házasság, majd  két év katonaság, gyermekek. Sok próbás helyzetben láttam meg, mekkora különbség hívőként  hordozni terheket .Egészen másként viszonyultam a munkához, tanuláshoz, mindent  elfogadtam Isten kezéből súlyos betegséget is. 1965-ben az akkor még javában épülő Százhalombattai erőműbe kerültem. A városban kezdtem keresni a hívőket, csak egy kis református közösséget találtam, a lelkész két hetente járt ki Érdről. Akkor huszonöt éves voltam, a korban hozzám legközelebbi testvér 60 körül lehetett. Vasárnap délután volt az alkalmuk családi háznál. Egyébként bejártunk a kelenföldi evangélikus gyülekezetbe. Látogattam Százhalombattán az idős testvéreket, együtt olvastunk Bibliát, így aztán a  szocialista városban egy idő után három helyen is  bibliaórát tartottunk, csak úgy magunknak. 

 1986-ban egy csendeshétre hívott idős barátom, Biatorbágyra . Nem akartam elmenni.  Valóban nagyon elfoglalt voltam, de Isten valósággal rám parancsolt, mennem kellett. Azon a héten Isten az engedelmesség kérdéséről és a bűneimről beszélt  velem. Nagyon megrendítő volt, látni, hogy a hívő életem tele van engedetlenséggel. Az volt az ige, "az engedetlenség  bűne olyan mint a varázslás bűne," Sámuel könyvéből .Akkor  egész komolyan kértem az Urat, hogy bocsásson meg és  ezután szeretném azt tenni amit mond, ha Afrikába küld megyek. Persze a szívem mélyén azt  gondoltam, hova küldene máshova, csak ott kell helyt állnom, ahol vagyok. Nem így lett! Lelkészünk szólt  nekem , hogy most indul a levelező teológia következő tanfolyama, ott volna a helyem. Minek az nekem Péter  bácsi, mondtam. Olvasok én elég  könyvet. Aztán napok múlva Isten elkezdett  velem beszélni, végül egy hétfői napon postára adtam jelentkezésemet, kedden a vezérigazgató helyettes hivatott, hogy csak nekem, jutalomból nyolc hónap nyugatnémet kiküldetést ajánl. Nemet mondtam, mert tudtam, hogy  ez a kísértés, hogy az előző döntésemtől eltérítsen az Ördög. Ekkor  negyvenhat éves  voltam. Elvégeztem a levelező, majd a nappali teológiát, és ötven évesen lelkésszé szenteltek, és az Érdi gyülekezet hívott meg lelkészének. Olyan kicsi volt ez a gyülekezet, hogy nem tudott fizetést adni , ezért öt évig még fél állásban kénytelen voltam az  erőműben dolgozni. Már 17 éve nem volt a gyülekezetnek helyben lelkésze. A felügyelő úr elmondta nekem, hogy az esperestől kértek lelkészt, de  azt  válaszolta: Érd halott gyülekezet, nem kap lelkészt. Gyula, mondtam, a mi Urunk halottakat feltámasztó Isten, ha  benne  bízunk van feltámadás és élet. Hála az Úrnak megláthattuk a gyülekezet megelevenedését, és létszámban való növekedését.   Igen, ha benne  bízunk és nem magunkban. Ugyanez igaz magán életünkre, családi életünkre és nemzeti életünkre egyaránt. Mi, akik hiszünk Jézus Krisztusban, ezt hirdetni kötelességünk.

Nem sokat írtam az evangélikus egyház tanításáról, de azt gondolom, amit írtam, abból kiderül. Mély meggyőződésem, hogy keresztyén felekezetek különbözőségük ellenére mégis együtt állunk Krisztusba és az Ő Megváltó hatalmába vetett hitünkben, és ez az egyház, és ez lehet a nemzet reménysége is, ha mi valóban sóvá és világossággá lehetünk a társadalmunkban, amire mandátumunk  is van.

Ittzés István ny. lelkész

forrás: presbiterkepzes.hu

Ha végigolvassuk Jézus Krisztus végidőkről szóló beszédét, sokkoló élményünk lesz az, amit úgy nevezünk manapság: „stressz.” Tehát még a Biblia szerint is bőven volna okunk félni, egyáltalán nem alaptalan a mai ember szorongása pl: a jövőtől. A közgondolkodás „stressz” fogalma szorosan összefügg a félelemmel. Stresszen a tartós testi vagy lelki megterhelés hatására létrejött feszült, nehezen viselhető állapotot értik, bár ezt helyesebb kóros stressznek nevezni. Mi is lényegében a modern ember egyik gyilkosának vélt stressz eredetileg?

A stressz a szervezet normális védekező reakciója.

Az általa elindított folyamatok egy konkrét veszélyhelyzetben (a megszokottnál nagyobb fizikai vagy szellemi terheléskor) felkészítik a szervezetet az ezzel a helyzettel való sikeres szembeszállásra vagy a menekülésre. A szabályos stressz célja: fight or flight, azaz harcolj vagy menekülj! A stressz a szervezet készültségi állapota: biológiai, kémiai, hormonális folyamatai megsokszorozzák a szervezet erőit, az ember „felpörög”, nő a teljesítőképessége és a konkrét helyzettől függően vagy képes leküzdeni az akadályt, vagy képes az adott nehézségből kimenekülni. Az események normál menetében, ha a kiváltó ok megszűnik vagy eltűnik, a stressz reakciói is leállnak és a szervezet pillanatok alatt visszatér eredeti nyugodt, kiegyensúlyozott állapotába. Mindenkinek a rá jellemző, egyéni stressztűrő képessége van, amit az ún. rugalmassági határral „mérnek” . Ez kifejezi, ki mennyi ídő alatt képes visszatérni a nyugalmi állapotba.

A mai modern élet azonban az emberi szervezet normális reakcióit eltorzította.

A stresszt kiváltó tényezők nagyon gyakoriak, tartósak vagy állandóan ismétlődnek. Ezek eredményeként az ember belül állandó (riadó) készültségben van, nem tud soha igazán ellazulni, lecsendesedni, kikapcsolni vagy a normális úton túljutni a feszültség csúcspontján. Az elnyújtott, szinte folyamatos megterhelés közepette a szervezet el is veszíti az ellazulás képességét és a stressz elmúltával sem tud már megnyugodni. Ez az állandósult feszültség, állandósult készültség pedig betegségek sorához vezet: alvászavarok, gyomorfekély, koszorúérgörcs, magas vérnyomás, szívinfarktus, migrének stb.

A futás = a stressz idejét éljük

A túlhajszoltság, a stressz, akármi válta is ki, ide vezet. Van-e megoldás egyáltalán? Mi a megoldás? A hívő embernek mindezeket el kell talán Isten kezéből egyszerűen fogadni és ráhagyatkozva végigszenvedni a következményeket, és közben mindent úgy csinálni tovább, mint eddig? Nem öngyilkosság ez? Talán mégis valahogy fékezni kellene? Milyen tanácsot ad, ill. ad-e egyáltalán tanácsot Isten Igéje egy ilyen helyzetben?

Ebből a megközelítésből különösen fontos az Úr Jézusnak a végidőkről elmondott próféciája. Az ember bűne, lázadása, isten tagadása, engedetlensége miatt a világ ma egyre jobban kezd hasonlítani egy égő házhoz. Ha valaki a világgal fut, azért ha pedig Isten gyermekeként szembefut vele, akkor meg azért válik „stresszesé” az élete. Isten azonban még ebben az „égő házban” is felkínálja az övéinek a védelmet és a biztonságot. A Bibliában többször találkozunk a „futás” kifejezéssel, ami sok vonatkozásban egyezik az orvosi stressz fogalommal. Isten Igéjét tanulmányozva meglepődve fedeztem fel, Jézus Krisztus nem tanácsolja, hogy próbáljunk elmenekülni a futás elől. A futást mint tényt közli a vele való járó bajokkal és nyomorúságokkal együtt. Sőt, felszólít a futásra!

Milyen „futásai” vannak a hívő embereknek?

1. Mivel a világ a vesztébe fut, Isten gyermekeinek futva kell szolgálni, mert sok a tennivaló és az idő rövid. Még sokan nem hallották az evangéliumot! Az Úr Jézus földi élete sem volt kényelmes „sétakocsikázás”. Az evangéliumok meglehetősen mozgalmas, tempós életről számolnak be. Sokszor még enni sem volt idejük: Jézus is elfáradt és vágyott a pihenésre. Mégis az Úr gyakran töltötte az éjszakát imádkozással, mert egyszerűen máskor nem volt rá ideje.

2. Az Úr Jézus visszajöveteléhez közeledve futássá válik a tanítványok élete, mert menekülniük kell. „Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket” (Jel 18:4)

3. Pál véleménye szerint is a hívő, szolgáló élet futás, sportversenyhez hasonlítható (1 Kor 9:24-27) Egy nagy futóverseny résztvevői vagyunk! Tehát nincs mit csodálkozni, ha valaki szolgáló életet szeretne élni, akkor előbb, vagy utóbb futássá lesz az élete.

Futásaink megoldása

Legyetek tehát éberek és szüntelenül könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt!” Lukács 21:36

Ebben a mondatában az Úr Jézus segítséget, kiutat kínál a hívőket is elérő, kóros stresszből. Azt mondja, ha elérkezik a futás ideje, mai szóhasználattal: a túlhajszoltság ideje, az erőnket, a képességeinket meghaladó feladatok és a félelmek ideje - egy szóval: a stressz ideje -, akkor könyörögjenek! Könyörögjünk! Hogyne, mi azonnal el is kezdünk könyörögni, de természetesen azért, hogy ne kelljen futnunk! Jézus azonban nem erre biztat. Mit jelent a mi futásainkban ma Jézusnak ez a biztatása?

Az Úr iránti engedelmességből vállalt tehernek nem szükségszerűen kell hogy kóros stresszhez és annak következményeihez vezetnie. Az Úr Jézus az övéinek mást szánt! Ha nem így lenne, nem biztatna, hogy könyörögjünk a menekülésért. A futás, a tempós feladatokkal teli vagy fenyegetettségben folyó élet nem feltétlenül kell, hogy kóros stressz is leljen. Ezt az igeverset a Károli fordítás kissé másképpen fogalmazza: „Vigyázzatok azért minden időben, kérvén , hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetnek...!” Az új fordítás: „.... hogy kimenekülhessetek mindazokból, mik történni fognak...” Érdekesen kétféle, ellentmondásosnak tűnő jelentést hordoz a két fordítás: elkerülni valamit vagy kimenekülni abból nem ugyanaz. A különbséget egy közlekedési dugó képe illusztrálja jól. Ha valaki ilyenbe kerül, két lehetősége van: vagy átküzdi magát rajta, és előbb vagy utóbb átjut ha szerencséje van, nem túl sok időveszteséggel és koccanás nélkül. Vagy, ha van ott egy letérő mellékutca, akkor hosszabb, de járható kerülővel megkerülheti az adott közlekedési dugót.

A meggyógyított védelmi rendszer

Isten Igéje tehát tanácsot ad a kóros stressz megoldására. A stressz a szervezet készültségi állapota, az ember Istentől kapott, természetes védelmi rendszere. A „legyetek szüntelen éberek” mi mást jelentene, mint hogy legyetek készültségben - jó értelemben stresszben. Ez a védelmi funkció kínál két, látszólag homlokegyenest ellenkező megoldást - harcolj vagy menekülj. Korunk igénybevételei meghaladták a védelmi funkciónk kapacitását, a stressz reakciói torzultak, kisiklottak, kórossá váltak. Az elégtelen védelmi rendszer és elégtelen védelem betegségek sorához vezet, ezekkel küszködünk előbb vagy utóbb mindnyájan. Megkísért mindet a gondolat, talán a futás elől lehetne kitérni, de Jézus határozottan azt válaszolja: futni kell, a futás idejét éljük. Az Úr mégis kínál megoldást. Ő hajlandó meggyógyítani, ha kérjük, életünk, szervezetünk torzult védelmi rendszerét. Jézus Krisztus egészséges, meggyógyított védelmi rendszert kínál az övéinek, mind lelki, mind testi értelemben, nagy stressztűrő képességgel és kiváló rugalmassági határral. Ennek csupán egy feltétele van: szorosan az Úr mellett maradás. Tőle nyerhetünk erőt ahhoz, hogy képesek legyünk biztonsággal átjutni vagy kimenekülni egy-egy konkrét nehéz helyzetből - legyen az félelem, baj, betegség, vagy egyszerűen csak az erőnket meghaladó feladat, Isten akaratától függően. Az Úr Jézus arra biztat, alkalmanként könyörögjünk tanácsért - térjetek-e a kerülőútra és úgy menekülhetek ki az adott nehézségből, vagy most nincs kerülő, de át fogok jutni rajta biztonsággal. Napról napra, óráról órára kell megvívni a harcot, de az Úr kínálja hozzá a maga erejét. A harcban szert lehet tenni a jó lelki tréningállapotra - ami állóképességet, jó hatásfokú teljesítőképességet, nagy terhelhetőséget jelent. Tehát a stressz megoldása a stressz. A jó lelki tréningállapot pedig bibliai szóhasználattal: a kipróbált hit (1 Pét. 1:7)

Dr Erdélyi Judit orvos

forrás

Vegyük annak a bankárnak a példáját, aki meghallotta, hogy hamis pénz került forgalomba és meg akarja tanítani az alkalmazottait, hogy különbséget tudjanak tenni a hamisítvány és a valódi bankjegyek között. Nem a hamisítványokra fog koncentrálni, hanem a valódi bankjegyekre. Arra fog törekedni, hogy az alkalmazottai olyan jól ismerjék a valódi bankjegyeket, hogy a hamisítvány azonnal szembetűnő legyen.

A keresztyéneknek is egy módja van a tévedések elleni védekezésre. Az, ha olyan jól ismerjük az igazságot, amit Isten az Igében kijelentett, hogy ha hazugsággal kerülünk szembe az azonnal lelepleződik. Ha azonban a keresztyének nem gyökereznek mélyen az igazságban, akkor könnyen be lehet őket csapni.

Az igazság és hamisság közötti küzdelem évezredek óta tart. Mikor Ádám és Éva bűnbe estek az Éden kertjében akkor nem paráznaságot követtek el, nem loptak és nem hágták át a tízparancsolat többi rendelését sem. A bűnbeesés azzal kezdődött, hogy Ádám és Éva elhitték a Sátán hazugságát. Isten egyetlen dolgot tiltott meg nekik, azt, hogy a jó és gonosz tudásának fájáról egyenek. Az ennek való engedelmességgel elismerték, hogy egyedül Isten hivatott megítélni mi a jó és mi a rossz. Mikor az ember úgy döntött, hogy eszik arról a fáról, akkor olyan lett mint Isten, abban az értelemben, hogy maga határozta el saját maga számára mi a jó és mi a rossz. A bűnbeesés pillanatától kezdve az ember tulajdonképpen azt mondja Istennek: ,,Többet tudok, mint te. Nélküled is el tudom dönteni, mi a jó és mi a rossz. Nincs rá szükségem, hogy kijelentsd számomra az igazságot." Mekkora tévedés, ez a legnagyobb hazugság, ami ellene áll Isten igazságának.

A Sátánnak ma is az a célja, mint ami akkor volt. Elhitetni az emberrel, hogy a hazugság, amit ő mond az igaz. Példaképpen tegyük fel, hogy egy szép, termékeny földterület mellett laksz. A szomszédod titkos ellenséged. Szíve mélyéből gyűlöl és minden áron kárt akar neked okozni. Az ellenséged tudia. hogy a szomszédos földterület eladó és nemcsak jó föld, azért is értékes, mert olajat rejt a mélyén. Neki nincs annyi pénze, hogy meg tudja venni, de annyira gyűlöl, hogy minden áron meg akar akadályozni abban, hogy te megvedd, Egy ideig sikerül is neki, de mikor éppen nincs résen megtudod, hogy a föld eladó és megveszed.

Az ellenségedet természetesen majd felveti a düh, hogy mégis megvetted a földet. Ezen már nem tud változtatni. Annyira gyűlöl, hogy elhatározza, nem hagyja, hogy megtudd olaj rejlik a föld mélyén. Az egyik taktikája, hogy igyekszik mindenféle dologgal lekötni a figyelmedet. Például arra biztat, hogy különféle sportpályákat építsél. Abban bízik, hogy ha a felszínnel vagy elfoglalva soha nem fogsz rájönni mi rejlik a mélyben. Ha ez nem válna be, akkor megpróbál mindenféle bürokratikus akadályt gördíteni az utadba, hogy elvegye a kedvedet a föld hasznosításától. Bármilyen módszert alkalmaz is, ha sikerül a terve, akkor legalább akkora kárt okozott neked, mintha abban akadályozott volna meg, hogy megvedd a földet.

A Sátán pontosan ezt igyekszik tenni velünk. Amikor Isten gyermekei leszünk és megismerjük az Ő igazságát, a Sátán elveszített egy fontos csatát. Ezek után az egyetlen fegyvere, amit fel tud használni ellenünk, hogy hazugsággal akar elhitetni bennünket, hogy ne lássuk milyen csodálatos gazdagság lett a miénk Istenben. A félelem a Sátán kedvenc fegyvere. Elfelejtünk egy fontos dolgot: "Mert nem félelemnek lelkét adott nekünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét." (2Timótheus 1:7). A Sátán vereséget szenvedett a kereszten, elveszítette a hatalmát. Azóta csak ordítani tud, de fogai már nincsenek. Csak akkor tud ártani nekünk, ha sikerül becsapnia minket, ha elhisszük a hazugságait és engedünk az alaptalan félelmeknek.

A Sátán bármit kész felhasználni, csakhogy visszatartson annak a gazdagságnak a teljes megismerésétől, amelyet Isten tartogat a számunkra. Bármilyen hazugság, tévedés megteszi, akár kicsi, akár nagy. A Sátán kihasználja korunk népszerű filozófiai irányzatait, a Bibliából kiragadott, összefüggés nélkül idézett igéket, karizmatikus vezetőket, akik “olyan jókat mondanak”. A Sátán semmit sem hagy ki, amivel félrevezetheti Isten népét.

A Sátán azt mondja: Legyél sikeres, bármi áron. Isten viszont azt mondja: “Keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Máté 6:33)

A Sátán azt mondja: Legyél gazdag, bármibe kerül is. Isten azt mondja: “Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön... Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben.” (Máté 6:19,20).

A Sátán azt mondja: Igyekezz népszerű lenni, törtess. Isten azt mondja: “Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát.” (Máté 16:24).

A Sátán azt mondja: Ha nem törődsz a saját érdekeiddel, senki sem fog veled törődni, segíts magadon, Isten is megsegít. Isten azt mondja: “Semmit sem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbnek tartván ti magatoknál.” (Filippi 2:3).

A Sátán azt mondja: Addig nem lehetek boldog míg meg nem házasodok (vagy: csak akkor leszek boldog, ha végre egyedül élhetek). Isten azt mondja: “Mert én megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok megelégedett legyek”.

A Sátán azt mondja: Egyél, igyál, vigadozzál, mert holnap úgyis meghalunk. Isten azt mondja: “Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik.” (Máté 4:4)

A Sátán azt mondja: Ha jól esik, tedd meg. Isten azt mondja: “Ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!” (Lukács 22:42)

A Sátán azt mondja: Minden relatív. Isten azt mondja: “A Te igéd igazság.” (János 17:17)

Folytathatnánk tovább a sort, de ebből is világosan kitűnik, mennyire fontos, hogy az ige alapján vizsgáljuk meg azokat a filozófiai irányzatokat, elképzeléseket, javaslatokat, amikkel nap mint nap találkozunk. A kőműves nem tudja egyenesen felhúzni a falat mérőón nélkül. Ha megpróbálja szemre felépíteni, ahogy szerinte jól áll, akkor bizony girbe-görbe lesz az egész. Szüksége van egy mércére, ami nem változik, ami csalhatatlan. Ha attól függetlenül, hogy milyennek tűnik, vagy neki mi a véleménye, a mérőón szerint építi a falakat, egyenesen fog állni a ház.

Így van ez a mi életünkben is. Mindent Isten Igéjéhez kell mérnünk, aszerint kell megítélnünk. Az Ige mércéje nélkül nem tudjuk eldönteni mi az igaz és mi nem.

Ha felismertük a hibát, egyetlen módon lehet kijavítani, az igazsággal, ahogyan a sötétséget is csak egyetlen módon lehet elűzni, világossággal. Nem a sötétségért fizetünk. Nincsen sehol sem Sötétség és Energia Szolgáltató Vállalat. A világosság tudja megszüntetni a sötétséget. Szellemi értelemben is érvényes ez az alapigazság: csak az igazság tudja megszüntetni a hazugságot, a tévedést.

Nagy különbség van aközött, hogy tudjuk mi van megírva és aközött, hogy értjük mit jelent. Nagyon sok keresztyén tudja mi van megírva a Bibliában, de nem érti mit jelent, mert azt csak a Szentlélek jelentheti ki. Az emberi azonban lázad az ellen, hogy magától nem tudja mege szellemi igazságot. A Biblia mégis ezt mondja:

“Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait, mert bolondságok neki; meg sem értheti, mivel hogy lelkiképpen ítéltetnek meg.” (1 Korinthus 2:14)  

Ennek nagyon egyszerű oka van. Egyetlen ember sem képes rá, hogy olvasson egy másik ember gondolataiban. Ha pedig erre nem vagyunk képesek, akkor hogyan tudhatnánk azt, mit gondol Isten?! Az 1Korinthus 2:11 erre figyelmeztet bennünket:

“Mert kicsoda tudja az emberek közül az embernek dolgait, hanem ha az embernek lelke, amely őbenne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanem ha az Istennek Lelke”

Hogyan tanít meg minket Isten az Ő gondolataira? “Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való lelket, hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk.” (12. vers). Az embernek nincs szüksége a Szentlélek megvilágosító munkájára ahhoz, hogy megértse a törvényt, mert az a természeti embernek adatott. Azért van szükségünk a Szentlélekre, hogy Isten csodálatos szeretetének és kegyelmének gazdagságát meg tudjuk érteni, mindazt, amit Isten ajándékba adott nekünk. Ezekről az igazságokról az 1Korinthus 2:9 így ír: “Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg sem gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.”

Ahhoz, hogy megértsük, amit Isten az ő kegyelméről meg akar nekünk tanítani alázatos és tanulékony szívre van szükségünk, mert “Isten a kevélyeknek ellenük áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad” (Jakab 4:6). Ahogyan a nap megolvasztja a viaszt és megkeményíti az agyagot, Isten üzenete meglágyítja az alázatosok szívét, a kevélyekét pedig megkeményíti.A kevélyek nem tudják elfogadni Isten kegyelmét, mert nem is akarják. A kevély szív számára sértő Isten kegyelmi ajándéka. Ezért lehetséges, hogy egy egyszerű, de alázatos szív sokkal jobban megismeri Istent, mint egy okos, de beképzelt teológiai professzor.

Ha alázatosan és rászorultságunkat elismerve engedjük, hogy a Szentlélek tanítson bennünket, akkor megismerjük az igazságot. Ha azonban annyira lekötjük magunkat az Úr munkájában, hogy nincs időnk meghallani mit mond a Lélek, akkor előbb-utóbb el fogunk tévelyedni. Ez volt az én problémám is. Annyira el voltam foglalva az Úr munkájának - jó dolgoknak a végzésével, hogy észre sem vettem, hol csúszott be a hiba a gondolkodásomba, hol tértem el az igazságtól. Arra volt szükségem, hogy csendben és nyugalomban maradjak és hallgassak a Szentlélekre. Arra, hogy nyitott szívvel olvassam Isten Igéjét és figyeljek arra, mit mond Isten.

Mikor ezt megtettem, akkor megtapasztaltam azt a mérhetetlen szabadságot, amelyet Isten minden keresztyénnek adni akar. Ő szabadokká tett minket, hogy bővölködő életünk legyen. Ez a szabadság lehetővé teszi, hogy beteljesedjen az életünkben amire annyira vágyunk: szent életet élhessünk és kedvesek legyünk Isten előtt. Saját erőnkből erre soha sem lennénk képesek. Minden emberi próbálkozásunk, erőfeszítésünk hiábavaló és eleve kudarcra van ítélve.

Van azonban egy út, amely az életre vezet. Ez az út azon alapul, amit Jézus Krisztus elvégzett értünk a Golgotán, kereszthalála és feltámadása által. Tanulmányozzuk újból amit Krisztus értünk tett és lássuk meg milyen hatalmas jelentősége van ennek a mindennapi életünk számára. Arra kérem Istent, hogy az Igék tanulmányozása során te is tapasztald meg az igazi szabadságot, amelyre Krisztus megszabadított és azt az örökséget, amely téged is megillet mint Isten gyermekét.

Az utóbbi időben többen nagyon sokat beszélnek a kegyelmi kiválasztás bibliai tanításáról. Sokan egyenesen olyan hangsúllyal, mintha ennek ismerete, ill. elfogadása az üdvösség feltétele lenne, vagy ez lenne maga az evangélium, amit hirdetnünk kell. Holott erre sehol nincs bibliai parancs, s ennek ismerete legfeljebb abban segít, hogy reménységgel hirdessük a Jézus Krisztusról szóló örömhírt, de nem ezt kell hirdetnünk, főleg nem a keresztről való beszéd helyett. Sokszor az az érzésem, mintha egy kőműves állandóan a mész és cement kiváló tulajdonságairól beszélne, ahelyett, hogy rakná a falat. Az a vehemencia pedig, amivel ezt néhány lelkész és nem lelkész hirdeti, nem jézusi indulat, inkább csak erőtlenné teszi magát a tanítást. Egy ilyen karakteres ismeret birtoklása könnyen gőgössé, teszi az embert. Úgy jár, mint az a gyermek, aki valamilyen érdekes játékot kapott, s dicsekszik vele: mim van nekem. S az elveszettek iránti szeretet helyett egy kiragadott bibliai igazság csillogtatása vezeti.

Ehhez hozzátársul még egy ellenség-kép, ami ilyenkor szintén gyakori: aki nem fogad el mindent e tanításból, az armenianus, és máris két táborra szakadt Isten népe. Az ilyen ember észre sem veszi, hogy ezzel feldúlja némelyek hitét, és szakadást okoz a Krisztus-testben. Ez súlyos bűn, az pedig nevetséges, amikor valaki kálvinistább akar lenni Kálvinnál. A kálvinizmus öt pontja mindenek fölé helyezése és gyakori ismétlése sok kárt okoz. Ez az öt pont nem Szentírás. Nem Kálvin fogalmazta meg. Az ő halála után 60 évvel vita hevében született egy nemzeti zsinaton, Armenius öt tételének ellentételeként, s ilyen esetben mindig hajlamos az ember szélsőségesen, egyoldalúan és indulattal fogalmazni. Ami azonban látásom szerint a legveszélyesebb, hogy az öt pontos kálvinisták (ők nevezik így magukat) nem állnak meg ott, ahol a bibliai kijelentés, hanem az isteni kijelentés egymást kiegészítő, s olykor egymásnak ellentmondó igazságait úgy magyarázzák tovább, hogy leszállítják azokat az emberi logika szintiére, de úgy tűntetik fel, mintha az is kijelentés lenne.

Találóan írja J. I. Packer Az evangélizáció és Isten szuverenitása c. könyvében: ennek a vitának is az az oka, ami az egyházban jelentkező legtöbb tévedésnek: az ésszerű elméletek betolakodása, a következetes rendszerek szenvedélyes szeretete, az embernek az a tulajdonsága, hogy vonakodik elismerni a rejtély létét, s megengedni, hogy Isten bölcsebb legyen nála; valamint az az ebből eredő szokás, hogy a Szentírást alávetjük az emberi logika feltételezett követelményeinek. Az emberek megértik, hogy a Biblia tanítása szerint az ember felelős tetteiért, de nem értik (az ember nem értheti meg), hogyan egyeztethető ez össze azzal, hogy Isten szuverén uralmat gyakorol e tettek fölött. Nem nyugszanak bele, hogy a két igazság egymás mellett létezik. Szerinte a megoldáshoz az segít, ha elfogadjuk, hogy itt a bibliai kijelentés egy antinómiájával van dolgunk, s tudomásul kell vennünk bukott elménk korlátait. Az antinómia két, logikailag egyenlő meggyőző erővel igazolható tétel látszólagos ellentmondása. Mindkettőt meggyőző érvek támasztják alá, de rejtély számunkra, hogy hogyan hozhatók összhangba. Tudjuk, hogy önmagában igaznak kell lennie, de nem értjük, hogyan lehetnek igazak egyszerre. Mit kezdjünk ezzel az antinómiával? Fogadjuk el úgy, ahogy van, és tanuljunk meg együtt élni vele. A látszólagos összeegyeztethetetlenséget ne tekintsük valódinak, az ellentmondás látszatát tulajdonítsuk saját értelmünk hiányosságának Óvakodjunk attól, hogy szembeállítsuk őket egymással, vagy olyan következtetéseket vonjunk le az egyikből, amelyek megsemmisítik a másikat (az ilyen következtetések kétségkívül hibásak lennének). Mindkettőt a saját összefüggési rendszerében használjuk. Egy olyan Isten, akit teljesen megértenénk, s akinek önmagáról való kinyilatkoztatása semmilyen rejtéllyel sem állítana szembe minket, az ember képére alkotott Isten volna és nem a Biblia Istene. (17-25. old.) A Biblia ezt mondja: a hit Isten műve és az ember tette. (Nyújtsd ki a kezedet - mondta Jézus a bénának, s ő kinyújtotta.) Ennél többet ne akarjunk mi se állítani. Valóban igaza van Augustinusnak: Szükség van értelmünk megtisztítására, azért, hogy a felfoghatatlant valóban felfoghatatlannak tartsuk!

Spurgeon komolyan vette a kegyelmi kiválasztás tényét. De nem volt egyoldalú. Az ő bibliai józanságával kell nekünk is néznünk ezt a kérdést. Ezt írja A lélekmentő c. könyvében: lehet, hogy olyan emberek közt nőttek fel, akik azt tanították nekik, hogy a megváltás munkája a bűnöstől függetlenül, teljes mértékben Istenen múlik, és így ők azt gondolják, hogy amennyiben üdvösségre rendeltettek, üdvözülni fognak. Tudjátok, hogy ez a tanítás hatalmas igazságot tartalmaz, viszont ha egymagára hagyjuk, minden további magyarázat nélkül, szörnyű hazugsággá változik. A fatalizmus, és nem a predestináció készteti az embereket arra, hogy úgy beszéljenek, mintha nem lenne rajtuk semmi felelősség, vagy nem tehetnének semmit. Kevés a valószínűsége annak, hogy üdvözüljön az, aki egyetlen reménységeként ezt hozza fel nektek: ha az üdvösséget nekem találták ki, akkor a megfelelő időben elérkezik hozzám (98. old.)

Úgy gondolom, hogy sok hívő lelkipásztor eddig is a Szentírás azon igazságainak szellemében prédikált és élt, amiket az öt pont próbál megfogalmazni. Ki nem hiszi a teljes romlottságot, a kiválasztás és kegyelem mindent megelőző voltát? Ha azonban erről egyoldalúan és rossz hangsúllyal beszélünk, az igazság valóban hazugsággá válik. Komolyan kell vennünk, hogy a Biblia valóban olyan, mint egy jól felszerelt gyógyszertár. Van benne pl. vérnyomás csökkentő és növelő is. És mindig azt kell belőle elővenni, amire ott szükség van. Helyén mondott igét kell hirdetnünk, az igazságok mindkét oldalát szem előtt tartva. Az antiochiai ébredés eredményét így summázza a Biblia: akik csak örök életre választattak, hittek. (ApCsel 13,48). De a filippi börtönőrnek Pál ezt mondja: higgy az Úr Jézus Krisztusban és nem beszél neki a kegyelmi kiválasztásról. Majd megtudja később, hogy ő is ki van választva, most azonban az a feladata, hogy higgyen. A helyes arány, a bibliai kijelentésnek megfelelő hangsúly a fontos, és akkor elkerülhetünk felesleges és káros vitákat és a bizalmatlanságot.

Az egyháztörténetben sokszor ismétlődött, hogy egy-egy igazságot vagy részigazságot valaki újra felfedez, divatossá tesz, aztán jó esetben az összefüggéséből kiragadott rész visszakerül rendszerébe, rosszabb esetben jelentkezik ennek reakciója egy másik egyoldalúságban. A Szentlélek azonban elvezethet minket a teljes igazságra. A legtöbb hívőt a korlátozott engesztelésről szóló magyarázat botránkoztatja meg. Talán itt lehet felsorakoztatni a legsúlyosabb igéket mellette és ellene. Pedig ennek sem kellene így lennie. Mert ha valóban református módon keressük a kijelentés igazságát, akkor nem a mi dogmánkat erőltetjük rá bibliai locusokra, hanem azok valódi jelentését igyekszünk kibontani (exegetálni). Ez esetben pedig el kell fogadnunk a legjobb exegéták megállapítását, hogy a korlátozott engesztelés mellett felhozott igék egy része valóban értelmezhető úgy, hogy a minden emberi! (pantas antropus - lTim 2,4) ill. az egész világ (holos kosmos - 1Jn 2,2) nem minden egyes embert jelent (hanem minden népet), más része viszont csak úgy értelmezhető helyesen, hogy mindenki, vagyis minden egyes ember. Ezek az igék tehát nem döntik el a kérdést.

Sebestyén Jenő írja a Református dogmatika c. művében: A dortrechti zsinat végzése szerint Isten Fiának a halála az egyetlen és tökéletes áldozat és elégtétel a bűnért, végtelen értékű és erejű, bőven elégséges az egész világ kiengesztelésére A kérdés tehát nem az, hogy Krisztus elégtétele olyan értékű volt-e, hogy ezáltal minden ember üdvözülhetne, mert ez nem vita tárgya. A kérdés itt az, hogy minden egyes ember számára és helyett tett-e eleget. Erre felelik a reformátusok predestinációs alapon, hogy nem. Kálvin szerint sufficienter pro ominbus, efficienter pro electibus, azaz ha elégtételének végtelen értékét és elegendőségét nézzük, akkor azt mondjuk, hogy mindenekért, de ha azt nézzük, hogy valósággal, hatékonyság tekintetében, ténylegesen kikért tett eleget, akkor azt kell mondanunk, hogy csak a választottakért.  (Krisztológia 119-122. old.) Itt kellene megállnunk, és nem tovább részletezni ezt, a mi sokszor nagyon is szegényes logikánkkal.

Paul Humburg Az örök kiválasztásról c. könyvében ezt írja: az isteni igazság nem viseli el, hogy belőle kiindulva, emberi logikával következtetésekre jussunk. Az írás a kiválasztottakra vonatkozó örök kegyelmi döntést tanítja, de nem tanítja vele párhuzamosan a kárhozatra való predestinációt is. Itt egy logikai hézag tátong, azonban az írás hagyja, hogy tátongjon, és nem szól róla semmit. Jól tesszük, ha mi sem mondunk semmit. A Mt 25,34-ben Jézus a kiválasztottakról ezt mondja: Örököljétek az országot, amely számotokra készíttetetett a világ megalapítása óta. A többieknek így szól: Távozzatok tőlem ti átkozottak az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készíttetett. Tehát nem az emberek számára készült. Némelyeket az Úr Atyám áldottainak nevez, másokat átkozottaknak, nem pedig akik az én Atyám által elátkozottak vagytok, jóllehet, végül is így kell érteni. Ez az írás finom visszafogottsága, amely mögött a háttérben ez az igazság áll, aki elvész, az saját bűne miatt vész el. (39-40. old.) Lehet erről vitázni, de érdemes rajta elgondolkozni. Ne engedjünk az ördög megosztó uszításának! Az ige előtti alázat, értelmi képességeink korlátainak ismerete, az elveszettek iránti mentő szeretet, a misszió Urának való feltétel nélküli engedelmesség jegyében végezzük azt, amit ránk bízott: a keresztről való beszéd tiszta hirdetését. S hogy kik fognak üdvözülni. s kik nem, azt bízzuk Őrá, mert ennek eldöntése egyedül az Ő hatásköre. Minden meddő vita, okoskodás csak viszályt szül, és bűn, mert pótcselekvés, eltereli a figyelmet arról, amit számon kér majd a Gazda rajtunk.

Az Isten szuverenitásáról és az ember felelősségéről lehet külön-külön is beszélni, és az lehet igaz, de az igazságot csak akkor hisszük és hirdetjük, ha együtt valljuk mindkettőt, ahogyan azt a Szentírás is teszi. Akkor ez a fontos tanítás nem fog megosztani bennünket, hanem erősíti a szolgálatban való egységünket, növeli azt a reményt, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban, és megtapasztaljuk, hogy mit jelent ma is az, ha a hívők sokaságának szíve-lelke egy (ApCsel 4,32). Armenius öt tételét ismerjük. A kálvinizmus öt pontját is. Ki és mikor fogja megfogalmazni és megfelelő módon tanítani a felelősség, engedelmesség és megszentelődés pontjait is? Hogy a kegyelem után a fegyelem is érvényesüljön a hívők életében. Ahogyan ez nagyon sok igében együtt, egymás mellett, közvetlenül egymás után szerepel. Pl. 2Thessz 2,13-15: kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre elhívott titeket a mi evangéliumunk által ezért tehát álljatok szilárdan és ragaszkodjatok ahhoz, amit tanultatok."

forrás

Róma 5,20; 6,14; 7,24; Galata 3,24; Zsidók 11,1; János 15,4.5; Kolossé 2,10

A Róma 7,24 “nyomorult ember"-e a régi teremtés alapján akart Istennek tetszeni, amikor még az ember halott a bűneiben. Az eredmény teljes kudarc volt. Miért? Mert ha a bűnei miatt az ember megfeszíttetett a Krisztussal, hogyan tudna ugyanez az ember Istennek tetszeni. Ha halottak vagyunk bűneinknek, ugyanúgy halottak vagyunk arra is, hogy Istennek tessünk. Nem vesszük tudomásul, hogy a halál, amely megszabadít bennünket a bűn fogságából, ugyancsak megszabadít bennünket a törvénytól is. Abban a pillanatban, amikor mi magunk akarunk Istennek tetszeni, a törvény alá helyeztük magunkat tehát olyan helyzetbe, amelyben a kegyelem nem munkálkodik (Róm 6,14). A kegyelem magában foglalja, hogy Isten tesz valamit értünk: a törvény pedig azt, hogy mi teszünk valamit Istenért. A törvény alól való szabadításunk nem azt jelenti, hogy szabadok vagyunk Isten akaratának a cselekvésétől is, hanem azt, hogy Isten akaratát attól kezdve valaki más cselekszi bennünk és általunk. Isten tudta, hogy mi nem tudjuk megtartani az Ó törvényét, a baj az, hogy mi nem tudjuk ezt, és minden kétséget kizáróan meg kell, hogy bizonyosodjunk arról, hogy reménytelenül tehetetlenek vagyunk. . “Közben pedig bejött a törvény., hogy a bűn megnövekedjék" (Róm 5,20). Végül azonban belátjuk és megvalljuk; “Mindenestül bűnös vagyok, és képtelen vagyok bármit is tenni, ami Istennek tetszik." Ha aztán meg vagyunk győződve arról, hogy képtelenek vagyunk megtartani Isten törvényét, vagy tetszeni neki, akkor a törvény megtette azt, amiért adatott. Krisztushoz vezető mesterünk, hogy ő maga tartsa meg azt mibennünk (Gal 3,24). Istené legyen ezért a dicsőség! ó a tövényadó a trónon, és Ő tartja meg a törvényt az én szívemben. Ő maga, aki adta a törvényt, meg is tartja azt. Amíg mi magunk igyekszünk valamit tenni, ó nem tehet semmit. Próbálkozásaink okozzák azt, hogy újra meg újra kudarcot vallunk. Isten nyilvánvalóvá akarja tenni számunkra, hogy mi képtelenek vagyunk bármit is tenni, és amíg ezt teljesen be nem látjuk, nem szűnik meg csalódásunk és kiábrándulásunk. Mindnyájunknak el kell jutnunk addig, hogy elmondjuk: .Uram, nem akarok semmit tenni neked sem az üdvösségem, sem a megszentelődésem érdekében; de bízom benned, hogy Te mindent elvégzel bennem."