„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Kain, és ez által nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél. Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt az Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. ” (Zsid. 11,1-7)

Urunk, Terád tekint a mi szívünk, és mindenki vágyakozva néz Tereád, és Te idejében adsz nekik eledelt. Uram, kérünk, hogy áldj meg bennünket most, ezen az istentiszteleten is, adj nekünk felülről való kenyeret, a Te drága Igédet Szentlelked által, hogy valóban életté lehessen számunkra, tápláló eledellé lehessen, Uram, a Te Igéd a mi számunkra. Tudjuk, hogy Te az életnek beszédét adtad elénk, és csodálatos ez, szemben a halállal. Amikor most, Uram, a nemzeti gyászunkban is a pusztulásra, ítéletre, a halálra kell emlékeznünk, egyetlen reménység vele szemben a Te kegyelmes, életet adó, hatalmas erőd, Igéd. így gondolunk elhunyt szeretteinkre, akiket az elmúlt hetekben kísértünk utolsó útjukra. Uram, add, hogy ne úgy legyünk, mint a pogányok, mint akiknek nincs reménységük, hanem add, hogy a Te életet adó reménységed töltse be a mi fájó szíveinket. Látod, Uram, a gyász fájdalmas akkor is, de Te tudod vigasztalni, megenyhíteni a tieid szívét, begyógyítani a fájó sebeket. így kérünk Téged gyászoló testvéreinkért, a vigasztalás Igéjéért. Áldj meg, Uram, mindnyájunkat, azokat a kicsinyeket is, akiket most eléd vittünk a keresztség szentségében. Tudjuk, Uram, Te elfogadod őket, add, hogy egykor ők is kimondhassák az igent. Nekünk pedig add meg, Uram, azt a Lélek szerinti indulatot, hogy amikor a Te Igéd megszólít bennünket, tudjuk mondani: „Igen, Uram, legyen a Te akaratod szerint. ” Ámen.

Az értelmes hit

Ez, a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete talán az életünk, a mi keresztyén életünk legfontosabb kérdését hozza elő: a hit kérdését. Nagy bizonytalanság és sok zavar van a hit értelmezése körül. A világ nagyon sokszor félreérti különösen a keresztyén hitet, és úgy gondolja, hogy a hit, az valami olyan dolog, ami ott kezdődik, ahol az értelem véget ér - szó sincs róla! A keresztyén hit egyáltalán nem ilyen! A misztikus, pogány hit, az ilyen. Egy hindu guru, aki egy márványcsarnokban tartja az előadásait, kiíratta a csarnok bejáratára: „Kérem a cipőket és az értelmet a kapun kívül hagyni!” A misztikus élményeket kereső pogány ember - legyen az éppen akár megkeresztelt keresztyén is -, ha valami mágikus erők útján akarja áttörni a láthatatlan világ falát, akkor nem Istenhez jut. Ezeken az utakon-módokon nem juthat igaz Isten-ismeretre. Soha nem Istenhez érkezik meg, hanem valami idegen szellemi világba csöppen. A hit, a keresztyén hit értelmes hit. Egy logikus hit.

A hitnek természetesen tárgya kell, hogy legyen. Valamiben vagy valakiben hiszek. Persze a hit nélkül a hétköznapi életünket se élhetjük meg, mert a hit - ma erről szeretnék beszélni - alapvetően bizalmi kérdés. Hit nélkül, bizalom nélkül a mindennapi élet sem élhető. Ha nincs egymás iránt bizalom, akkor vége az együttműködésnek, az együttélésnek. Ha egy családban a férj és feleség között, gyermekek és szülők között megszakad a bizalmi viszony, akkor felbomlik a közösség. Ha Isten és az ember között megszakad a bizalmi viszony, megszakad Isten és az ember kapcsolata. Ez történt a Paradicsomban. Tulajdonképpen a hit alapvetően olyan lelki állapot, lelki magatartás, amellyel Isten felé fordul az ember, és semmi más ezenkívül nem kapcsolhat össze Istennel. Ő követeli ezt a bizalmat, követeli a hitet.

Bizalmi válság - bűn

Tessenek meggondolni, hogy milyen óriási problémákat vet fel az ember életében - a vallásos ember életében is -, ha Isten iránt bizalmatlanság van a szívében. Nem tud egész szívével odafordulni Isten felé, és megkérdőjelezi a szavát, a szeretetét, a kegyelmét, teljes lelki válságba kerül a keresztyén ember is.

Jézus a hitetlenséget, tehát a hit nélküli állapotot nevezi bűnnek. Nem akármilyen hitről van szó! Mert ma nagy divat a hit, mondhatnám talán, hogy a hit mint lelki lehetőség a reneszánszát éli. Sok mágikus, okkult ember úgy gondolja, mindegy, hogy miben hiszel, a hit önmagában hatalom, megvalósíthatod vele álmaidat és vágyaidat.

Tegnap még Csurgón evangelizáltam, és ott egy fizikatanárnő azt mondta nekem az igehirdetés után, hogy nagyon köszöni azt a mondatot, mikor azt mondtam, hogy a hit egy vektormennyiség, nemcsak nagysága, hanem iránya is van. Tehát gondolj bele, mi az, hogy „hiszek”? Miben hiszel? Önmagadban? Mágikus képességekben és erőkben? Nagy lehetőségekben? A nagy tudatalatti, benned rejlő, szunnyadó erőkben? Alapjában véve miben hiszel? Mi az, ami mozgatja az életedet? Mert végül is a hitünk arra irányul. A legtöbb ember életének hite és iránya anyagi jellegű. A pénzben hisz. Abban hisz, hogy a pénzzel mindent meg lehet oldani. A pénz válik az istenévé. A másik ember a hatalomban hisz, az emberi hatalomban, az emberi képességekben, az emberi tudásban. Egy ponton túl minden emberi tudomány vagy misztikus lehetőség csődöt mond. A tudomány sem képes a végső kérdésekre választ adni. Karl Popper tudományelméleti kutató azt mondta: „Nem adatott meg nekünk a biztos tudás, tudásunk hipotézisek hálója és találgatások szövedéke.” Az ember életének céljára és a végső kérdésekre nincs válasz. Fölveti itt az Ige, hogy: „Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten teremtette. ” Nem a tudomány által? A tudomány ugyan vergődik vele, mégsem tudjuk, honnan jöttünk, hová megyünk. Paul Davies A megbundázott világegyetem című könyvében vívódik a véletlen szülte vagy a tervezett eredettel: „A csillagászatban és a kozmológiában” - írja - „akkor bukkan fel legmeghökkentőbben a tervezettség, amikor a fizika törvényeiről és a világegyetem általános szervezettségéről van szó, különösen ami a finomhangoltságot és az életbarátságot illeti. ” Aztán felveti, hogy a fizikában, a csillagászatban nem alkalmazható a darwinizmus, ott nincs evolúció. Nyilvánvaló, hogy a darwinizmus nem alkalmas keret a tervezés megjelenésének leírására a kozmológiában. Ámde mi van a biológiával? Arról is tárgyal, és azt gondolja, hogy a biológiában is komoly problémák adódnak. Hiszen úgy tűnik, hogy ott is jelen van a tervezettség, a cél és az ok, a teleológia, idézem: „Amikor azonban áttérünk a biológiára, nehéz letagadni a teleológia (tehát az ok és az okozat) jelenlétét a viselkedésben, és természetesen elsősorban az emberi viselkedésben. Ám Darwin a biológiai evolúcióból végérvényesen száműzte a teleológiát. ” Tehát nincs cél. Darwin szerint az evolúció nem tart semerre, nincs iránya, nincs előzetes tervezés. Kiderül, mégiscsak hit által értjük meg, hogy van az életünknek értelme és célja. Hit nélkül pedig azt mondhatjuk, ha az evolúció terméke vagyok, akkor az én életemnek nincs értelme, célja, oka, ezért oda jutunk, ahol most tartunk, hogy a hitetlen ember nem látja életének értelmét. Akkor mi marad? Mert élet van, az tény. Itt az életem, mit kezdjek vele? Óriási probléma!

Mi a személyes életem értelme, célja?

Mit kezdesz az életeddel? Mi az életed értelme? Ez a 60-70 év, és aztán a halállal mindennek vége? Akkor ez az élet nem élet, mert amelyik a halálban végződik, az nem élet. A biológiai életnek a végállomása a halál, akkor az nem élet, hanem halál. Mivel az ember okos lény, ha más célja, értelme nincs, marad az élvezet, a hedonizmus: együnk-igyunk, mert holnap úgyis meghalunk... - és nincs távlat, nincs cél, illetve minden józan célt felülír az élvezet. Ezért bomlanak fel a házasságok, a családi közösségek és atomizálódik a társadalom, mert az ember a teremtésben kapott isteni célt elveszítette: „Uram, te a magad számára teremtettél minket, és meg nem nyugszik a mi lelkünk, amíg Tebenned meg nem nyugszik” — mondja Augustinus. Isten személy és mi is személyek vagyunk, közösségre, szeretetre teremtettünk. Akkor mindennek van értelme. Akkor minden napodnak, személyes életednek, de még a kicsiny ibolyának is van értelme, a zsendülő tavasznak. És amikor az ember Isten-hitre jut, amikor kivirágzik az életében a hit virága, akkor ez az egész világegyetem csodálatos harmóniává, a rendezetlenség kozmosszá válik, mert Isten a nagy rendező, az Ő kezében van a te életed, és van célja. Őmaga a cél: „Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég.” A hitét vesztett ember úgy gondolkodik: azt hiszek, amit akarok, abban hiszek, amiben akarok, úgy élem az életemet, ahogy akarom. A modern ember ebben a mély meggyőződésben van, hogy a maga ura, felnőtt, ne gyámkodjon felette se Isten, se egyház, senki, mert ő tudja, hogy kell élni. Ő tudja, ismeri az élet célját és értelmét. Tudja? Tudjuk? Végül hova jutunk? Végül oda jutunk, hogy elveszítjük a békességünket, az örömünket, az életünk értelmét és célját. Ha nincs egy személyes Isten, akkor nem beszélhetünk erkölcsről se. Illetve beszélhetünk egymás közt bizonyos relatív erkölcsökről, ami kívánságaink, vágyaink, társadalmi berendezkedésünk szerint változik, akkor nincsenek abszolútumok, nincsenek sarokkövek, melyekhez igazítsd az életedet, nincs, amire építkezz. Mert ha te az elektronok, energia és a természet terméke vagy, hogy lettél egyáltalán személyes? - Óriási kérdés. A válasz: ha van egy személyes Isten, és ezt csak hit által érthetjük meg. Igen, csak hit által érthetjük meg, hogy a világokat Isten teremtette, és hogy a láthatók a láthatatlanokból álltak elő. John Barrow kozmológus Az élet keletkezése című könyvében az ősrobbanásról írja: „Mit mondhatunk? A semmiből nem lesz semmi. Akkor mi robbant? Nem mondhatunk mást, mint hogy ott áll Isten a maga láthatatlan világával.”

A bűn, az igazság és a Krisztus-kérdés

Viszont ha ez igaz, hogy a láthatók a láthatatlanból álltak elő, és az is igaz, hogy az embert Isten teremtette, akkor felelős vagyok Annak, akitől ered az életem, vannak abszolút igazságok, és így kikerülhetetlen az erkölcsi kérdés, a bűn kérdése. Azt Isten Igéje kezdettől fogva felveti a bűnkérdést. Jézus mondja, elküldi a Pártfogót, a Szentlelket, aki meggyőzi a világot bűn tekintetében: „A bűn az, hogy nem hisznek énbennem.” (Jn 16,9). Nem azt mondja, hogy nem hisznek úgy általában Istenben, hanem, nem hisznek Énbennem, a testté lett Igében, az Isten Fiában. Ez a bűn. A nagybetűs Bűn.

 Az első parancsolat durva megszegése, és ezt nem lehet kikerülni.

Nagyon sokszor beszélgettem emberekkel mint lelkész, sokszor idős emberekkel is, és nagyon érdekes volt, anélkül, hogy én szóltam volna valaha is arról, hogy „Kedves Mariska néni, te egy bűnös ember vagy” - soha ilyeneket nem szoktam mondani, még csak célozgatni se. Megjelenik a lelkész, és elkezdi magyarázni, hogy ő nem bűnös. Ő nem csalta meg a férjét, ő nem lopott, nem hazudott, akkor csendesen meg szoktam kérdezni: „És tetszik hinni Istenben?” „Ó, igen!” „És tetszik hinni az Úr Jézus Krisztusban?” „Hát...” És akkor kiderül, hogy az Úr Jézus Krisztusban nem hisz. Mint ahogy egy drága rokonom azt mondta nekem, aki nyolcvanvalahány éves volt, református papné: „Tudod, fiam, hogy én hiszek Istenben, és milyen vallásos vagyok?” „Tudom.” „De fiam, én nem tudok mit kezdeni az Úr Jézussal.” Ez a bűn, testvérek! Nem tudunk mit kezdeni az Úr Jézussal! Miért? Miért nem tudunk Vele mit kezdeni? Amikor itt járt a Földön, ki tudott vele valamit kezdeni? Csak a bűnösök. Akik tudták, hogy bűnösök. A többi nem tudott vele mit kezdeni. A többi megfeszítette, kirekesztette, kitaszította, szembefordult Vele, és megölték, leszámoltak Vele. Ma nem fizikailag számolnak le az Úr Jézussal, hanem lelki értelemben számolnak le Vele. Kitagadják, letagadják, leszedetik a kereszteket, és így tovább, „Nincs rá szükség!” Tényleg nincs Rá szükség? Ez a bűn: „Nem hisznek énbennem”. Te hiszel Benne? Nekem is felteszi a Szentlélek Isten a kérdést: Igazán? Teljesen? Gyermeki bizalommal hiszel te énbennem? És választ kell rá adni. Mártának, Lázár nővérének a sírparton, a gyász fájdalma közepette teszi fel az Úr Jézus Krisztus a kérdést: „Én vagyok a feltámadás és az élet, és aki hisz énbennem, ha meghal is, él” - Hiszed-e ezt? Kitől kérdezi? A Krisztus-hívő Mártától. Értitek, tehát nagyon-nagyon fontos kérdés, hogy a hited kire irányul? Kire alapozod, kire támaszkodik a hited? A hitnek az eredeti görög szövegben van egy olyan jelentése, hogy 'ráterhelhetem a terhet valamire, valakire'. És itt nagyon fontos megérteni: csak Jézusra terhelhetjük életünket, halálunkat, jövőnket. Miért csak Jézus Krisztusra? Miért csak Őrá irányulhat a hitünk? Mert Ő mutatta be értem és érted az engesztelő áldozatot az Atyánál! Engesztelő áldozatot persze akkor kell bemutatni, mikor valaki nagyon haragszik. Mi mindnyájan Isten haragja alatt vagyunk, amíg ki nem békülünk Vele. Ez is hitkérdés: elhiszem vagy nem?

Milyen az Isten-ismereted?

Nagyon butácska irányzatok ütötték fel a fejüket az elmúlt évtizedekben, nem mintha ez nem lett volna mindig a keresztyénség velejárója, hogy nem keresünk Istennél mást, mint evilági javakat. Így is mondhatnám: milyen Istened van? Mert hinni csak abban az Istenben lehet, akit ismerek. Milyen istened van? Szerencseistened? Aki megóv a balesettől, aki megajándékoz pénzzel, gazdagsággal, aki megóv a betegségtől. Vagy pedig valami sokkal nagyobb? Emlékszem, egy idős néni az egyik öregotthonban azt mondta nekem: „Ó, csak a Jóistenke adna még nekem egy kis egészséget meg egy pár évet.” És akkor szeretettel mondtam neki: „Igen, az istenke ilyeneket tud adni: egy kis egészséget meg egy pár évet, de az a hatalmas Isten, a világteremtő Úr örök életet ad neked. ” Figyeljétek meg az Úr Jézust! Olyan világos, mint a nap. Azt mondja: „Keressétek először az Isten országát, a többi ráadásul megadatik nektek. ” De ki hisz ma. ? Ugye gyászolókról beszéltünk? Ki hisz ma abban, hogy fel fognak támadni a halottak? Én most nem akarom, hogy tessenek feltenni a kezüket, csak úgy ki-ki a szívében. Hiszed-e?

Gondoljuk el, hogy két templomot építenénk. Az egyik templomra kiírnánk: siker, gazdagság, egészség, szerencse. A másik templomra kiírnánk: bűnbocsánat, kegyelem, üdvösség. Mit tetszenek gondolni, melyik templom lenne dugig? Attól félek, hogy az első. Pedig. És visszatérek megint arra a gondolatra, hogy félő, hogy elvisznek bennünket a sikertemplomokba. Valami olyan ám ez, mint a fáraókorabeli kincskereső, zsákmányt akar szerezni a fáraó kincséből, és behatol a labirintusba. Ebben a labirintusban nagyon sok ajtó volt, de többet soha nem talál fel a fényre. Aki bemegy ezekbe a vallási labirintusokba, a nyerészkedés vallási labirintusaiba, félő, hogy soha nem talál ki onnan. Nagyon-nagyon szeretném, ha megértenék a testvérek, hogy mire gondolok, és itt nem csak azok a gyülekezetek vannak veszélyben, akik tudatosan ezt csinálják. Nemrég olvastam Paul Yonggi Cho koreai karizmatikus vezető könyvében: „Hát nem megmondtam, hogy az én vallási üzleti vállalkozásom sikeres?” Megdöbbentem, kimondta: „üzleti vállalkozás”. Ha valaki olvasta A negyedik dimenzió című könyvét, a könyv sodró, magával ragadó. A hit nyelve az álmok és látomások, ha vizualizálod, amire vágyakozol, legyen az egy Rolls-Royce vagy akármi, ha te azt igazán vizualizálod, elképzeled, kotlasz rajta, bemész vele az imabarlangodba és ezerhétszáz- hetven-kétszer elmondod (nem, nem én találtam ki a számot), akkor meg fogod kapni. Na, ez a félelmetes! Ez a más evangélium, ez más Jézus, ez más lélek (2Kor 11,4). Ne hagyjuk ezt a tévelygést mi gyülekezeteinkben, de a te szívedben sem! Tudjátok, milyen álnok az emberi szív? Csak az Úr tud minket józan hitre segíteni. Az Őbenne való, világos, tiszta hitre. Nem láthatom az én Istenemet. Ezért a tamási kételyek ott vannak a szívünkben: hiszem, ha látom! Akkor jönnek ezek a mágusok: „Persze, hogy láthatod, majd mi megmutatjuk neked!” Yonggi Cho és más karizmatikus vezetők azzal dicsekednek, hogy nekik megjelent az Úr Jézus. Ő viszont azt mondta a tanítványainak: „az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem.” (Jn 16,10). Ő viszont tényleg azért jött, hogy megismerhesd az Istent és valóban igaz Isten-ismeretre juss: „Aki engem lát, látja az Atyát. ” (Jn 14,9). Igazi, értelmes Isten-ismeretre. A keresztyén hit értelmes és logikus hit, mert az Úr kijelentette magát Igéjében és a Testté lett Igében, Krisztusban. A próféták az Úr Lelke által már sok mindent elmondtak az Istenről, mert Isten beszélő Isten. Ő van, és nem hallgat - mondja Francis Schaeffer, - Ő beszélő Isten, és csodálatos Istenünk van, aki az Ige által, az Ő szavával szólítja meg az értelmes embert. Csodálatos képesség a beszéd! És az Isten megszólít téged, és beszél veled. Én átélem ezt naponként, amikor imádkozom, amikor Ő válaszol nekem az Igében. Ez úgy működik, ahogy Jézus mondja: „A Pártfogó pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, Ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam néktek.” (Jn 14,26). Az Úr az Igét használja, akár olvasod, akár hallgatod. Átéled, hogy szól hozzád, és tudod, hogy Ő van. Csodálatos a mi Istenünk! Minden kor tanítványait figyelmezteti az Úr, hogy a megismerés nem a nagy tudásunk, hanem a gyermeki szívünk lehetősége: „Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3). Mert a hit lényege ez a feltételek nélküli gyermeki bizalom Krisztusban és az Ő szent Igéjében.

Hinni a gyermek bizalmával

Visszatérve a kijelentés forrásához: „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének a kisugárzása, és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.” (Zsid 1,1-3). Isten általa szól, és Ő nem csak a világmindenséget hordozza hatalmas szavával, hanem az én kételkedő, hitetlenkedő életemet is. Ezért lehet a hívő embernek bizalma, majd bizonyossága, ha megismeri Őt. Ő teremt hitet bennem. Én nem tudom azt magamból kicsiholni! Alapvetően hitetlenek vagyunk, az ember bibliakritikus, veleszületetten bibliakritikus, semmit nem hisz el, ami a Bibliában van. Napóleon azt mondta: „Az emberek mindent készségesen elhisznek, csak ne legyen benne a Bibliában.” Miért? Mert ezt örökölte, ezt kapta. Azzal a sötét hatalommal való találkozásában mit mondott neki az Ördög? Ő volt az első bibliakritikus: „Csakugyan azt mondta az Isten?” Ez az idegen lélek munkál bennünk, ez az idegen lázadó gondolat van a szívemben is. Tudjátok? Az én szívemben is! Én is csak akkor vagyok hívő, amikor gyermeki bizalommal odahajtom a fejemet az én Uram, Jézus Krisztus kezébe. Akkor úgy vagyok én is, mint Tamás: „Én Uram, én Istenem!” Teljes bizalom árad a szívemből, mint ezekből a kis drága gyermekekből, akiket most keresztelt lelkész testvérem. Csak látni kellett: az a csodálatos bizalom, ami a kicsi gyermekekben van a szüleik iránt. Azt mondta az Úr Jézus: „Ha olyanok nem lesztek.” Nem az én vallásos jó cselekedeteim csiholják ki az én hitemet, nem is a sok imádkozásom, nem is a sok bibliaolvasásom! (Holott az Ige olvasása nélkül, az imádkozás nélkül nem is lehetek keresztyén.) Semmi, semmi, semmi, amit én tudok tenni, hanem amikor az Ő jelenlétébe von engem, és hagyom, akkor ébred hit a szívemben! Nézzünk egy példát: a kapernaumi százados, egy pogány százados, nem egy kiválasztott ember, nem a kiválasztott néphez tartozik, és Jézus mit mond róla? „Izráelben sem találtam ilyen hitet!” Miért? Mert odament Jézushoz. Elkezdett beszélgetni Vele, kért Tőle valamit, és az Ő isteni lénye átsugározhatott rajta. Mert teljesen kinyitotta a szívét Jézus iránt. Hogy kell ezt csinálni? Hát add fel a kételyeidet! Próbáld meg, add fel a kételyeidet! Egyszer próbáld ki Jézust! Ahogy szokták mondani: „Próbáld ki ezt a gyógyszert, próbáld ki ezt a csodaszert, mert ez majd működik!” Hát ennél nagyobb csodaszer nincs az életben. Ábel vitte az áldozatot, mert tudta, hogy a bűn halálos, de azt mondja az Ige: Járuljatok „ az újszövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintes verehez, amely hatalmasabban beszél, mint az Ábel vére. ” (Zsid 12,24). Az Ábel véréről azt olvassuk, hogy ítéletért kiáltott az Istenhez. A kiontott testvérvér ítéletért kiáltott az Istenhez. A Szent Fiú vére kegyelemért kiált az Istenhez. Ezt el tudod-e hinni? Ha igen, akkor megragadtad Isten drága ígéretét, és akkor elragadtatsz az üdvösségbe, ahogy Énók elragadtatott, akkor tied az üdvösség, ott lesz a szívedben az üdvbizonyosság elvehetetlenül, mert tudod, hogy nem rajtad múlik, hanem elvégeztetett a Golgotán a te üdvösséged. Csak el kell hinned! Nem kell kételkedned, csak gyermeki módon hinned, mert annak az Istennek, aki képes volt értünk meghalni, talán csak lehetne hinni, nem? És nincs borzasztóbb dolog, mint ha ettől az Istentől megvonom a bizalmamat és szeretetemet, imádatomat.

Ha még nincs hited

Ne essél kétségbe, egyáltalán ne essél kétségbe! Menj oda Jézus Krisztushoz józanul, szomorú szívvel ugyan, bevallva a bűnödet: „Úr Jézus Krisztus, nem tudok Benned hinni!” Majd meglátod, ha ezt őszintén teszed, őszinte bűntudattal, bűnbánattal, megkönyörül rajtad, ahogy rajtam is, és ebből a kegyelemből mindennap lehet élni. „Aki segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül. ” Olyan drága a mi Istenünk! Komolyan! Meggyógyítja minden betegségedet, bekötözi a sebeidet, ráadásul! De ha nem tenné is, én tudom, hogy örök életem van Őbenne! És Rajta csüng a szívem!

Egy emlékemmel szeretném befejezni: Édesapám komoly hívő ember volt, de nagyon sokat szenvedett, nehéz élete volt, de én őt mindig csak mosolyogni láttam. Csak akkor volt szomorú, amikor valami gonoszság miatt szomorkodott. A halála előtti években nagyon súlyos beteg volt, három hónappal a halála előtt azt mondta nekem: „Fiam, olyan örömöt ad nekem a Szentlélek, alig tudom elhordozni!” És valóban ragyogott! Miért? Mert az Úr vele volt, naponta átélte szeretetét. Nem magával foglalkozott, velünk, másokkal! És teljes öröme volt! Túlcsorduló öröme! Higgyétek el, hogy ez így igaz! De csak a Krisztusban való hit tart meg, és tehet boldog emberré! „Eredj el, a te hited megtartott téged!” - Hát így legyen!

Urunk, áldunk Téged a Te Igédért! Áldunk azért, hogy beszélő Isten vagy! Áldunk azért, hogy Reád építhetünk, Te soha nem csalsz meg minket. Te mindig igaz vagy, szent és szerető szívű Isten, aki Jézus Krisztusban egész közel jöttél hozzánk, és hadd legyen hálás a mi szívünk, és hadd higgyünk Benned, Uram, igazán, teljesen! Te tudod ezt megtenni. Könyörülj rajtunk, mindnyájunkon, akik itt vagyunk, könyörülj szeretteinken, és áldj meg bennünket, Uram, úgy is, mint gyülekezetet, úgy is, mint egyházat, úgy is, mint nemzetet. Látod, mennyi sebből vérzünk, otthon, a családban, mennyi sebből vérzünk, Uram, sokszor a gyülekezetben is, a nemzet életében is. Látod a mi nyomorúságainkat, kérünk, irgalmazz nékünk, Úr Jézus Krisztus! Ámen.