Róma 5,20; 6,14; 7,24; Galata 3,24; Zsidók 11,1; János 15,4.5; Kolossé 2,10
A Róma 7,24 “nyomorult ember"-e a régi teremtés alapján akart Istennek tetszeni, amikor még az ember halott a bűneiben. Az eredmény teljes kudarc volt. Miért? Mert ha a bűnei miatt az ember megfeszíttetett a Krisztussal, hogyan tudna ugyanez az ember Istennek tetszeni. Ha halottak vagyunk bűneinknek, ugyanúgy halottak vagyunk arra is, hogy Istennek tessünk. Nem vesszük tudomásul, hogy a halál, amely megszabadít bennünket a bűn fogságából, ugyancsak megszabadít bennünket a törvénytól is. Abban a pillanatban, amikor mi magunk akarunk Istennek tetszeni, a törvény alá helyeztük magunkat tehát olyan helyzetbe, amelyben a kegyelem nem munkálkodik (Róm 6,14). A kegyelem magában foglalja, hogy Isten tesz valamit értünk: a törvény pedig azt, hogy mi teszünk valamit Istenért. A törvény alól való szabadításunk nem azt jelenti, hogy szabadok vagyunk Isten akaratának a cselekvésétől is, hanem azt, hogy Isten akaratát attól kezdve valaki más cselekszi bennünk és általunk. Isten tudta, hogy mi nem tudjuk megtartani az Ó törvényét, a baj az, hogy mi nem tudjuk ezt, és minden kétséget kizáróan meg kell, hogy bizonyosodjunk arról, hogy reménytelenül tehetetlenek vagyunk. . “Közben pedig bejött a törvény., hogy a bűn megnövekedjék" (Róm 5,20). Végül azonban belátjuk és megvalljuk; “Mindenestül bűnös vagyok, és képtelen vagyok bármit is tenni, ami Istennek tetszik." Ha aztán meg vagyunk győződve arról, hogy képtelenek vagyunk megtartani Isten törvényét, vagy tetszeni neki, akkor a törvény megtette azt, amiért adatott. Krisztushoz vezető mesterünk, hogy ő maga tartsa meg azt mibennünk (Gal 3,24). Istené legyen ezért a dicsőség! ó a tövényadó a trónon, és Ő tartja meg a törvényt az én szívemben. Ő maga, aki adta a törvényt, meg is tartja azt. Amíg mi magunk igyekszünk valamit tenni, ó nem tehet semmit. Próbálkozásaink okozzák azt, hogy újra meg újra kudarcot vallunk. Isten nyilvánvalóvá akarja tenni számunkra, hogy mi képtelenek vagyunk bármit is tenni, és amíg ezt teljesen be nem látjuk, nem szűnik meg csalódásunk és kiábrándulásunk. Mindnyájunknak el kell jutnunk addig, hogy elmondjuk: .Uram, nem akarok semmit tenni neked sem az üdvösségem, sem a megszentelődésem érdekében; de bízom benned, hogy Te mindent elvégzel bennem."
