Lelkészi pályafutásomnak ez az egyik legszebb tapasztalata. Teljesen fiatalon kerültem egy bányászkerületbe. Borzalmas helyzet volt ott, egyszerűen borzalmas. Az emberek mind ateisták voltak. Lassan azonban összegyűlt a férfiaknak egy kis köre, akik hitre jutottak. Csupa fiatal férfi 20 és 30 között. Isten gyűjtötte őket a kereszt zászlaja alá, úgy jutottak hitre. S egy napon így szóltak a férfiak: "Te, Busch - valamennyien tegeztük egymást -, itt meg itt lakik valaki, aki szerencsétlenül járt a tárnában. Egy kő a hátgerincére esett, és deréktól lefelé megbénult." Ehhez gyakran egy kis ütés is elég. "Antalnak hívják, s a fiú nagyon kétségbeesett. Bénán engedték ki a kórházból. Menj már el hozzá!"
Elindultam tehát, hogy Antalt meglátogassam. Azóta a Mennyben van, úgyhogy bátran beszélhetek róla. Ahogy belépek a szobába, ott elszabadul a Pokol. A beteg tolószékben ül, körülötte a cimborái kártyával a kezükben, és káromkodás, ordítozás, pálinka! Amint észrevesznek, egy pillanatra csend lesz.
Majd rákezdte a szerencsétlenül járt, nagy, erős ember, még most is magam előtt látom.
"Te pap! Mit akarsz te itt? Hol volt az Istened, amikor a kő a hátamra esett? Ha van Isten, hogy engedhetett meg ilyet? Miért nyomorított meg így?"
Olyan lesújtó volt, hogy egy szót sem tudtam szólni. Elmentem csöndesen. Néha világosan megmutatkozik, hogy a Pokol már itt kezdődik a Földön. A Pokol az Isten nélküli világ, tele kétségbeeséssel. Néhány bányász azonban - igazi keresztyének voltak - törődni kezdtek vele. Megmutatták neki az utat Krisztushoz. Nagy változás ment végbe az életében.

Bibliaórán tanítottam: "Ha fényt kerestek a sötétben, menjetek Jézushoz, az Isten Fiához. Ott függ értünk a kereszten. A bűnöst Isten gyermekévé teszi, megbékéltet Istennel, megvált a világtól, az Ördögtől, a Pokoltól. 'Ha bűneitek vérpirosak' - itt a bocsánat! Jézusnál van bűnbocsánat a legnagyobb bűnösnek is. Ő feltámadt a halálból, Ő él, s most itt van közöttünk." Antal bűnbocsánatot kapott, és teljesen megbékült Istennel.
Később egyszer ismét meglátogattam. Nekem felejthetetlen ez a találkozás. Antal kinn ült tolószékében a napsütéses utcán. Háza mellett, ahol lakott, volt egy kis lépcső, arra letelepedve, megkérdeztem őt: "Antal, hogy vagy?"
"Ó, felelte, csodálatosan! Tudod, mióta Jézus a családunkba költözött, minden nap...minden nap - keresgélte a szavakat -...minden nap olyan, mint egy nappal karácsony előtt! Mióta megbékéltem Istennel, az egész világ nevet körülöttem! Ilyen szép hasonlatot mondott: "...még az utcakövek is nevetnek rám! Tudod - folytatta, érzem, hogy már nem sokáig élek. A halál itt ül a nyakamban. De ha megérkezem az Örökkévalóságba, látni fogom Istent. Akkor leborulok a trónja előtt, imádom Őt, és így fogok szólni: Köszönöm Neked, hogy eltörted a hátgerincemet!"
Antal! Mit mondasz? - kiáltottam.
Azt felelte: "Nem bolondultam meg, teljesen józan vagyok. Kedvesem, Isten engem oly gyakran hívott, de én nem hallottam meg. Futottam volna tovább Isten nélkül egészen a Pokolig. Ő pedig közbelépett, és megbénított. Így találtam meg Jézust és Isten szeretetét, bűneim bocsánatát és a megbékélést. Balesetem nélkül egyenesen a Pokolba mentem volna!"
Aztán jött egy olyan mondat, amit soha nem fogok elfelejteni.
"Busch - mondta -, inkább bénán a Mennybe vánszorogni, mint két egészséges lábbal a Pokolba ugrani."
Megrendültem. Ott ültem mellette a lármás utcán, és csak annyit mondtam:
"Antal, Antal, Isten téged az iskolájába vett, és te jól tanultál."
Amíg valaki csupán azt kérdezgeti: "Isten hogy engedhetett ilyet?", addig még semmit nem tanult.
"Antal, te megtanultad Isten iskolájában, mire kellett neked a szenvedés. Odavonzott a Fiúhoz."
Az Atya a Fiúhoz, Jézushoz vonta, így lett belőle Isten megmentett gyermeke.

Valamilyen módon ti is ott vagytok Isten iskolájában.
Tanultok is? Engedjétek, hogy a bajok Jézushoz vonjanak, a Fiúhoz, a Megváltóhoz. Mert minden nehéz útnak ez az értelme.
"Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte, és hogy ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok." (Fil 1:29-30) "Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, Ő is megtagad minket." (2 Tim 2:11-12)
"Akiket pedig Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Szellemét kaptátok, aki által kiáltjuk: "Abbá, Atya!" Maga a Szellem tesz bizonyságot a mi szellemünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk." (Róm 8:14-17)
Minél több a szenvedés, annál közelebb vagyok az Úrhoz.
"Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. Mert még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál nem gyönyörködik benne a lelkem. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk." (Zsid 10:36-39)