"Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus." Gal. 2:20

Él bennem a Krisztus

Krisztus gyülekezetének megmenekülése az ostromlott Jeruzsálemből

2020. április 05. - napikenyér

pella.jpgEzekben a vészterhes időkben nagyon jó elgondolkozni azon, hogyan gondoskodott Urunk előre a jeruzsálemi keresztényekről, és minden bizonnyal most is ugyanígy teszi velünk is, annak ellenére, hogy sok mindennek nem értjük meg az okát, ami körülöttünk történik. A lenti következtetéseket természetesen mindig van olyan kutató, aki kétségbe vonja. De hiszem és tapasztalatból tudom is, hogy Isten ennél sokkal nagyobb csodákat tett és tesz azóta is.

Jézus Tízvárosba megy

Munkálkodásának az elején, közvetlenül a tizenkét tanítvány elhívása után Jézus hajóra száll, és átutazik a Galileai tengeren, csak azért, hogy meggyógyítson egy megszállottat Gadarában. A csodálatos gyógyítás után azonnal vissza is jön, nem beszél, nem tesz csodát senki mással arrafelé. 

Ahogy kiszáll a hajóból, a megszállott ember szinte már várja, szembe jön vele. A lehető legnyomorúságosabb állapotban, iszonyatos indulatokkal (még lánccal sem tudták megkötözni), egy egész ördög légiótól megszállva. Miután Jézus megszabadítja, könyörög neki, hogy vele maradhasson, de Ő nem engedi meg. “Menj haza a tieidhez, és vidd hírül neki, milyen nagy dolgot tett az Úr veled és hogyan könyörül meg rajtad. “ Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Tízvárosban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus. (Márk 5:19-20)

Miért ment Gadarába Jézus? Miért utazott ennyit, és fordult vissza rögtön? Miért nem engedte meg a megszállottnak, hogy kövesse őt?

Hiszek abban, hogy semmi sem véletlen, amit Ő tesz, és mindig gondoskodik az övéiről.

A jeruzsálemi templom pusztulása

Dániel próféta Krisztus születése előtt 600 évvel megírta a következőt:

"Tudd meg azért, és értsd meg: Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét telik majd el a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét, és bár viszontagságos idők jönnek, a terek és a falak újjáépülnek. A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat. " (Dániel 9:25-26)

Nem sokkal virágvasárnap előtt Jézus is beszélt tanítványainak a templom pusztulásáról:

"Amikor Jézus kiment a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek! Jézus ezt mondta neki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának." (Márk 13:1-2)

Akkor senki sem hitt neki. A zsidók (még a tanítványok szerint is) Isten temploma elpusztíthatatlan volt.

Jézus halála után 33 évvel a zsidók felkeltek a római hatalom ellen, és nyolc évig tartó háború kezdődött, melynek végén Jeruzsálemet elfoglalták, a templomot lerombolták, és szinte mindenkit kiírtottak, aki nem halt meg az ostrom alatti éhezésben. De mi lett a Jeruzsálemben élő keresztényekkel?

Jézus figyelmezteti népét 

Mielőtt meghalt volna, Jézus beszélt tanítványainak az eljövendő nyomorúságról, üldözésekről, visszajövetelét megelőző időkről. Ekkor mondja a következőket:

"Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő elpusztulása. Akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; és akik annak közepette, menjenek ki abból; és a kik a mezőben, ne menjenek be abba. Mert azok a bosszúállásnak napjai, hogy beteljesedjenek mind azok, amik megírattak. Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokban a napokban; mert nagy szükség lesz e földön, és harag e népen. És elhullanak fegyvernek éle által, és fogva vitetnek minden pogányok közé; és Jeruzsálem megtapodtatik a pogányoktól, míglen betelik a pogányok ideje." (Lukács 21:20-24)

Vespasianus, miután apránként visszafoglalta Júdeát a felkelőktől, Jeruzsálemhez ért, és körbefogta. Nem akarta elpusztítani a várost, ezért várt, és hagyta, hogy a belső polgárháború tovább gyengítse a védelmet. Közben 68-ban meghalt Néró császár, és a hadvezérnek sürgős dolga akadt Rómában. Ezért visszavonult, és seregeit elvitte Jeruzsálem alól. Ez adta a keresztényeknek a lehetőséget, hogy miután megértették Jézus szavait, és felismerték mire vonatkozott, teljes számban el tudtak menekülni a városból. 

Nem sokkal később Vespasianus visszaküldte fiát, Titust, aki befejezte az ostromot és a zsidók által alaposan felhergelt római katonák gyűlöletükben iszonyú pusztítást vittek véghez, Titus még a templomot sem tudta megmenteni, mert felgyújtották.

A keresztények menekülése Pellába

De miért Pellába menekültek a keresztények? Valószínűleg azért, mert egyrészt Júdeán kívül volt (ami akkoriban a zsidó háború miatt sokkal biztonságosabb hely volt), és mert volt már ott egy nem-zsidó keresztény közösség, akiknek a segítségére biztosan számíthattak. Pella ugyanis Tízváros része volt, egy több városból álló gazdasági közösségé, melyhez Gadara is tartozott. Egyértelműnek tűnik ezért, hogy a meggyógyított megszállott, aki a Biblia szerint ment és hírdette mindenkinek Tízvárosban, ami vele történt, egy egész keresztény közösséget hozott létre.

Mit lehet ehhez még hozzáfűzni? Csodálatos, hogy Urunknak mindenre van gondja, és minden szó, gyógyítás, utazás pontosan beleilleszkedik a tervébe, és oka van. Hogy sok évvel előbb elindít valamit, ami csak jóval a halála után érik be. Hogy mond valamit, aminek az értelmét később megértve megmenti az összes jeruzsálemi keresztényt a biztos haláltól.

Mit mond ez nekünk ma? Higgyünk az Úr Jézusban, olvassuk a Bibliát, és engedelmeskedjünk szavának mindenben. Rengeteg útmutatást találunk a mostani időkre is, a mi dolgunk hogy kövessük Isten akaratát, és nem az, hogy értelmezni próbáljuk vagy kitaláljuk az okait. Ha a jeruzsálemi keresztények nem használták volna ki az alkalmat, ha többet gondolkoztak volna, nem menekültek volna meg. Dicsőség az Úrnak ezért a szabadításért is!

 

Források:

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-keresztyen-bibliai-lexikon-C97B2/z-zs-CA85B/zsido-haboru-CA889/

https://www.academia.edu/2057245/Fleeing_Forward_the_Departure_of_Christians_from_Jerusalem_to_Pella

https://www.preteristarchive.com/Bibliography/1998_scott_flee-pella.html

http://www.romaikor.hu/coloniak_es_municipiumok/jeruzselem_(hierosolyma)/jeruzsalem_romai_kori_tortenelme/cikk/jeruzsalem__ostroma_

http://bibliatanulmanyok.hu/2005-2/d/20050531

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-keresztyen-bibliai-lexikon-C97B2/d-C9AC0/dekapolisz-C9AE2/





 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elbennemakrisztus.blog.hu/api/trackback/id/tr6014192135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása