foEzt az írást először 1980-ban fogalmazták meg. Az évek során elsősorban a zenei élet éppoly drámaian, mint amilyen viharsebességgel megváltozott. Aki évekkel ezelőtt még bálványnak számított, azt a fiatalabb generáció hamarosan elfelejtette, és egészen új sztárok tűntek fel a művészek között. Ezt különösen a zenei életben figyelhetjük meg. Bizonyos vonatkozásban „tavalyi hó”-ról beszélhetünk.

Még Kübler-Ross[1] hírneve is elhalványodott valamelyest. A váltókat átállították, és ezeket a változásokat manapság egyre nyilvánvalóbban elfogadják. Míg korábban igyekeztek eltitkolni a drogokat, úgy ma egyre jobban hangoztatják a drogokhoz, különösen a hasishoz való jogot, sőt, követelik, hogy ezt írásban is fektessék le. Amit korábban leplezni kellett, az egyre gátlástalanabbul tör a felszínre. Ami miatt az emberek régebben szégyenkeztek, pl. leplezetlenül gyakorolni a homoszexualitást és a pedofíliát, az egyre kevésbé számít már tabunak. Olyan felvonulásokat mutatnak be, ahol büszkén mutogatják a „homokosok”-at. Pedig a „Spiegel” az 1993. január 13-i számában vezércikkben számolt be „A szégyentelen társaság”-ról, és leplezetlenül beszélt egy „disznóólban hentergő népről. A sátánizmus, amit régebben hóbortnak tekintettek, vagy olyasminek, amit nem kell komolyan venni, virágzik, és szintén egyre nyíltabban hirdetik, illetve népszerűsítik. Különösen agresszívek ezek a csoportok az interneten.”

Ennek a váltóállításnak az eredményét tekintve ennyiben ez az előbbi, időközben fokozatosan elavuló leltározás különös és növekvő fontossággal bír. Gondoljunk csak a 68-as nemzedékre! Akkoriban még polgárpukkasztásnak szánták, ma már viszont egyáltalán nem titkolják, hogyan értek véget több-kevesebb sikerrel az intézményeken átvonuló „hosszú-menetelések”. A leghíresebb példája ennek Bill és Hillary Clinton. Hogy milyen erkölcsi következményei lesznek, illetve vannak máris ennek a „hosszú-menetelés”-nek, az egyre világosabban kirajzolódik. Arafat, aki a 70-es években még terrorista-vezető volt, időközben Nobel-díjat kapott, és ünnepelt államférfivá vált. Így nézve ezek a fejtegetések (sajnos) mit sem vesztettek rendkívüli aktualitásukból.

2000. április

[1] Élet az élet után c. (okkultista) magyarul is megjelent könyv szerzője.

forrás: sermon-online.com

„Nézzünk fel, - fel Jézusra, hitünk elkezdőjére és bevégezőjére!"

A ellenség arra törekszik, hogy elvonja Isten gyermekeinek tekintetét a helyes iránytól, azáltal, hogy tekintetüket mindig visszairányozza a múltra. És vajon mit látnak ott? Bűneiket, melyek ijesztő nagyságban állnak eléjük a múltból. Ilyenkor azután azt kérdezi az aggódó szív szomorúan és csüggedten: Vajon csakugyan meg tudja az Úr még ezt a nagy bűnt is bocsátani? Sokan azért nem biztosak üdvösségük felől és az életük azért nem örvendező élet, mert mindig a múltjukra néznek és bűneiknél állva maradnak.

 forrás: nyisdkiaszemed2012.blogspot.com

"Ha bemégy arra a földre, amelyet Istened, az Úr ad neked, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat, amelyeket azok a népek művelnek. Ne legyen köztetek olyan, aki a fiát vagy leányát áldozatul elégeti, ne legyen varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló vagy igéző! Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó. Mert utálatos az Úr előtt mindenki, aki ilyet cselekszik. Ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket is Istened, az Úr. Légy feddhetetlen Istened, az Úr előtt! Mert ezek a nemzetek, amelyeket elűzöl, jelmagyarázókra és varázslókra hallgatnak, de neked nem engedi azt meg Istened, az Úr. Prófétát támaszt atyádfiai közül Istened, az Úr, olyant, mint én, őreá hallgassatok!" 2Mózes 18,9-15

Az előző napi igerészben Sínai-hegynél jártunk, és láttuk, Isten hogyan kötött szövetséget az Ő népével. Nem mintha az a nép bármelyik másiknál különb lett volna, hanem mivel szerette az Ő népét. Láttuk, hogy a szövetség előzménye az volt, hogy hordozta őket sasszárnyon. Feltétele az volt: ha engedelmesen hallgattok az én szavamra. A szövetség tartalma pedig: ti lesztek az én tulajdonom, papok királysága és szent nép.

Láttuk, hogy akkor még nem volt igazi identitástudata ennek a népnek. Isten most kezdte megtanítani arra, hogy kik, mi végre vannak a világon, honnan jönnek, hová tartanak, mi az Istentől kapott feladatuk. Feladatul ilyen szép papi szolgálatot kapott Isten népe, hogy amit a papok a nép körében végeztek, azt végezze ez a nép a pogány népek körében. Tanítsa meg a népeknek, kicsoda az Úr, mutassa az utat az élő Istenhez, az élethez, és a személyes életükkel is ezt illusztrálják.

Isten nekünk is ezt a szép feladatot adta. Ez a mi küldetésünk is. Az Újszövetségből idézett igék szinte szó szerint egyeztek az ószövetségiekkel, a küldetésünk is ugyanaz. Isten reánk bízta a békéltetésnek igéjét. Krisztusért járván követségben, hirdethetjük másoknak: béküljetek meg az Istennel!

Ugyanakkor arra intette Isten az Ő népét, hogy benne bízzék és csak benne. És ez a "csak" lesz ma különösen hangsúlyos, mert a mai témánk: Isten féltőn szerető Isten. Ő attól féltette az övéit mindig, hogy nem csak benne bíznak, hanem benne is, meg valami, valaki másban is. Erről lesz ma szó, hogy kiben, miben lehet még bízni, s hogyan kerülhetjük el ezt a veszedelmet.

A szövetségkötés írásos okmánya a Tízparancsolat volt. Tulajdonképpen ez nem bibliai kifejezés, hogy Tízparancsolat, mert így kezdődik az a fejezet: ezt a tíz igét mondta Isten az Ő népének. Tíz igében foglalta össze Isten azokat a legfontosabb szempontokat, amikkel, mint szerpentin úton védőkorláttal védik a járműveket, védeni akarta az Ő népét mindenféle eltévelyedéstől és veszedelemtől.

Az Istennel kötött szövetség - és ez a Tízparancsolatból világosan kitűnik - totális és kizárólagos. Totális: az élet minden területén érvényesíteni akarja Isten az Ő uraságát. Kizárólagos: ilyen közösségbe, amilyennel Isten népe a szövetséges Urával van, senki és semmi mással nem kerülhet. És kerülnie kell minden olyan lehetőséget, amit erre a körülöttük levő világ felkínál.

Nem véletlenül kezdődik így a tíz ige: Én, az Úr vagyok a te Istened, én hoztalak ki Egyiptomból, a szolgaság házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. Szinte azt mondhatnánk, hogy gyengébbek kedvéért a második parancsolat mindezt konkretizálja és részletezi: Ne csinálj magadnak faragott képet és egyáltalán semmiféle kiábrázolást. Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok.

Mit jelent ez, hogy Isten féltőn szerető Isten? Ő nem magát félti, hanem az Ő népét. Önmagát nem kell féltenie semmitől, mert Ő mindig, öröktől fogva mindörökké ugyanaz. Ő nem változik, és őt nem veszélyezteti senki és semmi. Nem magát félti a Mindenható, hanem az övéit, az Ő népét. Mitől? Attól, hogy újra és újra erősen hat rá az a kísértés, hogy hasonuljon a környezetéhez, és ezzel az identitását veszítse el. Újra és újra kísérti őt a körülötte levő világ, hogy lépjen ki az Úrral való szövetségből. Újra és újra az a vád éri, hogy micsoda beszűkült, szegényes törekvés ez, hogy a te szövetséged az Úrral kizárólagos nem szabad abból kizárni senkit, nyitottnak kell lenni. - Észre sem vette sokszor Isten népe, hogy - ahogy reformátor eleink mondták - bé csúsza-másza az életébe valamelyik bálvány, és ez elszakította Istentől.

Azért volt veszélyes Isten népe számára a környező népek bálványainak a tisztelete, mert a szövetség úgy vette körül a népet, mint egy erős fal. És ha a falon kívülre kacsintgattak, bálványt kezdtek Istenként tisztelni, azzal rés támadt a falon, és azon bezúdult az ellenség. Védtelenné válik Isten népe, ha nem ragaszkodik a szövetség kizárólagosságához. Ezért féltőn szerető Isten az Úr.

Azt olvastuk a mai igében: "Légy feddhetetlen Istened, az Úr előtt!" Ez azt jelenti, hogy osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz. Nem véletlenül hasonlítja a Szentírás mind az Ó- mind az Újszövetségben a házasságot sokszor Istennek az Ő népével kötött szövetségéhez. Egy házasság is csak addig és akkor jó, amíg osztatlan szívvel szereti egymást két ember. Amíg olyan kapcsolatba senki mással nem kerül, még a fantáziálás szintjén sem. Amíg senki másnak nincs helye a szívben, egy pici helye sincs, átmenetileg sincs, valami kényszerítő körülmény miatt sincs. Egyáltalán nincs. Osztatlan szívvel szeretik egymást.

Ezt parancsolja Isten itt az Ő népének a nép érdekében. Nem az Úrnak van erre szüksége, a népnek, de a népnek ez életkérdés. Mert ha nem osztatlan a szíve, ha megjelenik az is-is, akkor védtelenné válik, mivel kilépett a szövetségből.

Jogosan felmerül a kérdés, miért kell ezt ennyire hangsúlyozni. Kit, mit imádhat még Istenként akár az a nép, akár ma az Isten hívő népe? Csak van annyi esze, meg hite, hogy látja, ki az élő Isten, és Őt nem lehet összehasonlítani és felcserélni senkivel.

Nem tudom, valaki továbblapozott-e a Bibliában, amikor elolvasta azokat a fejezeteket, amiket itt megjelöltünk. Aki igen, annak feltűnhetett, hogy nem sokkal a szövetségkötés után mit tett a nép. Amíg Mózes felment a hegyre, hogy átvegye Istentől a Tízparancsolat két kőtábláját, addig a nép megsokallta Mózes távollétét, megijedtek, hogy elveszítették a vezetőjüket, és rávették Áront, hogy készítsen nekik egy borjút fémből, hogy legyen nekik istenük. Áron nem mert ellenállni, kiszedték a fülbevalókat az asszonyok, lányok füléből, szép ötvösmunkával készített nekik egy borjút, és a nép tapsikálva körbeugrálta, körbetáncolta, hogy ez a mi istenünk, ez hozott ki minket Egyiptomból. Az ember nem érti. Megáll az ész! Megőrültek? Ők tudták a legjobban, hogy ki hozta ki őket Egyiptomból! Hogy valóban sasszárnyon hordozta őket az Úr. Hogyan jöttek át a Vörös-tengeren, ki gondoskodott róluk a pusztában, honnan kaptak naponta kenyeret, húst meg vizet, védelmet az ellenségtől. Ez a nyomorult, fülbevalókból készített borjú, ez csinálta? És mégis senki nincs ellenvéleménnyel, senki nem tartózkodik. Egyhangú az igen, és ott ugrabugrálnak a bálvány körül.

Ennyire kísérthető még Isten népe is. Ilyen könnyen megrendülhet a bizalma az élő Istenben a ma hívő embernek is. Ezért hangsúlyozza ennyire az Úr ezt: csak. Benne bízni, és csak benne bízni! Miért?

A Biblia első lapján már találkozunk azzal, hogy a mi ősi ellenségünk, az ördög, mindig az Istenbe vetett bizalmunkat akarja megrendíteni. Ez a legfőbb célja. Ha ez sikerül, nyert ügye van, s utána már bármit lehet tenni velünk. Kezdi egy ilyen kérdéssel Évánál: Csakugyan azt mondta-e Isten, hogy a kertnek egy fájáról se ehettek?

Figyeljük meg, még a magyar fordításban is milyen jól kijön ez. A kertnek egy fájáról se ehettek? Isten azt mondta: a kertnek egy fájáról nem ehettek. Az összes többiről igen. Csak egy hangsúly eltolódás, meg egy-két betű kicserélése, és máris megrendülhet a bizalom. Valóban azt mondta Isten? Nem azt mondta, de mégis, ez a kérdés elég ahhoz. Kezdetnek jó. Utána a kérdőjel kiegyenesedik, felkiáltó jel lesz, és jön a tagadás: hiába mondta Isten nektek azt, hogy ha esztek róla, meghaltok, bizony nem haltok meg! És akkor jön az ígéret, ő a nagy segítő mindig: Ha esztek róla, olyanok lesztek, mint az Isten.

Ennek minden állítása hazug, de elég volt ahhoz, hogy megrendüljön az ember bizalma Istenben, és legalább ez esetben, csak most az egyszer bízik az ellenségben. Azt soha nem mondja meg, hogy mi lesz ennek a következménye. Hogy ezzel elszakad Istenétől, és ennek súlyos, egyéb következményei is lesznek, ha rá hallgat. Csak azt akarja elérni az embernél, hogy megvonja a bizalmát Istentől, és az ördögben is vagy csak benne bízzék. Ez azóta is sokféle változatban így történik.

Ő nagyon ügyesen tud mindig korszerűen fogalmazni. A vallástalan időszakban valláspótlékokat kínál, a tudományok imádata idején áltudományos mezbe öltözteti a maga praktikáit, és a tömeg vevő rá. És még azok is belemennek olykor a csapdába, akik már Isten népéhez tartoznak. Ő mindig segítséget kínál, és tud is adni segítséget. Sikerhez, pénzhez juttatja azokat, akik elfogadják az ő segítségét. Átmenetileg gyógyulást is tud adni, és így tovább. De utána kegyetlenül benyújtja a számlát. Amikor azoknak az életében, akik elfogadnak ilyen ördögi segítséget, megjelenik a félelem, amitől nem tudnak szabadulni, kényszergondolatok, az Isten igéjével szembeni ellenállás, öngyilkossági késztetések és így tovább, akkor nem tudják hova tenni. Nem tudja kialudni, nem hat a nyugtató ez ellen, mert más az oka. Ha valamikor bízott is az Úrban, a bizalmát elvette, és másba helyezte.

Ezért állította meg Isten az Ő népét, és erről olvastunk itt. Mielőtt az ígéret földjének a határát átlépték volna, előtte még egy komoly figyelmeztetést ad nekik ilyen részletesen, mint ahogy itt olvastuk:

"Ha bemész arra a földre, amelyet Istened, az Úr ad neked, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat, amelyeket azok a népek művelnek. (...) Ne legyen köztetek varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló vagy igéző! Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó. Mert utálatos az Úr előtt mindenki, aki ilyet cselekszik."

Egy az egyben olyan szörnyűségek, amiket ma is tömegek gyakorolnak. Talán itt közöttünk is vannak, akik azt mondják: igen, ezt meg ezt már kipróbáltam, és mi van abban? Az ember kíváncsi, megpróbálja. Nem hittem én abban. - Ez teljesen mindegy. A bizalmát az ellenségbe helyezte. Akár tudott erről, akár nem, akár tudatlanságból ment bele, akár tudatosan, a következmények ugyanazok. Ettől óvja itt Isten az övéit. Nem véletlenül olvassuk itt azt, hogy utálatos az Úr előtt mindenki, aki ilyeneket cselekszik.

Egyébként a Biblia mindig azt mondja, hogy Isten utálja a bűnt, de szereti a bűnöst. Ebben az esetben azt mondja: a bűnöst is utálja. Mert nyílt lázadás vele szemben, hogy nem tőle kér és vár segítséget, vagy kevésnek, vagy bizonytalannak tartja azt a segítséget, hanem az Ő ellenségéhez folyamodik, és a bizalmát bele veti.

Két sajátos módja van annak, ahogyan az ördög a bizalmunkat meg akarja nyerni. Egyrészt megígéri, hogy Istent megkerülve, az Ő háta mögé kerülve megtudhatja az ember a jövőjét, másrészt segítséget ígér az ember terveinek a megvalósításához, illetve az ellenségeinek a legyőzéséhez. Az előbbit nevezik jóslásnak, az utóbbi a mágia, és teljesen mindegy, hogy fehér vagy fekete mágia, a gyökere mind a kettőnek sötét. Az egyik legkártékonyabb ilyen ördögi ügyeskedés az, amikor valaki az elhunytak lelkével keres kapcsolatot, és nem tudja, hogy nem azokkal találkozik, hanem démoni lelkekkel, és ennek van aztán a legsúlyosabb következménye. Erre külön kitér a Szentírás. Egy helyen ezt olvassuk: Így szól az Úr: "Ha azt mondják nektek, forduljatok a halottidézőkhöz és jövendőmondókhoz, akik suttognak és mormolnak, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek? A holtakhoz kell fordulni az élő helyett? A törvényre és az igére figyeljetek, hiszen ők olyan dolgokról beszélnek, amelyeknek nincs jövője." (Ézsaiás 8,19-20)

Amikor Pál apostol a korinthusi gyülekezetnek a bálványáldozatok veszedelmeiről ír, és arról, hogy miért nem helyes, ha valaki, aki keresztyénné lett, még tovább is részt vesz a bálványoknak bemutatott áldozatokon, akkor egy meghökkentő megállapítása van. Azt írja a Korinthusi levél 10. részében, hogy mivel bálványok nincsenek, azok nem létező hatalmak, az ember kitalálja magának, ezért az, aki egy bálványhoz imádkozik, az a semmihez imádkozik. És ezeket az imádságokat, meg áldozatokat, meg minden ilyen vallásos tiszteletet, amit valaki nem tudatosan és egyértelműen az élő Istennek címez, kisajátítja az ördög. Az ilyen szerencsétlen akaratlanul és tudatlanul is az ördöggel kerül kapcsolatba.

Nemcsak az első Korinthusi levélben van erről szó, hanem több más párhuzamos helyen is, az Ószövetségben is. Most csak ezt a mondatot olvasom az 1Kor 10,20-ból: "amit a pogányok áldoznak, az ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben."

Akár szórakozásból, akár kíváncsiságból, akármilyen okból kezd valaki foglalkozni ilyen babonás, okkult, ördögi dolgokkal, az ördögökkel kerül közösségbe. Ezt mondja a Szentírás. Lehet ezt tagadni, lehet vitatkozni, el lehet magyarázni, hogy ez mennyire nem időszerű tanítás. Én tudom, hogy az egész prédikáció nem korszerű. Isten igazsága sose volt korszerű. Minden kor tiltakozott ellene, de minden korban, akik komolyan vették és megmaradtak a hozzá való hűségben, azoknak életük, sőt örök életük lett. Ezért figyelmeztette Isten az Ő népét a honfoglalás előtt a határon, és ezért figyelmeztet bennünket is ma.

Tudniillik ez a bűn nem olyan, mint akármelyik másik erkölcsi bűn. Mindegyik bűn, és mindegyik végső soron Isten elleni bűn, de ennél a bűnnél a hitünket követeli az ellenség, és a hitét adja oda az, aki ilyen bűnökbe belemegy. A hit csak egy irányba tud kapcsolódni, egy "vegyértéke" van. Vagy az élő Istenben hisz valaki, és akkor senki, semmi másban úgy nem, vagy ha elkezd másban is, azzal Istennek hátat fordított. Az ige szövegezése szerint: kilépett a szövetségből, és védtelenné vált. Ettől óvta Isten az Ő népét, és ettől óv minket is.

Bevallom, nagyon megrendültem, amikor ma reggel elővettem a Bibliámat, és a kalauzunk szerint a Lukács 4-ből elkezdtem olvasni. Íme Isten mára még egy másik oldalról is megbátorít. Mindig óvatosan hozom elő ezt a témát, mert még ilyen ostoba vádat is hallottam, hogy mi ördöghívők vagyunk. Mi Jézus Krisztusban mint Megváltónkban hiszünk. Én legalábbis igen. És csak Őbenne. De a teljes Szentírást szeretném komolyan venni, és amit Isten ebben a gazdag igegyűjteményben adott, arra mindre odafigyelni.

Erről a kérdésről sokkal gyakrabban van szó az igében, mint ahogy azt sejtjük. Miért? Azért, mert Isten jól tudja, hogy mennyi veszély fenyegeti az Ő mindenkori népét. Ezért beszél itt erről még egyszer részletesen is nekik, és ezért szükséges nekünk is ismerni az ellenséget, meg az ő szándékait. Nem kell erről túl sokat beszélni, de nem szabad tudatlanságban hagynunk egymást, mert áldozatul esünk.

A kalauz szerinti mai ige arról szól, hogy még Jézust is megpróbálta az ördög letéríteni az Atyának való engedelmesség útjáról, és még Ővele is megpróbálkozott, hogy ne az Atyában bízzék, hanem az ördögben és őt imádja, akkor mennyivel könnyebb préda vagyunk mi neki. Ezért írja Pál apostol: "Erősödjetek meg az Úrban és az Ő hatalmas erejében, hogy megállhassatok az ördög minden ravaszságával szemben." (Ef. 6.). Mert ő állhatatosan támad. Nem kell nekünk félnünk tőle. Aki Jézus tanítványa, az védve van. Az a szövetségen belül van. De aki elkezd az ellenséggel kacérkodni, aki egy kicsit úgy megpróbálja, csak egyszer, csak kíváncsiságból, az az életével játszik. Ettől óvja Isten az övéit.

Tudjuk, hogy Jézus erősebb, ez is benne van a Lukács evangéliumában. Tudjuk, hogy a kereszten halálával és feltámadásával lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat, őket bátran mutogatta és diadalt aratott rajtuk. (Kol 2,15). Jézus győzött. Aki Jézushoz tartozik, az a győztes mellett van. Nem kell remegni az ellenségtől, de ismerni kell az ellenséget, mert lépten-nyomon látom, hogy egy-egy ilyen ellenséges lelki támadásnál hogyan kapkodják a fejüket hívő emberek is, mert nem mondhatják el azt, amit Pál apostol leírt: mi ismerjük az ő szándékait. Aki ismeri a gonosz szándékait, az soha semmit nem fogad el tőle. Ígérhet, mondhat, kínálhat, amit akar, ami tőle jön, az nem jó.

Van nekünk kitől segítséget kérni. Van, aki nekünk megmondta a jövőt. Isten igéjében rendkívül sok adat, ígéret, világosság van a közeli meg a távoli jövőre nézve is. Ezért olvastuk itt is azt. Isten, miután elmondja, mit ne csináljanak, azt mondja: Prófétát támaszt atyádfiai közül Istened, az Úr, olyant, mint én, őreá hallgassatok! (...) Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nektek mindent, amit én parancsolok.

Minden benne van ebben a könyvben, amit tudnunk kell a lelki harcainkhoz, ami szükséges erre az életre, meg az örök életre. Ezt kell nekünk sokkal mélyebben és jobban megismernünk, és sokkal komolyabban hinnünk, és nem az ellenségnél tudakozódni. Addig is Isten segítette az Ő népét, nem szorulnak ők másra ezután sem. Eddig is tőle kaptunk mindent, ami igazán érték az életünkben, nem kell nekünk másfelé kacsintgatnunk, akárhogy csábít egy barátnő, vagy munkatárs, vagy bármilyen szuper okos ember.

Aki pedig mégis gyakorolt már ilyen utálatosságokat, és bármiféle babonaságba, okkult dologba belebocsátkozott, esetleg szenved is annak a következményei miatt, az forduljon bizalommal a szabadító Jézus Krisztushoz. Őróla ezt is olvassuk a Bibliában: "Azért jött az Emberfia, hogy az ördög munkáit lerontsa." És aki odaáll az Úr Jézus elé, és egy világos, határozott imádságban megvallja: Uram, hiszem, hogy te vagy az én Megváltóm és az életem Ura, nekem semmi közöm az ördöghöz, akivel eddig kacérkodtam, - az az ember szabaddá lesz. Ezt én onnan is tudom, hogy kipróbáltam. Én is kaptam ilyen utálatosságoktól fertőzést tudatlan koromban, meg kisgyerekként sokkal többünkkel tettek ilyet, mint ahogy azt sejtjük, és nem kívánom senkinek azokat a következményeket, amik miatt szenvedtem, és fogalmam sem volt, hogy ezek annak a következményei, de amikor Isten igéjéből megtanított valaki, az igének elhittem, és ez után az imádság után Jézus megszabadított. És azóta is szabad vagyok. Ezért nem tudok játszani ezekkel a kérdésekkel, csak komolyan venni őket.

Isten segítsen minket, hogy ne vigyünk tovább felesleges terheket, amik esetleg ennek a következményei, és segítsen minket, hogy ez a hét megújítson bennünket az ige sokkal komolyabb tanulmányozásában. Legyen Isten igéje valóban napi kenyerünk, higgyük, ami itt le van írva, merjünk annak engedelmeskedni. Ami pedig a jövőnket illeti, bízzuk azt a mi Atyánkra, és amit a jövőről mondott, azt is tanuljuk meg innen az igéből, és bízzunk az Ő ígéreteiben. Ami pedig azon felül van, az nekünk ártana, és ettől akar megőrizni minket, mert Ő jobban szeret bennünket bárkinél.

A vele kötött szövetség pedig kizárólagos, Ő osztatlan szívet kíván tőlünk.

Készülés közben újra és újra eszembe jutott Ráday Pálnak egy szép éneke. Annak az utolsó versében van ez a két sor:

Imádlak én is, egyedül Uramat,
S nem vetem másba én bizodalmamat.

Ezt az eltökéltséget kívánom, ha győzelmes keresztyén életet akarnak élni. Imádlak én is, ez aktív tevékenység, egyedül te vagy az én Uram, csak benned bízom, s nem vetem másba én bizodalmamat.

Imádkozzunk!

Édesatyánk, bocsásd meg, valahányszor másba, vagy másba is vetettük a mi bizodalmunkat. Bocsásd meg, amikor kicsinek látunk téged. Kevésnek tartjuk azt, amit ígértél, s bizonytalannak mindazt, amit igédben egészen biztosra ígértél. Bocsásd meg ezt a mi kételkedésünket, és szabadíts meg ettől.

Szeretnénk dicsőíteni téged azzal, hogy bízunk benned, hogy csak benned bízunk, hogy egyedül tőled kérünk és várunk mindent. Hogy békesség lesz a szívünkben amiatt, hogy jól tudod, mire van szükségünk, hiszen te eddig is többet adtál, mint amire feltétlenül szükségünk van. Hisszük, hogy te tegnap, ma és örökké ugyanaz maradsz, és soha nem fogsz becsapni bennünket.

Segíts, Urunk, hogy azok közé tartozzunk, akik benned bíznak, és másokat is tudjunk bátorítani arra, hogy nyugodtan rád bízhatják az életünket.

Kérünk, őrizd meg a szívünkben mindazt, amit nekünk szántál . Segíts, hogy a te szabad, boldog tanítványaid és küldöttjeid legyünk.

Ámen.

forrás: refgyomro.hu

A Hortus Carmeli blog írója keresztény pszichológus. Egyszerre közelíti meg szakmai és katolikus szemszögből a pálferi kérdést. Még ha a katolikus tanokkal és dogmákkal nem tudok mindenhol egyet érteni, a cikk következtetéseivel, érveivel maradéktalanul. Le a kalappal a szerző tisztánlátása előtt!

forrás: hortuscarmeli.blogspot.hu

Néhány évvel ezelőtt találkoztam először a Pál Ferenc atya nevével. Egy barátunk, aki rendszeresen eljárt az előadásaira és rajongott érte, hozott nekem egy felvételt az előadásairól. Pál Feri atya! Fantasztikus! Mindenáron, feltétlenül, azonnal hallgassam meg.

Belehallgattam és teljesen rám tört a nosztalgia. Pontosan azt a mítoszt adta elő az intimitásról és az empátiáról, amiben harminc éve – teljesen ateista környezetben felnőve, a hippizmus és a 68-as diákmegmozdulások lázában – magam is hittem. Nem baj, gondoltam, biztos ő is most elsőéves az egyetemen. Majd kinövi.

Nemsokára az optimizmusom jelentősen csökkent. A barátunk ugyanis határozottan amellett döntött, hogy az életében Isten helyére a Pál Feri atya által terjesztett mítoszt teszi. Azóta egyik kapcsolatból a másikba sodródik és gyakorlatilag kilépett az Egyházból. Megfelelő lelki táplálékért pedig hetente elmegy az előadásokra.

Pál Ferenc atya terápiát is tart. Hozzám került egy volt páciense. Az atya terápiás működésének eredményeképpen majdnem szétverődött húsz éve tartó házassága.

Az illetőnek kivételesen könnyen diagnosztizálható, egyszerű neurotikus problémái voltak. Az atya azonban a páciens nyilvánvaló neurotikus torzításait valóságnak tekintette, és a házaspár közötti feszültségekben teljes papi és pszichológusi tekintélyével a páciens (pontosabban a páciens neurózisa) mellé állt. A terápia abból állt, hogy arra biztatta, konfrontáljon jó keményen – nem mondta ki, de sugallta, hogy – akár a szakításig is a párjával.

Mint pszichológus, a neurózist pszichoterápia helyett válással kívánja kezelni.(1) Mint katolikus pap, teljes erejével azon van, hogy a hívő, szentségi házasságban élő ötgyerekes házaspár elváljon.(2) Hogyan lehetséges ez?

Ha az ember az előadásait(3) hallgatja, vagy a vele készült interjút(4) elolvassa, azt látja, hogy Pál Ferenc atya nagyjából mindig ugyanazzal a problémával foglalkozik:

Ha gyerekkorában az embert a szülei (és a testvérei) nem nem fogadták el, nem szerették, hanem elutasították, megszégyenítették, korlátozták, ugyanakkor nem tűrték a nyílt agressziót, akkor a gyerek azonosul a szülők elutasításával, így felnőttként szeretetképtelen, tele lesz szégyennel, elutasítással, gyűlölettel és öngyűlölettel.

Azt már nem szokta elmondani, hogy ebben a helyzetben az ember előtt két út áll: El akar jutni a szeretetre, ezért lemond a gyűlöletről és a bosszúról. Vagy bosszút és a gyűlöletet választja, ezért lemond a szeretetről.(5)

Első esetben egy keresztény ember – ha kitart a szeretet melletti döntésében – az imán és a szentségeket keresztül közvetlenül is megtapasztalhatja Isten segítségét. Így még szakszerű segítség nélkül is eljuthat oda, hogy kiszabadul a harag és a gyűlölet kötelékeiből és képessé válik a szeretetre. Ha ehhez valaki szakszerű segítséget kap, akkor ez a folyamat általában könnyebben és gyorsabban zajlik le.

A második esetben azonban az ember hozzátapad a gyerekkori sérelmeihez és egész életét a haragja, a gyűlölete és a rombolásvágya leplezett kiélése tölti ki. Ennek érdekében bonyolult kommunikációs stratégiákat, szerepeket épít fel és arra törekszik, hogy olyan pozíciókba kerüljön, amelyek hatalmat biztosítanak a számára. A szeretet hiányában keletkező rémisztő üresség érzést pedig különféle élvezetekkel próbálja csillapítani. Jellemzően a harag és a gyűlölet sikeresen leplezett megélésének örömével, a hatalom élvezetével és egyfajta dehumanizált szexualitással.

Pál Ferenc atya tevékenysége azt mutatja, hogy ő személyesen ezt a második utat választotta.(6) Nagyjából két dolgot csinál: rombol és a rombolását leplezi.

Mivel a folyamatos leplezés miatt sokan nem veszik észre a rombolást, lássuk először a leplezést. Ehhez elsősorban két eszközt használ: a bohóc-guru szerepet és egy olyan kommunikációs stratégiát, ami segítségével állandóan érvényteleníti, mindazt amit mond és tesz.

„... vásárolunk pénzen, meg érzéseket, érzelmeket. Rengeteg pénzt adunk ki egy érzelemért. Ugye egy nő, aki belenéz a tükörbe anyaszült meztelenül. (látványosan, sóváran végignéz magán, nagy röhögés a teremben) és azt mondja: Haj de jó vagyok így! Sőt, így vagyok csak jó igazán. Na de aki belenéz a tükörbe és azt mondja, hogy úúú, te jó ég, ez a mellem lejjebb van mint az. (Grimaszol és mutatja is az egyik kezével először az egyik mellet deréktájon, majd a másik mellet nagyjából a normális helyen. Nagy röhögés. Még egyszer megmutatja.) Én ezt nagyon sokszor átélem.” (Harmadszor is mutatja a mellek helyét. Hatalmas röhögés.)(7)

Senki ne higgye azt, hogy ez a mocskos viccelődés a pszichológia számlájára írható. Sikamlós tréfákat és célzásokat egyetlen pszichológus sem ejthet el anélkül, hogy el ne veszítené kollégái előtt a szakmai hitelét. Mindez ugyanis az éretlen személyiség és az énidegen szexualitás mutatója, s ezek olyan súlyos defektusok, amelyek alkalmatlanná teszik az embert arra, hogy terápiával foglalkozzon.

Pál Ferenc atya azonban bohócként olyan sértéseket és olyan alantas célzásokat engedhet meg magának, amelyekről egyébként szó se lehetne. A sokszoros irónia biztosítja, hogy semmiért ne kelljen felelősséget vállalnia. Nem véletlen, hogy olyan feltűnően sokat bohóckodik.

A guruszerep legalább ilyen hasznos. Ha valaki bölcs zen-mestert játszik, akkor ezzel kivonja magát a racionalitás köréből, tehát semmi nem számonkérhető rajta. Ezenkívül biztosítja magának a kommunikációban az egyoldalú hatalmat, nem kell semmire válaszolnia, bármikor kiléphet a helyzetből. Ráadásul ez ebben a koreográfiában nem az arrogáns hatalomgyakorlás és a válaszképtelenség, hanem a spirituális magasrendűség bizonyítéka lesz a hallgatóság számára.

A két szerep együtt különösen jól használható arra, hogy valaki romboljon és közben számonkérhetetlen legyen. A bohóc szerep segítségével mindent idézőjelbe, vagyis számonkérhetetlenné lehet tenni. A guruszerep pedig azt biztosítja, hogy eközben a hallgatóság ugyanazt a tartalmat a guru szavaiként komolyan vegye.

Pál Ferenc atya nem csak a két szerep kínálta paradox kommunikáció lehetőségeit használja ki, hanem tovább megy és azon túl, hogy folyamatosan csúsztat, ferdít, elhallgat, olyan szinten alkalmaz önellentmondásokat, hogy azzal gyakorlatilag felfüggeszti az arisztotelészi logikát, azaz a számonkérés minden közvetlen lehetőségét kivédi.(8)

A 108 Magazinnak adott interjújában például a következőt mondja.

„Például a keresztényi spiritualitásban nagyra értékeljük a házastársi hűséget, az életre elköteleződést; ez az élet része. Viszont párok eljutnak oda, hogy képtelenek együtt élni. Mind a kettőt igaznak érzem.”

Érdemes megszámolni, hogy hány csúsztatás és ferdítés van ebben a három mondatban. A katolikusok nem egyszerűen a keresztényispiritualitáshoz tartoznak, hanem a Katolikus Egyházhoz. Amelyik nem egyszerűen nagyra értékeli a házassági hűséget, hanem a tagjai számára kötelezővé teszi és halálos bűnnek tekinti a hűtlenséget. Az életre elköteleződés, a katolikus házasság nem az élet része, hanem egy természetfeletti dolog, egy szentség. Az eljutni oda kifejezés bennfoglaltan az utólagos választás szabadságát feltételezi. Ha viszont egy katolikus egyszer házasságot kötött, akkor a továbbiakban már nem válogathat a lehetőségek között. A harmadik mondatban azt mondja, hogy mind a kettőt igaznak érzem. Ha ugyanezt állításként fogalmazná (az igazságot ugyanis nem érezzük, hanem állítjuk vagy tagadjuk) azt kellene mondania, hogy „helyesnek tartom, ha a szentségi házasságot kötött katolikusok elválnak”. Ezt nem mondja ki, de az olvasók számára egyértelműen ez lesz a mondottak üzenete.

Ilyen biztosítékok védelmében Pál Ferenc atya szisztematikusan arra használja a papi szerepet, hogy összekotyvasszon egy olyan álteológiát, amely szerint az egyetlen jó az, ha az ember kiéli mindazt, amit a hétköznapi nyelv egyszerűen alantas késztetésnek szokott nevezni és egyetlen rossz, ha ebben bárki vagy bármi korlátozza vagy megakadályozza.(9)

A 2005-ös tanév záróelőadásán Pál Ferenc atya kérdésekre válaszol.

„Miért nem szabad a házasságban óvszert használni? (Először is egy kis hatásszünet, néhányan óvatosan elkezdenek nevetni.) Most óvszer-szakértőként fogok megnyilatkozni.(Hatalmas röhögés a teremben.) Nem mondhatnám, hogy túl nagy tapasztalatra tettem szert ezen a téren. (Kisebb nevetés.) Tehát mondjuk a technikai használatát ne kérdezzétek. (Röhög az egész terem.) A teológiai használata azonban szakterületemmé vált az utóbbi időben.” (Még nagyobb röhögés.)

A pszichológia azt tanítja, hogy ha valaki nem egyenesen válaszol egy kérdésre, hanem előbb saját személyes vonatkozásaival hozakodik elő, akkor vélhetően személyesen is érintett a kérdésben. Jelen esetben: vagy használja, vagy nagyon szeretné használni.

Ez azonban a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy a nagy jókedv közepette Pál Ferenc atya most is, mint annyiszor, kigúnyolja és meghamisítja Egyház tanítását.

Először is a nevetés provokálásával, még mielőtt bármit is válaszolna, máris nevetségesé teszi azt, aki a kérdést feltette. Az egész előadás során pontosan ugyanezt csinálja minden olyan kérdés esetében, amikor valaki a keresztény erkölcsi értékek megvalósításáról kérdez valamit. Minél nyilvánvalóbb a norma követésének szándéka, annál nagyobb a kiprovokált nevetés.

Válaszában mélyen hallgat arról az egész problémakörről, amit a kérdés felvet. Nevezetesen, hogy miért és hogyan kell a keresztény embernek az egész életét átadnia Istennek. Ehelyett erkölcsteológiát az óvszerhasználat technikai szintjével teszi egyenlővé, s ezzel kigúnyol minden igazodási törekvést az Egyház normáihoz vagy Isten akaratához.

Mindezek után arra a kérdésre, hogy miért nem szabad, Pál Ferenc atya – természetesen a felelősség gondos áthárításával – előad egy olyan elméletkét, ami alapján tulajdonképpen, ha úgy akarjuk, akkor mégis lehet.

Egy másik kérdésben a pokolról volt szó. Az Egyház tanítja a pokol létét, mondja Pál Ferenc atya. DE! Majd hosszan értekezik arról, hogy az Egyház még senkiről sem nyilatkozta ki, hogy a pokolra került volna. A végén gondos hatásszünettel bedobja az üres pokol fogalmát. Ki van zárva, hogy legyen a teremben olyan ember, aki ezután nem kizárólag erre a fogalomra fog emlékezni.

Azt persze nem taglalja részletesen, hogy az üres pokol elképzelése csak egy hipotézis, amely mellett nem szól több érv, mint amellett, hogy a pokol dugig tele van. Arról pedig szintén hallgat, hogy az apokatasztázis elméletét, miszerint a világ végén mindenki üdvözül, az Egyház már a Konstantinápolyi Zsinaton, 543-ban elítélte. Nem említi természetesen az Evangéliumnak azokat a helyeit sem, ahol Jézus egyértelműen beszél a gonoszok időtelen büntetéséről és a jók időtlen jutalmáról. Valamint hallgat azokról az Egyház által hitelesnek nyilvánított próféciákról is, amelyek beszélnek a pokolról.(10)

Bárhol bele lehet hallgatni az előadásaiba. Mindenütt ugyanezt találjuk. Nem száll szembe nyíltan az Egyház hitével, csak nevetségesé teszi, lejáratja és meghamisítja.

2008-ban a 108 Magazinban lazán azt nyilatkozza, hogy ugyanarról a dologról a tudomány és a hit taníthat egymással szemben álló dolgot. Persze ezúttal is nagyon vigyáz arra, hogy a megfogalmazással minden felelősséget elhárítson magáról:

„Érdekes, hogy ugyanarról a dologról szabad mást mondania a spirituális, a természet-, társadalom- vagy humán tudományoknak. Sokszor a különféle kijelentések feszültségben állnak, ellentmondást hoznak felszínre. Ám épp ezért életszerűek. Életszerűnek vélek ellentmondásokat, feszültségeket, paradoxonokat, melyeket az élet gyakorlatában nem tartok feloldhatónak.”

Ezen a téren azonban egy katolikus nem vélhet életszerűnek ellentmondásokat és feszültségeket. Ugyanis mindazokat, akik azt állítják, hogy a tudomány állításai ellentmondhatnak a hit állításainak, az I. Vatikáni Zsinat kiközösíti az Egyházból.(11) S amennyiben Pál Ferenc atya tartja ezt az álláspontot, ez a kiközösítés rá is vonatkozik.

Amennyiben elhatárolja magát ettől az állásponttól – enélkül az elhatárolódás nélkül pedig nem maradhat az Egyház tagja – vissza kell vonnia nagyjából a kilencven százalékát annak is, amit a pszichológiáról tanít. Az ugyanis, ahogy jelenleg a pszichológiát előadja, homlokegyenest ellenkezik az Egyház hitével.

Az előadásaiba belehallgatva eleinte csak az tűnik fel, hogy mennyire felületes, kezdő olvasatát adja a pszichológiai elméleteknek. Jó, nem értette meg eléggé, van ilyen – gondolja az ember. De hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy itt egészen szisztematikus torzításról van szó.

Minden pszichológiai elmélet közvetlenül valamilyen emberképen alapul. Ahhoz, hogy egy pszichológiai elmélet érvényességét meg lehessen állapítani, meg kell vizsgálni, hogy mi annak az emberképnek az érvényessége, amelyen alapul. Keresztényként ez azt jelenti, meg kell nézni, hogy az adott emberkép, mennyire egyeztethető össze az Egyház tanításával. Ugyanezt meg kell tenni az elmélet minden részével. Tehát minden részletnél is meg kell vizsgálni, hogy az bennfoglaltan tartalmaz-e olyan emberképet, amely nem egyeztethető össze a hittel. Amelyik ugyanis ilyet tartalmaz, keresztényként nem fogadható el.

Létezik a pszichológiának ez a kritikai keresztény olvasata. Annak a mentálhygiénés területnek, amelyről Pál Ferenc atya szokott előadni, kimondottan jó színvonalú és bőséges szakirodalma van magyarul is.(12)

Ő azonban ezt a keresztény pszichológiát meg sem említi. Ehelyett olyan pszichológiai elméleteket szokott előadni, amelyek ateista, gyakran tudatosan hitellenes emberképen alapulnak. Ezek az elméletek általában egyszerűen megragadható konkrétumokra építenek, szemléletesek, szórakoztatóak és rendkívül kevés intellektuális erőfeszítést igényelnek. Mindemiatt meglehetősen kicsi a magyarázóértékük, viszont nagyon sok emberben képesek felkelteni az „ezt most átlátom” érzését.

Ezeket az elméleteket Pál Ferenc atya úgy mutatja be, mintha az emberi lelket teljes mértékben és teljesen adekvátan leírnák. Soha egy szót nem beszél arról, hogy valójában mi is egy-egy elmélet érvényességi köre, milyen korlátai vannak, milyen megszorításokkal alkalmazható. (Ez egyébként a szakmai minimumhoz is hozzátartozna.) Így a hallgatóság sokszor közvetve vagy akár közvetlenül is keresztényellenes elméleteket kap keresztény pszichológia gyanánt.

Ráadásul ezek az elméletek gyakran a pszichológiának arról a peremterületéről származnak, amellyel szemben nem csak keresztény, hanem a legelemibb tudományos szakmai szempontok szerint is komoly kifogásokat lehet felhozni.

"Miért nehéz a nőnek? Mert mindig egy alapvető rettenetes evolúciós dilemma előtt áll. Evolutive rettenetes helyzetben van minden nő. Ugyanis az egyik klasszikus választás: egy igazi macsót kell találni. Egy alfa hímet. (Nevetés.) Hát így van! A természet diktál! Meg más is diktál, de a természet is. A természet többek között: muszáj az alfa hím. ... Ennek evolúciós háttere van, nincs benne semmi szégyenletes. ... A másik, de ugyanabban a nőben (elváltoztatott hangon): keell egy igaziii apuciiii, egy olyan apuuciii, apuuciii. Nem baj, ha nem vezérbika, nem baj hogy ha, jobb is ha otthon van, nem kujtorog. (Nagy nevetés.) Majd kötünk neki hihetetlenül ronda sapkát (nagy nevetés), lehetetlen színű sálat (nevetés), undorító nyakkendőt veszünk neki az Aranypóknál (nagy nevetés), és hogy mondjam, még a maradék nőnek is elmegy a gusztusa, hogy az én férjemmel. És ennek is evolúciós háttere van. Egy nőt tehát szétszakít ez a dilemma már eleve. Már eleve. Alfa hím - apuci. Alfa hím - apukáám. Ugye ez. És természetesen nehéz, főleg húsz évesen egy olyan férfit találni, aki egyszerre ez is meg az is. Mondjátok meg nekem, hogy lehetne alfa hím valaki, aki harminc évet az életéből nyolc gyerek nevelésére fordít. Látattok olyan alfa hímet?! (Nevetés.) Hát az attól alfa hím, hogy hát őt aztán nem érdekli. Hát pont attól olyan. A másik meg ugyanúgy nehéz. Lehet, hogy apuci, apuci, apuci. Tök életképtelen. (Nevetés.)... A jókislányok (gúnyosan) hát mit gondoltok, mit választanak? Most hogy egy ilyen közegben vagyunk. (Nevetés.) Hátha olyan igazi, igazi (gúnyosan) jókislányok, akkor persze, hogy apucit választanak. Hát persze! Ezért a jókislányoknál, (nyomatékosan) borítékolható, hogy harmincvalahányéves korukban, előbb és később, bármikor, egyszercsak: Hol az én alfa hímem?! Hát ez borítékolható. Hát ez előbb utóbb az árnyékból kipattan. Teljesen természetes. Természetes! Így a szó szoros értelmében: (nyomatékosan) természetes. ... (Nyomatékosan.) Gyújtsatok gyertyát az evolúció oltárán! (Nagy nevetés.) Kicsit engeszteljétek az evolúciót! Kicsit békítsétek meg! És boldogan élhettek."(13)

"Tudjátok-e kedves féfitársaim, hogy minden férfi valójában két nőt vesz el. ... (Nyomatékosan.) Minden férfi elvesz egy menstruáló nőt (nevetés), meg egy fogékony nőt. Menstruálót - fogékonyt. Menstruálót - fogékonyt. A kutatások azt mutatják, hogy ahhoz képest, hogy menstruál-e vagy éppen nem, (nagyon hangsúlyosan, lassan) mások a férfi-preferenciák. Vagyis ha megkérdezünk egy menstruáló nőt, azt fogja mondani: Apuci. Apuuciii. Premenstruációs szindrómáról hallottunk már, ott meg nagyon apuci. Apuci. Na de amikor! Ott van az a néhány nap! Nem a nehéz napok! (Egyre emeli fel a hangját.) Az izgalmas napok! Az őrjítő napok! (Kis szünet. Hangsúlyosan.) Akkor az alfa hím képe belebeg. Már többé nem délibáb. (Egyre erősödő szürcsölő, csámcsogó, lihető hangokat ad ki. A hallgatóság nevet.)"(14)

Tehát Pál Ferenc atya szerint egy férfi vagy tök életképtelen apuciii, aki harminc évig a ronda sapkájában és az undorító nyakkendőjében otthon ül a nyolc gyereke között, mert még a maradék nőnek is elment tőle a gusztusa. Vagy az evolúció koronája, az alfa hím, akit aztán semmi más nem érdekel, minthogy az apuciii feleségét és lányait lenyomja – hogy azt a kifejezést használjam, amellyel Pál Ferenc atya ezt a tevékenységet megnevezni szokta.

A nők párválasztása és a női szexualitás pedig kizárólag és közvetlenül a nők aktuális hormonszintjétől függ. Amikor egy nő hormonszintje úgy áll, akkor csak egy dolog érdekli: pározni az alfa hímmel. Ezt diktálja a természet. Ennek evolúciós háttere van, nincs benne semmi szégyenletes. Ha valakinek a házastársa nem alfa hím, akkor annak előbb utóbb bekattan, hogy hol az én alfa hímem. Ez is teljesen természetes. A nők boldogtalanságát az okozza, hogy a természettel szembeszállnak. Ez beteges viselkedés. Az egészséges nő gyertyát gyújt az evolúció oltárán, engeszteli, megbékíti az evolúciót, és akkor boldogan élhet.

Ez nem pszichológia. Ez csak mocsok. A pszichológiának nincs egyetlen olyan komolyan vehető irányzata, amelyik ezt a tipológiát ne cáfolná meg. Ha társadalomtudományok oldaláról nézzük, a néprajz, az antropológia, a szociológia egyértelműen egyértelműen ellene szólnak. Ha a természettudományok felől közelítjük, az etológia nyilvánvalóan meghazudtolja.

Pál Ferenc atya azonban ezt a bulvárlapok szintjére aljasított álpszichológiát teszi meg az erkölcs és a hit alapjává és mércéjévé.

"Az a benyomásom, hogy kultúrkeresztény körökben a természetnek az erejét, a természet mozgásait oly mértékben nem vesszük tekintetbe, nem tiszteljük. Okosakat mondunk, meg ilyen. Hát, egy társaságban a következő. Fiatal házasok beszélgetnek arról, hogy te hogy van az hogy, te hát van férjed meg feleséged, de mit csinálsz akkor, hogy ha megtetszik egy másik nő vagy egy másik férfi. Ez hogy van? S ebben a kultúrkeresztény közegben az derült ki, hogy (gúnyosan, erőteljesen) gyönyörű szépeket mondtak. Végül is a csoportnak a fő áramlata az körülbelül ebben a mondatban volt összefoglalható: (gúnyosan) Házasságkötés után már csak a személyiségét látom. (Szünetet tart. Nevetés.) Hát ez. Hát ez érdekes. (Szünetet tart. Nevetés.) Én például nem veszem észre, hogy a házasság szentsége, én csak a személyiségét látom, kegyelemmel töltene el bárkit. (Szünet.) Ezt, ezt én abszurdumnak tartom. Teljesen abszurd. Ó. (Szünet.) És aztán egyszer csak ez a lufi szétpukkad és az illető. (Szünet.) A természet! Legkomolyabban. A természet! (Hangsúlyosan) A ter-mé-szet!"(15)

Vagyis: Az ember egészséges természetét – azaz hogy egy másik neműt látván azonnal pározni akar – a házasság szentsége nem szünteti meg. Ezért a házassági hűség komolyan vétele hazugság és degeneráció, aminek aztán majd meg is lesz a súlyos következménye.

Nyilván az Egyháznak mindazok a tagjai, akik tisztaságban éltek, Máriától és Szent Józseftől kezdve a mai napig, az összes laikus, Szent Imre és a felesége például, az összes szerzetes és pap, valójában csak az evolúció zsákutcái. A természet bölcsessége, hogy ezek nem szaporodnak.

Az Egyház összes szent szüze pedig egyszerűen degenerált volt, akik nem engedtek egészséges módon a természet sürgető szavának. Így aztán meg is lett a súlyos következmény. Úgy kell nekik. Ha gyertyát gyújtottak volna a természet oltárán, ma is boldogan élhetnének.

A jóhiszemű hívők ennek az embernek – bízván a keresztény pszichológusban és a katolikus papban – szolgáltatják ki a házasságukat, a feleségüket, a lányukat, a saját lelküket.

S ez még nem minden.

"A kultúrkereszténység - a nevében is benne van - eltávolodott attól természettől, amitől pedig hát gyökeresen függ az élete. Még az Isten iránti vágyat is elmisztifikálja meg légiesíti. Pedig az Isten iránti vágynak megvannak a természetes alapjai: Bizony. Bizony. A kaja, meg a szex. Az Isten iránti vágyunknak természetes alapja: enni (elhallgat, hatalmas röhögés) Pap vagyok! (röhögés) ... Ha, ha az Isten iránti vágyakozásuk teljességel próbál ettől el, el függetlenedni, vagy nem tom mit csinálódni, egy olyan torz spiritualitás jön ki belőle, rettenetesen torz, beteges spiritualitás jön ki, ha ettől a természetes alapjától megfosztjuk. ... Dehát, hát az Oltáriszentség, az Eucharisztia vétele, hát ahogyan, ahogyan a katolikus hitünkben ez benne van, először is azt mondjuk, hogy magamhoz veszem! Ugye, mégis ez a kultur kifejezésünk, ugye, ez az áldozás. Ez a kaja. És utána azt mondom, hogy egyesülök vele. És hát ténylegesen meg is történik. Hát a katolikus liturgiában. A szent liturgia ezeken az alapokon épül."(16)

Mi más is lehetne Pál Ferenc atya szerint a természetes alapjától meg nem fosztott szent katolikus liturgia, mint a kajának és a szexnek a szakralizálása.

A keddi előadásokra négy-ötszáz fiatal jár rendszeresen és az interneten keresztül még ennél is jóval többen hallgatják. Mint katolikus paptól és keresztény pszichológustól ezt a blaszfémiát kapják hittan gyanánt.

Hol a határ?!

(1). A szakirodalomban közhely, hogy a válás a párok problémáit az esetek többségében nem megoldja, hanem súlyosbítja. Közérthető összefoglalás erről: Gary Chapman: Maradjunk együtt! Házassági krízisek megoldása. 21-27. Harmath Kiadó 2007.
(2). Semmi mutatott arra, hogy a házasságuk érvénytelen lett volna, és semmi olyan, az Egyház által elfogadható indok sem volt, ami a különélésüket szükségessé tette volna.
(3). http://www.palferi.hu/hanganyagok.
(4). http://108magazin.hu/bolcseszet/filozofia/orokunk.html. „A 108 kulturális egyetemi folyóiratként jött létre 2004 őszén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán... 108: a mennyek teljessége: 7 bolygó + a két holdfázis szorozva a 12 zodiákus jeggyel, a legfontosabb szent helyek száma Indiában, az Upanisadok száma, asztronómiai arányszám, a hindu olvasó szemeinek száma (a rózsafüzér kétszerese)”. Abban a számban, amelyikben Pál Ferenc atya is szerepel, 50 cikk van. Ennek kb. kétharmada kimondottan ezoterikus vagy az ezoterika által komolyan érintett (mandala, feng shui, Hamvas Béla, stb.). Lehet azon vitatkozni, hogy egy katolikus pap vajon megjelenhet-e egy ilyen folyóiratban. Pál Ferenc atyát mindez láthatóan egyáltalán nem zavarja. Talán azért nem, a vele készített interjú nagyszerűen beleillik a lap szellemiségébe.
(5). Ez a választás nem mindig kimondott és nem mindig racionálisan végiggondolt, de végelemzésben mindig erről van szó.
(6). A teljesség igénye nélkül, két erre utaló jelzés:
a) Az előadásain gyakran beszél a terápia folyamatáról. Mindig arról van szó, hogy a gyógyulás milyen keserves, fájdalmas, kíméletlenül nehéz, milyen viselhetetlenül nagy terheket rak az emberre, milyen reménytelen. Ez azonban egyszerűen nincs így. A terápiát szeretni szokás. Egy jó terapeuta nagy érzelmi biztonságot és támogatást jelent a páciens számára. Egy jól vezetett terápia nagyon érdekes. Gyógyulni öröm, s ez az öröm messzemenően kárpótolja az embert a nehézségekért. Persze ha az ember nem akar szeretni, hanem a gyűlölet újabb és újabb köreit járja, az valóban keserves, fájdalmas és reménytelen.
b) Erre a körbenjárásra utal az is, hogy Pál Feri atya, semmi másról nem tud beszélni, bármilyen téma kapcsán mindig ugyanannál a problémánál landol. Ha nem tapadna a gyerekkori sérelmeihez, ha ha meg tudott volna bocsátani és meg tudott volna szabadulni a gyűlölettől, akkor tovább lépne a pszichológia által felkínált millió egyéb kérdés felé.
(7). Pál Ferenc atya előadása az egyetemen 2008.11.25-én. Összehasonlításként elmondom, hogy pszichológus hallgató koromban egy fél évig bejártam Popper Péter – akkor egyébiránt az egyetem párttitkára volt – medikusoknak tartott esetismertető szemináriumára. Egy fiatal női páciens pszichoanalízisét mesélte el. Minden pszichoanalízis során mindenre kiterjedően elemzik a páciens szexuális tartalmú álmait, fantáziát, az ehhez kapcsolódó érzelmeket és magát a szexuális életét is. Popper Péter mindezt természetesen részletesen elmondta. Úgy hogy közben a nő személyét, méltóságát soha még csak egy kis hangsúllyal sem sértette meg.
(8). Azt mondja, hogy ez a fehér fekete. Ha valaki azt kéri számon, hogy miért fehér - hiszen ő azt mondta, hogy fekete. Ha valaki azzal vádolja, azt állította, hogy fekete, akkor fordítva jár el, de hát ő azt mondta, hogy fehér. Természetesen a célozgatásokkal, elhallgatásokkal, a szövegen belüli arányokkal és kapcsolatokkal el lehet érni azt, hogy az előadás végére a hallgatók az előadó szándékai szerint legyenek meggyőződve arról, hogy az adott dolog fekete vagy fehér.
(9). Érdemes megfigyelni, hogy milyen ingerülten reagál Pál Ferenc atya az ilyenfajta korlátozás legkisebb lehetőségére is. A 2005. tanévzáró előadásán valaki megkérdezte tőle, hogy mit lehet egy szülő, ha a gyereke egy olyan kapcsolatban van, ami nem jó a számára. Pál Ferenc atya ez alapján azonnal tudta, hogy a szülő jogtalanul korlátozza a gyereket. A meglehetősen arrogáns válasz lénye az volt, hogyan merészeli a szülő a gyereket korlátozni, majd az eldönti, hogy mi jó neki.
(10). Az a mód, ahogy az elméletkéjét fölépítette, azt az olasz képviselőjelöltet juttatta az ember eszébe, aki úgy győzte le választáson a riválisát, hogy a rivális feleségének az arcképét bemontíroztatta egy pornóképbe és azt szétküldte a választóknak. A feleség arca is valódi volt, meg a pornókép is, csak néhány csúsztatást, simítást, maszkolást alkalmazott a megfelelõ hatás kedvéért.
(11). „Aki azt mondja, hogy az emberi tudományok gyakorlásának oly szabadnak kellene lennie, hogy azok állításait, ha mindjárt a kinyilatkoztatott tanítással ellenkeznének is, igaznak kellene tartani, s azokat az Egyház sem kárhoztathatná, legyen kiközösítve.” in: Heinrich Denzinger - Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Örökmécs Kiadó. 2004. 587. oldal, 3042. paragrafus.
(12). Elsősorban a Harmat Kiadó rendelkezik gazdag kínálattal. Javaslom még dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus oldalát. Érdemes megnézni ott, hogy milyen egy keresztény pszichológus és azt összehasonlítani Pál Ferenc atya működésével. Kimondottan a párkapcsolatokról és a szexualitásról szól fiataloknak Varga Péter nagyszerű könyve a Spielhózni. Nekem fiatalok ajánlották és én is mindenkinek - felnőtteknek is, azoknak is akinek már a házásságban vannak nehézségeik - csak ajánlani tudom.
(13-14-15-16). Pál Ferenc atya 2009. január 20-i előadása az egyetemen.

Megjegyzés: mivel ez a cikk elég sok negatív reakciót váltott ki, szeretném némi helyesbítéssel elllátni: a "keresztény" szót ókori értelemben használtam, sajnos azóta nagyon sok minden ragadt rá, amivel már nem értek egyet. Nem vagyok katolikus, de nem szeretnék egyetlen más felekezet mellett sem voksolni. A teljes Biblián és semmi máson csak a Biblián alapul a hitem, és Jézus Krisztust tartom egyedüli útnak Istenhez. Aki nem hívő még, annak nem a jógával kell foglalkoznia, hanem keresnie Istent. Minden egyéb másodlagos.

Ezért a cikk címe helyesebben így hangazana: Jógázhat-e egy Jézusban hívő, biblikus keresztény ember

A jóga szó a szanszkrit judzs tőből ered, melynek jelentése: összekapcsolni, egyesülni. A jóga eredeti célja a hindu vallásban hogy egyesítse az ember lelkét Brahmannal, az univerzális lélekkel, a mindenséggel. Az önmegváltásra azért van szükség, hogy az ember megszabaduljon az újjászületés állandó körforgásából, a reinkarnációtól, ami a hinduk számára - nekünk meglepő módon - büntetés. A jóga célja tehát a szellemi halál, amikor a lélek feloldódik Brahmanban, és megszűnik létezni (nem születik többé ujjá).

A jóga a lélek megváltoztatására törekszik. Ez a világ csak illúzió (maja), a nyomor, a szegénység ami Indiában van mind csak illúzió, ettől pedig a jóga által lehet elmenekülni. Azért jógáznak, hogy egy magasabb rendű, békés, nyugodt tudatállapotot érjenek el, amiben elmenekülhetnek a körülüttök lévő világ csúnyaságától.

„Krisna urunk arra tanította Arjunát, hogy nincs fontosabb dolog a jóga szorgalmas gyakorlásánál. Ennek az „isteni tutajnak" a segítségével az ember átjuthatott a tudatlanság és a legutálatosabb tettek fölött az örök üdvösségbe. (…) Ezek a koncentrációs technikák a megfelelő légzési technikával kombinálva a tudat olyan területeire repítettek, amelyeknek semmi közük nem volt az engem körülvevő világhoz. A jóga révén egyre növekvő mértékben megtapasztaltam szellemi lények jelenlétét, akik vezettek és pszichikus erőket ajándékoztak nekem” (Dave Hunt: Egy guru halála)

De hát kik jógáznak Indiában? A guruk, természetesen, és az öregek. „Egy öreg ember elmegy az asram-ba, ami egy kolostor-szerű hely, ahol a guru, a megvilágosult mester él. (…) Szóval amikor ez az idős ember az asramba megy, azért mert rászánta magát, hogy halála előtt komolyan elsajátítja a jóga alapjait, hogy felkészüljön a reinkarnáció körforgására, és remélhetőleg meg tudja végre állítani és ne térjen vissza mint valami irtózatos dolog, például mint csótány vagy patkány ami természetesen nem akar lenni.” (interjú Caryl Matrisciana-val)

Amikor a jógát elhozták hozzánk, hozzáigazították a nyugati kultúrához. A nyugati ember ugyanis nem jógázna azért, hogy elérje a szellemi halált (bár a reinkarnációban sokan hisznek, ide mégsem akarnak eljutni). Akkor tehát a nyugati jóga mentes a vallási/lelki kapcsolattól? Idéznék egy profi jógaoktatótól:

„Az ászanák erős hatást gyakorolnak a testre és a szellemre. Hatnak az izmokra (…), valamint az elmére, a tudatra, illetve a pszichére és a csakrákra (energiaközpontokra). Az ászanák pszichoszomatikus gyakorlatok, amelyek erősítik és kiegyensúlyozzák a teljes idegrendszert, s amelyek harmonizálják és stabilizálják a gyakorló lelkiállapotát. Segítségükkel elérhető a nyugalom, az elme békéje, az ellazultság, valamint a belső szabadság és béke érzése.”

„A pránajáma nem más, mint a légzés tudatos és szándékos irányítása. Lélegzetvételkor nem csupán oxigént veszünk fel, hanem pránát is. A prána kozmikus energia, a teremtő, megtartó és változtató erő, a lét és a tudat alapeleme. A prána a táplálékban is megtalálható, ezért fontos, hogy egészséges, teljes értékű vegetárius táplálékot fogyasszunk. A pránának a szervezetben való célirányos vezetésével növelhető a vitalitás, méregteleníthető a szervezet, fokozható az immunitás, valamint elérhető a belső béke, az ellazultság és a szellemi megtisztultság állapota. A mitológia szerint valamennyi élőlénynek előre elrendeltetett, hogy hány levegővételig tart az élete. A jógi a légzése természetes lassítása révén igyekszik „időt nyerni”, és ily módon igyekszik meghosszabbítani az életét.” (forrás: http://www.yogaindailylife.org)

A jóga tehát a hinduizmus magja. Bár nyugaton tudományként adják el, valójában vallás. Nyugaton úgy tanítják, hogy fontos a testi-lelki egészséghez, miközben Keleten azt mondják, fontos a meghaláshoz.

A jóga nem más, mint a Sátán egy újabb hazugsága. El akarja velünk hitetni, hogy nem Istenre van szükségünk, hanem bármit elérhetünk a saját erőfeszítéseink által. És máris visszajutottunk az eredeti, édenkerti hazugsághoz...

A Biblia mindennek megvizsgálására szólít fel (1Thesz 5,21) bennünket. Azt, hogy mi a jó – a Biblia alapján tudjuk megállapítani, ezért vizsgálódásunk mércéje csak a Biblia lehet (Csel 17,11; Rm 4,3a). Így érthetjük meg, hogy mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata (Rm 12,2), és mitől kell őrizkednünk. Ha valamiről kiderül, hogy hamis, akkor attól el kell fordulnunk (Rm 16,17; 2Kor 6,14-18), és másokat is óvnunk kell a tévúttól (Ef 5,11). Mindehhez járul még, hogy „a hitért” (fides quae creditur) harcolnunk kell, követve az apostoli példát, még akkor is, ha ezt némelyek bántónak érzik (Jud 3b; Gal 2,5; Fil 1,7. 27).  Senki nem szeretheti az igazságot, így Jézus Krisztust anélkül, hogy el ne fordulna attól, ami hazugság, és amit ő gyűlöl (Zsolt 97,10a; 2Tim 2,19). Mindezt figyelembe véve vizsgáljuk meg az Alpha kurzust (írják még alfakurzusnak, Alfa-kurzusnak, Alfának, Alpfának, Alpha-kurzusnak …) Mi a továbbiakban elsősorban rövidítve jelöljük: AK.

Mi is az Alpha kurzus (AK)?

Az Alpha kurzust úgy hirdetik meg, mint aminek elsődleges célja, hogy a keresztény hit alapjainak megismeréséhez segítsen, de alkalmas a már hitre jutottak hitmélyítéséhez, sőt, használható a hittől eltávolodott emberek visszasegítésére is.

Megjegyzés: a kitűzött cél túl tág ölelésű. Az evangélizációs célnak ellentmond, hogy a kurzus összesen 15 előadásából, csak 3 szól keresőknek, a többi már hitre jutott embereknek. Vajon azok, akik az első 3 alkalommal nem születtek újjá, hogyan érthetik meg a további leckéket (1Kor 2,14)? Nem áll fenn annak veszélye, hogy élő hit helyett csak keresztyén életstílusra vesznek rá résztvevőket?

A kurzus előadásainak címei

Kicsoda Jézus? Miért halt meg Jézus? Hogyan lehetek biztos a hitemben? Miért és hogyan imádkozzam? Miért és hogyan olvassam a Bibliát? Hogyan vezet minket Isten? Hogyan állhatok ellen a gonosznak? Miért és hogyan beszéljünk másoknak Jézusról? Isten ma is gyógyít? Mi az Egyház?

Ehhez csatlakozik egy csendes hétvége/nap, két fő témával (négy előadásban): A Szentlélek személye és munkássága és a vele való betöltekezés… Hogyan hozhatom ki a legtöbbet az életemből? A kurzust ünnepi vacsora zárja, ahol a beszélgetés, illetve az utolsó előadás témája: Adhat-e ennél többet az élet?

A tanfolyam anyagát különböző szempontok szerint is feldolgozták, így megtartható házaspároknak, bebörtönzötteknek, diákoknak, ifiseknek, római katolikusoknak, munkahelyen dolgozóknak.

„Az Alpha, a Holy Trinity Bromptonból (HTB) – anglikán közösség a londoni egyházkerületben – indult el, több mint húsz évvel ezelőtt.” A kurzus tananyagát Nicky Gumbel, a gyülekezet lelkésze írta.

NICKY GUMBEL

Érdemes néhány szót szólni arról az emberről, aki az AK mögött áll, aki azzal népszerűsíti tanfolyamát, hogy állítása szerint, annak igazságait minden felekezet elfogadja. Gumbel egy  videófelvételen arról tesz bizonyságot, hogyan részesült 1994-ben az ún. torontó-áldásban E. Mumfordtól, aki éppen Torontóból tért vissza, ill. megismertet azzal, miként vitte be ezután gyülekezetébe (HTB) ezt az „áldást”. „Ellie Mumford röviden beszámolt arról, hogy  mit látott Torontóban. Majd ezt mondta: ’Most pedig betelünk Szentlélekkel’, s abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, az egyik jelenlévő a szó szoros értelmében elvágódott, és üvöltve és nevetve feküdt a padlón. Hihetetlen zajt csapott. Én pedig úgy éltem át a Szentlélek erejét, ahogy évek óta nem. A Szentlélek, mint valami erős áram folyt át a testemen.  Az egyik fiatal jövendölt. Egyszerűen csak feküdt, és jövendölt. A pásztor ezen élménye után, késve érkezett gyülekezetébe. Amikor a záró imára kérték, így imádkozott: Hála legyen mindazért, Uram, amit tettél és kérünk, hogy küldd el Lelkedet… Éppen az áment akarta kimondani, és elhagyni a termet, ’amikor a Lélek betöltötte a jelenlévőket. Valaki elkezdett nevetni, mint egy hiéna’” (Alpha Video III. 9. lecke, idézi az „Alpha: új élet vagy új életstílus?” a  4.oldalon).

Ezek a jelenségek ezután rendszeressé váltak gyülekezetében. A riasztó torontó-jelenségek (elesés, mámor, nevetés, csuklás) az AK segédanyagaiban is felbukkannak: „Ha embereket betölt a Szentlélek, gyakran úgy remegnek, mit falevél a szélben.”  (Kérdések, 158. old.) N. Gumbel jó kapcsolatban volt John Wimberrel, akinek nevéhez kötődik az ún. karizmatikus megújulás „harmadik hulláma”. Wimber azt tanítja, hogy az evangélium hirdetéséhez és hitelesítéséhez elválaszthatatlanul hozzátartoznak a jelek és csodák. Wimber egyszer meglátogatta a HTB egyházat, és találkozott annak vezetőivel. Gumbel maga mondja el, hogy valaki a Wimber-munkacsoportból azért imádkozott, hogy ő több erőt kapjon. Ennek hatására: „Kereken 30 másodperccel később olyan módon tapasztaltam meg Isten erejét, ahogyan soha korábban. Olyan volt, mintha 10.000 voltot vezettek volna át a testemen.” (Gumbel: Does God, Heal Today? Hangfelvétel) Természetesen az erő-evangélizációból ismert jelenségek is felbukkannak az AK-ban: „A jó hír proklamációja és a demonstráció, Isten hatalmának megmutatása kéz a kézben járnak” (AK 58.old.) A 13. lecke szerint, (Isten ma is gyógyít?)  az „ismeret beszéde” arra bátorít, hogy gyógyulásokat várjunk Istentől. Ez különleges események kíséretében történhet: valaki látomásban látja valakinek azt a testrészét, amit Isten meg akar gyógyítani, valaki parallel fájdalmat érez: ott érez fájdalmat, ahol Isten valakit gyógyítani akar… (Alpha Kurs Jugend, 63. o.) Megtudhatjuk, hogy ha nem is kaptuk mindnyájan a gyógyítás kegyelmi ajándékát, a gyógyítás megbízatása mindnyájunknak szól (Kérdések, 220. o.).  N. Gumbel természetesen  pozitíven hivatkozik közismert karizmatikus személyiségekről, mint pl. a harmadik hullám atyja, J. Wimber, P. Y. Cho, Corrie Ten Boom, Jack Deer, B. Hybel.

Visszatérve az AK-hoz: „A világ 163 országában, minden társadalmi, etnikai és gazdasági körben: börtönökben, diákok és fiatalok között, vidéken és városban, gazdag és szegény közösségekben működik.” (honlap) „(…) a legkülönbözőbb közösségek használják folyamatos evangelizációs programként: anglikán, baptista, episzkopális, evangélikus, metodista, presbiteriánus, pünkösdi, református, római katolikus, Üdvhadsereg, szabad egyházak, házi csoportok. Világszerte több mint 44.000 kurzus működik, és több mint 14 millióan végezték már el.” (honlap)

Mi a helyzet hazánkban? „Az első Alpha kurzus Magyarországon 1998-ban volt. Azóta több mint 180 kurzust regisztrálhattunk Magyarországon és a szomszédos országok magyar közösségeiben. Ma már minden jelentősebb felekezetben folynak hatékony kurzusok: pünkösdi, baptista, református, evangélikus, római katolikus, Üdvhadsereg, szabad egyházak, házi csoportok.”

Mindezek hallatán felmerülhet bennünk a kérdés, hogy szabad-e egy ilyen jó szándékú és sokak által áldottnak tartott tanfolyamot kritizálni? Az előszóban megjegyeztem, hogy a megvizsgálást Isten kötelességként rótta ránk. Ugyanakkor, mint református lelkipásztor, aki esküt tettem a Bibliára és reformátori hitvallásainkra, hogy azok szerint hirdetem Isten Igéjét, időszerűnek látom ezzel a témával foglalkozni, mert sok református lelkipásztor és gyülekezet elkezdte szervezni és tartani az AK-t. A MEKDSZ téli konferenciáján, ahol református fiatalok szép számmal részt vettek, külön reklámot kapott az Alpha kurzus – tehát fiataljainkat is beszervezik. Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben szükséges a mozgalom – lehetőleg közérthető – vizsgálata.

Az AK evangéliuma és Isten evangéliuma

Ma is égető kérdés, hogy milyen módszerrel kell és lehet az evangéliumot tovább adni? Sokszor azonban a kérdezők sem tudják, hogy mi is az evangélium? Az Új Testamentum könyveiben megismerhetjük, hogy mit hirdettek az apostolok és az első keresztyének, amikor evangélizáltak (pl. Csel 17.) A Római levélben pedig részletesen kifejtésre kerül Isten evangéliumának tartalma.

A Gal 1, 6-9 ismeretében kulcsfontosságú lesz az a kérdés, hogy az AK evangéliuma, amit első három leckéjében meghirdet, megegyezik-e a bibliai evangéliummal. Nem azt a megállapítást kell vizsgálnunk, hogy működik-e az AK, mint program (pragmatizmus), hanem azt a kérdést, hogy az, amit hirdet, azonos-e a bibliai evangéliummal? Mégpedig nem nagyjából, vagy körülbelül, hanem teljes mértékben. Isten Szentlelke Pál apostol által a Galata levélben (1,6-9) emeli fel szavát a tiszta evangélium érdekében, s tiltakozik az evangélium legkisebb mértékű meghamisítása, hangsúlyainak megváltoztatása ellen. Ezért ezt a páli figyelmeztetést komolyan kell vennünk!

ISTENKÖZPONTÚSÁG

Az apostoli igehirdetés központjában a dicsőségesen cselekvő Szentháromság Isten (dióhéjban: az Atya kiválaszt az üdvösségre, a Fiú megváltja a bűnösöket, a Szentlélek pedig ujjá szüli, hitre juttatja, és megszenteli őket, így az ember üdve a Szentháromság Isten műve), és nem az ember, ill. az ember szükségletei és igényei állnak. Az AK – hasonlóan az evangélikál ill. újevangélikál mozgalomban gyakorolt evangélizációs technikákhoz – már az első leckében nyilvánvalóvá teszi, hogy a keresztyénség az ember problémáira, szükségleteire kínál megoldásokat (Kérdések, 29. old.), ahogyan egy baptista lelkipásztortól is hallhattam: „Isten is az emberért van”. Sajnos nem csak az első leckét, de a tananyag egészét áthatja ez az antropocentrikus szellemiség – ami hangsúlyeltolás: Istenről az emberre irányul a figyelem. De nézzük részletesebben a Szentháromság Isten személyeiről mondottakat, ill. el nem mondottakat!

AZ ATYA ISTEN

Az AK-ban alig-alig találunk utalást az Atya Istenre és munkájára: a teremtésre, gondviselésre, kiválasztásra, és gyakorlatilag szó sem esik Isten mindenhatóságáról, szentségéről, igazságosságáról, dicsőségéről. Lényét egyoldalúan, csak, mint szeretetet mutatják be. Aki így tesz, az Isten lényét torzítva mutatja be, így rossz istenkép kialakításával és megerősítésével is jogosan vádolható. Ezt a tényt nyugodtan minősíthetem teológiai hiányosságnak.

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS

A bibliai evangéliumban a Fiú Istennek kulcsszerepe van. Az apostolok egyértelműen, világosan, kiegyensúlyozottan tanítanak róla. Bemutatják őt, mint valóságos Istent és valóságos embert egy személyben. Emberségével kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy velünk ellentétben bűntelen volt, s az általa egyszer s mindenkorra elvégzett, tökéletes megváltói művéről is egyértelmű foglalnak állást. Nos, az AK viszonylag kevés tanítást nyújt Jézus Krisztusról. Valóságos istenségét nem hangsúlyozza, valóságos emberségét igen, bár bűntelen voltát nem (csak mellékesen merül fel a Kérdések c. könyv 37., 67. oldalán). Mindezekhez kapcsolódik az a mód, ahogyan az AK Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes keresztáldozatáról nyilatkozik. Mint tudjuk, a Biblia hangoztatja, hogy Jézus a kereszten egyszer s mindenkorra végbevitte a megváltást az egyetlen és tökéletes áldozatával (Zsid 9,28; 10,10.14; Jn 19,30). Az AK is említi Jézus áldozatát az Ó Testamentum áldozataival kapcsolatban (Kérdések, 236. old.), de már ugyanabban a fejezetben az úrvacsorát, amelyik Jézus Krisztus egyetlen, tökéletes engesztelő áldozatára emlékeztet, eucharisztiának nevezi. Miközben elismerjük, hogy az úrvacsorát valóban nevezhetjük eucharisztiának is, aközben úgy gondolom, hogy az AK tananyaga túlságosan felhígítja az eucharisztia/úrvacsora tartalmát. A református felfogás szerint az úrvacsora egyfelől emlékezés Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes áldozatára (memoria beneficiorum Dei), másrészt Jézus Krisztus (a Szentlélek által) az úrvacsorában valósággal táplálja a hívőket: "Mert Krisztus  teste és vére  valóságos étel és ital az örök életre, és az úrvacsorában a legfőbb a mi Megváltó Krisztusunk, aki érettünk halálra adatott. Van a Krisztus testének lelkiképpen való evése is (...), az Úr teste és vére, megtartván lényegét és sajátosságait, lelkiképpen közöltetik velünk, ti. a Szentlélek által, aki az Úr testének és vérének értünk történt halálra adásával szerzett javakat: a bűnbocsánatot, a megváltást és az örök életet sajátunkká teszi, és velünk közli, úgy, hogy Krisztus él bennünk, és mi is élünk őbenne, és azt cselekszi, hogy hit által részesei legyünk annak, aki lelkünknek étele és itala, azaz a mi életünk"  (2. Helvét Hitvallás XXI.) Vagyis, biblikus meggyőződésünk szerint az úrvacsora Jézus áldozatára emlékeztet, de egyszersmind ő lelkiképpen közli velünk magát az úrvacsorában (spiritualiter manducare Dominum). Ez a hitvallásos református felfogás azonban eliminálódik (elimináció: eltávolítás, megszüntetés, kiküszöbölés) az AK tananyagában. Ezzel együtt a római-katolikus mise tana is elszürkül. Az AK tananyaga így azt a benyomást kelti, hogy a református úrvacsora és a római-katolikus áldozás voltaképpen egy és ugyanaz a szertartás, ami bibliai, teológiai és dogmatikai szempontból is tarthatatlan állítás. Végül is ezt az eljárást legjobban Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes áldozatának ténye sínyli meg – amit az úrvacsora felidézni és nem megjeleníteni hivatott.

A bibliai evangéliumban kulcsszerepet betöltő Jézus Krisztus az AK evangéliumában megfosztatik ettől a főszereptől. Az AK tananyagban olvassuk (39. old.): „Az Egyházban hosszú időn keresztül ignorálták a Szentlélek személyét és munkáját. Elsősorban az Atyára és Fiúra koncentráltak.” (ignorálni: semmibe venni, lenézni) De hát éppen ez a Szentlélek jelenlétének bizonyítéka, akinek feladata Jézus Krisztus megdicsőítése! Ő irányítja figyelmünket Jézus Krisztusra (Jn 15,26; 16,14). Amíg az AK a tanfolyam elején Jézust állítja a középpontba, a további leckékben egyre inkább a Szentlélek foglalja el Jézus helyét. Összességében elmondható, hogy az anyagban Jézus mellékszereplővé válik, s a főszereplő egyre jobban a Szentlélek lesz. A program közös hétvégéjén a résztvevőket már a Szentlélek megtapasztalására juttatják el, ahelyett, hogy az evangéliumot alaposabban kifejtenék előttük. Az a felszólítás, hogy teljesedjenek be Szentlélekkel, elnyomja azt, hogy bűnbánatot tartva, a bűnök bocsánatára higgyenek Jézus Krisztusban.  Mindez még inkább igaz az alfakurzust „felhőként” kísérő számos segédanyagra, videóra, kiadványra.

 Az AK Jézussal kapcsolatos első leckéit olvasva az a benyomásunk, mintha a tananyag szerzői – a protestáns-evangélikál evangélizáció felé nyitva – ki akarnának lépni az ún. karizmatikus keresztyénségre olyannyira jellemző impulzivitásból, ámde alapos megfontolás után ezt a gondolatot el kell vetnünk. Hiszen mind a tananyag egésze, mind N. Gumbel egyéb írásai azt tanúsítják, hogy az alfakurzus és szerzői köre valójában nem tud, sőt, nem is akar túllépni az ún. karizmatikus keresztyénség említett jellemzőjén. Sőt, még azt sem lehet teljességgel kizárni, hogy a kurzus jezuológiai nyitánya azt a célt szolgálja, hogy a karizmatikus mozgalom bekebelezhesse a neki még ellenálló lelkipásztorokat, gyülekezeteket és egyházakat. Az ún. karizmatikus mozgalom legtekintélyesebb személyiségei évekkel ezelőtt bejelentették, hogy céljuk a nekik még ellenálló evangélikál körök meghódítása. Ez a próbálkozás – amint azt a neo-evangélikáloknak az ún. karizmatikus mozgalomhoz való viszonyulása igazolja – sajnos nem eredménytelen.

Összefoglalva: az alfakurzus anyaga krisztológiája súlyos hiányosságokat mutat.

A SZENTLÉLEK ISTEN

Jézus Krisztus szavai szerint a Szentlélek feladata ebben az üdvtörténeti korszakban az lesz, hogy őt dicsőíti meg. Pünkösd után a Szentlélek munkája éppen az volt, hogy Jézus Krisztust, a testté lett Igét állította az igehirdetés és a megtértek életének középpontjába. Noha, ő isteni személy, azt a feladatot végzi, amire megbízást kapott a Szentháromság rendjében. Nos, az AK egész tananyagában – nem beszélve még a tanfolyamon ajánlott kísérő könyvekről – a Szentlélek áll a középpontban, arra történő hivatkozással, hogy a Szentlélek szerepéről az egyházakban nagyon kevés szó esik – ami egyébként nem igaz állítás!  Az AK anyagában többet és részletesebben beszélnek róla, mint Jézus Krisztusról, ezzel Jézus személyét háttérébe szorítják. Azt hiszem semmi nem állt távolabb az apostoloktól, hitbeli elődeinktől, mint éppen ez a gondolat.

A tananyag és a hozzá kapcsolódó terjedelmes Alpha-irodalom azonban, amikor a Szentlelket középpontba állítva evangélizál és tanít, akkor a Szentlélek Istenről sem beszél biblikusan. Számtalan esetben megfigyelhető, hogy a Szentlelket ugyan személyként emlegeti, később pedig úgy, mintha megtapasztalható (személytelen) erő volna. Azok az emberek, akiket betölt a Szentlélek, különböző csodás élményekről számolnak be. Valamennyiben közös gondolat az, hogy a Szentlélek láthatatlan szellemi energia, ami nagy élményt, közvetlen megtapasztalást adó valami lenne: a betöltött embert forróság önti el, remegni kezd, csuklás fogja el, nyelveken szól, meggyógyul. Maga, Gumbel is többször élt át ilyen élményeket.  A Szentlélek Isten személytelen-ítésének közvetlen közelében járnak azok, akik így gondolkodnak.

Figyelemre méltó, hogy az Új Testamentum alapján a Szentlélekkel és az Igével történő, hit által való betöltekezés közé egyenlőségjel tehető (Ef 5,18kk). A Szentlélekkel betelt ember az, aki egészen a Szentlélek irányítása, hatása, azaz az Ige irányítása és hatása alatt áll. Arról van tehát szó, hogy az Ige és a Szentlélek egymáshoz a Szentháromság Istenen belüli módon kötött. Az Igével, vagyis a Szentlélekkel történő betöltekezésben pedig kulcsszerepe az értelemnek és a hitnek van. Ennek a beteljesedésnek (az efézusi levél szerint) helye a gyülekezet istentiszteleti közössége, ahol az Ige áll a központban, és, aki a Szentlélekkel betelt, az idézett versekben leírt, józan tevékenységet végzi. Nem igazolható a Bibliából az, hogy a Szentlélek az írott-hirdetett Igétől függetlenül ténykedne. Mindezzel szemben az AK és kísérő anyagai minden további nélkül elválasztják a Szentlelket és az írott-hirdetett Igét: „Amikor a Szentlelket hívjuk, Ő jön.” (Kézikönyv 14. old.) Az AK közös hétvégéjén leadott tananyag túlnyomórészt ezzel foglalkozik, sőt, kifejezetten kérik, hogy a Szentlélek erre az alkalomra jöjjön, és töltse be a jelenlévőket (Trainingsheft, 24-25. o., Vezérfonal, 134. 153. o.).

Az AK célja éppen az, hogy emberek a Szentlélekkel beteljesedjenek (Vezérfonal, 25. old.) Az ifi-alpha egyik tananyagának címe: „Hogyan telhetek be Szentlélekkel?” Nos, elég hívni a Szentlelket, és passzívan várni, hogy jöjjön, és közvetlenül – az Ige nélkül – átjárja, betöltse hívóinak lelkét-testét. A fiataloknak készült AK így tanácsolja a munkatársakat: „Imádkozzanak egy feszültségmentes környezetben. Bátorítsa a fiatalokat annak elhívésére, hogy most valami történni fog. Egy isteni ígéretet olvasson fel a Bibliából, beszéljen egy megtapasztalásáról, vagy még jobb, ha más fiatalok beszélnek imameghallgatási tapasztalataikról, amikor megtapasztalták, milyen a Szentlélekkel való beteljesülés.  Kérjék, hogy jöjjön a Szentlélek. Ha érzékelik, hogy munkálkodik, köszöntsék szeretettel! Biztassa az imádkozókat: ’… érzed, hogy Isten mondani akar neked valamit? Talán épp most ad neked Isten egy képet Lélekben…’ Maradjon kapcsolatban azokkal, akik valamit éreznek.”  (Alpha Kurs Jugend, Trainingsheft, 30-31. old.).

Az újszövetségi beszámolókban semmi hasonlót nem olvasunk – ellenben az ún. rajongó mozgalmak (pünkösdista-karizmatikus) irodalmában lépten-nyomon beleütközünk a Szentlélek közvetlen megtapasztalását tükröző élménybeszámolókba. Az ilyesféle közvetlen Szentlélek megtapasztalásnak-élménynek semmi köze az értelemhez, a hithez, az írott-hirdetett Igéhez – de megkockáztatom, hogy a Szentlélekhez sem! A Biblia és református hitünk tanítása szerint a Szentléleknek ilyetén elválasztása az Igétől elfogadhatatlan tévtanítás.

Nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy az AK teljesen pozitív értelemben tanít a nyelveken szólásról. Hangsúlyozza, hogy az apostolok is kapták a nyelveken szólás ajándékát, sőt az apostoli korban számosan kapták, s ez ma is megtapasztalható, és gyakorolható. Bár „nem szükségszerűen jele annak, hogy valaki betöltekezett Szentlélekkel” (AK 48. old, Kérdések, 162. 167. old.), ugyanakkor: „Semmi okunk arra, hogy ha valaki bírni szeretné ezt az ajándékot, miért ne bírhatná.” (Kérdések, 167. old, Vezérfonal, 151. old.) Kissé ellentmondásos az AK anyaga, mert miközben azt állítja, hogy ez nem a legfontosabb karizma, addig a következő oldalon már azt fejtegeti, hogy mégis hogyan lehet az emberé; illetve nem szól a legfontosabb karizmáról. Köztudott, hogy a nyelveken szólás az egyik legrégibb pünkösdista-karizmatikus szokás. Kétségtelen, hogy a Bibliában találkozunk vele, néha előfordult, hogy bizonyos emberek a hitre jutásukkor (s nem a Szentlélekkel való beteljesedés során!) nyelveken szóltak, de ezek az esetek egyrészt egészen ritkák, másrészt összhangban állnak a nyelveken szólás – próféták által jövendölt, és Pál apostoltól megerősített – céljával (1Kor 14,20-22). De olyan apostoli tanítást nem találunk, hogy a nyelveken szólás a Szentlélekkel való beteljesedés bizonyítéka, és azt sem, hogy bárkit is biztattak volna nyelveken szólásra. Ezért áll az AK és a kísérő irodalom tanítása éles ellentétben a Bibliával. Hiszen az Alpha kurzusban ilyeneket olvasunk (amikor a Szentlélek eljövetelét kérik imádságban, akkor a csoportvezetőnek a résztvevőket bátorítania kell, egy más nyelven való megszólalásra): „Bátorítsd az illetőt, hogy kezdjen el egy más nyelven szólni! Ígérd meg, hogy te is azt fogod tenni.”(Kézikönyv 17. oldal; Trainingsheft, 24. o.). Az anyag úgy ajánlja a nyelveken szólást, mint természetes anyanyelvünk korlátain átsegítő eszközt. A nyelvek ajándékára vágyónak hét lépésből álló módszert is kínálnak, illetve rábeszélik őket a nyelveken szólásra: "Hidd el, hogy Istentől jön az, amit kapsz! Ne engedd bebeszélni magadnak, hogy te csinálod az egészet! (...) Légy állhatatos! A nyelvek kifejlődéséhez idő kell. A legtöbben nagyon kicsi szókinccsel kezdjük. A nyelveken szólás is fokozatosan fejlődik”. Mindezt a másik embert követve kell mondani.  (Vezérfonal, 151.old.) A Kérdések c. könyv szerint (171.o.) időbe telik, hogy ez az ajándék kifejlődjön, miként időre van szükség egy nyelv elsajátításához is. A munkafüzetben olvashatjuk, hogy az embernek együtt kell dolgoznia a Szentlélekkel, hogy ezt az ajándékot elnyerje (AK 49. o.).

S ha már a karizmáknál tartunk: az AK 11. fejezete néhány példát sorol fel a Bibliából, hogyan tévelyít el valakit a Sátán. Ahogyan az egész AK-ban, úgy itt is hiányzik minden utalás (!) a hamis tanításra és mozgalmakra. Noha a Biblia szerint az „utolsó időkben” a tévtanítás által igyekszik majd a Sátán sokakat megtéveszteni (Mt 24,4-5; 2Thes 2,3; 4.9.10. 1Tim 4,1) – nem is sikertelenül –, az AK-ban erről nem esik szó. Nyilván ez is a konfrontáció-mentesség jegyében.

Egyébként az AK-ban mindegyik lelki ajándékról szó esik, egyet kivéve: a lelkek megkülönböztetésének ajándékáról (1Kor 12,10). Egyetlen helyen említi a kurzus a „felülvizsgálás szükségességét”, de ott sem a tanításokkal, hanem az erős érzelmi benyomásokkal és megérzésekkel kapcsolatban, mégpedig az 1Jn 4,1-re hivatkozva.  (Eszerint a megvizsgálás kritériumai: a) a szeretet kifejeződése? (1Jn 4,16), b) erősítő, bátorító, építő? (1Kor14,3), c) Isten békéjét hozza? (Kol 3,15). Egyetlen helyen sem hangzik el az alapkérdés: Összhangban áll-e Isten Igéjével? (vö. Csel 17,11!)

 Összefoglalva: az AK teológiai és krisztológiai hangsúly-eltolódásaihoz járulnak súlyos pneumatológiai tévelygései, de a kép még így sem teljes…

A MEGVÁLTÁS

A Biblia részletesen tárgyalja az ember megváltásának témakörét – vagyis világos szoteriológiát nyújt; annak alapján vajon az AK szoteriológiája elfogadható-e?

A Szentírás egyértelműen beszél az ember veleszületett teljes romlottságáról és arról, hogy Isten haragja alatt él (Jn 3,36; Rm1,24k), állapota kárhozatos. Ezen túl az apostolok konfrontálták az embereket konkrét vétkeikkel is (Csel 2,23.36; 3,14-15; 7,52-53). Ami az Alpha kurzust illeti: először is, nem említi az ember veleszületett romlottságát azzal a hangsúllyal, ahogyan azt az apostolok tették. Másodszor, a bűnökről sem tesz biblikus említést.  Pl. az AK-ban több utalás is történik az Ézs 59,2-re, de meg sem említi a 3. verset, ahol a Szentlélek néven nevezi a bűnöket. Az apostolok mindig egyértelművé tették, hogy az ember milyen nyomorúságban van, a nyomorult ember pedig tudott hittel örvendezni annak a megoldásnak, amit Isten készített a számára. Valaki helyesen fogalmazta meg, amikor ezt mondta: Az embereknek tisztában kell lenniük betegségükkel, hogy keressék annak gyógyszerét, börtönben kell lenniük, hogy kegyelemért folyamodjanak. Mint tudjuk, Jézus Krisztus nem azért jött, hogy az igazakat, hanem, hogy a bűnösöket megmentse (Lk 5,31-32; Mt 18,11). Megjegyzem, ahogy a bűnről, vétekről, úgy az örök kárhozatról is csak nagyon szőrmentén olvashatunk az AK-ban. Egy utalástól eltekintve (a hitetlen el van szakítva Istentől a bűne miatt, 17. old.) az AK semmivel nem utal a bűn örök következményeire.  A „Jézus” c. könyvében Nicky Gumbel így kommentálja a Rm 6,23. verset: „A lelki halálról beszél – mindig és  örökre elválasztva lenni Istentől.” Ez helyes, de a Biblia világosan tanít az „Istentől örökre elválasztva lenni” tartalmáról is. Az AK nem teszi ezt – nyilván nem akar konfrontálódni. A Biblia nem hagy kétséget arról, hogy az Istentől elválasztva lenni mérhetetlen lelki gyötrelmet jelent, s egyértelművé teszi, hogy nem valami jelentéktelen állapot elválasztva lenni az Úrtól. (Mt 13,42; Jel 21,8)

Az AK az evangélizációval leginkább az emberi teendőkre teszi a hangsúlyt. Úgy tűnik, hogy elfelejti, hogy az Úr az Igében, az Igével hatalmasan munkálkodik (Fil 2,13; Zsid 12,2). Nem számol azzal a szuverén Istennel, aki az Ige, illetve a Szentlélek erejével a maga tempójában és a maga idején meggyőz egy bűnöst bűnösségéről, vétkeiről, és a kegyelem, Jézus Krisztus elfogadására készteti. Pedig: Jn 3,8; 16,8; Rm10,17; 1Pt 1,23-25. Az Írásból tudjuk, hogy az Úr beszéde élő és ható (Zsid 4,12), hogy az Ige a jó mag, amiben életerő van (Lk 8,11; 1Pt 1,23),  sziklazúzó pöröly, ami a bűnös (természetéből fakadó) ellenállását összetöri (Jer 23,29). Az Ige a lelkiismeretet érintve (Csel 2,37) elvégzi, hogy a bűnös higgyen és engedjen az evangéliumnak (Rm 10,16; 2Thes 1,8). Mindez nem kap szerepet a kurzusban. Ami teret nyer – az ember: az AK sikeres evangélizáló módszer, az előadó, akinek viccesen, jó sztorikkal fűszerezve, „nem konfrontatív” módon kell kifejtenie az evangéliumot és a munkatársak, akiknek nem szükséges istenfélőnek lenni… Vagyis az AK anyaga szoteriológiai hiányosságokat mutat, másként fogalmazva: a protestáns szoteriológiát nem képviseli a maga teljességében,  szépségében és mélységében.

 Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vonom kétségbe az AK evangélizációs szándékát! Azt sem tartom elvetendőnek, ahogyan megpróbálja az evangéliumot továbbítani, bár ezzel kapcsolatban is tehetnék kritikai észrevételeket. Az AK fő problémája, amint erre igyekszem rámutatni, a kurzus bibliai-teológiai tartalmában van. Az Új Testamentum tanúsítja, hogy sokféle formája-módszere lehet az evangélizációnak, ám tartalma csak egy: a tiszta, hamisítatlan evangélium. Ahol csak egy kicsit is meghamisíttatik az evangélizáció üzenete, tartalma, azonnal szóvá tétetik és helyesbíttetik (pl. Galata levél).

Mindezek után úgy vélem, nem túlzás a megállapítás, hogy mind az AK evangélizáló részei, (az első három lecke), mind a többi inkább hitmélyítő lecke, és igen súlyos teológiai, krisztológiai, pneumatológiai és szoteriológiai – vagyis tartalmi – hiányosságokat mutat.  Ezért – megítélésem szerint – nem alkalmas gyülekezetépítésre, evangélizálásra, hitmélyítésre, különösen nem református közösségben! Talány, hogy a Szent Isten valóban felhasználja-e ezt a „nem konfrontatív” tanítást, hogy általa újjászüljön bűnösöket?  Pál apostol az Isten teljes tanácsvégzését hirdette annak konfrontatív teljességében, mert nem emberekre, hanem Istenre volt tekintettel, és hitt az Ige erejében! Így hirdette – más világfelforgatókkal együtt – a világ legkeményebb és legnagyobb vihart kiváltó üzenetét, Isten evangéliumát! Ez a mi dolgunk is.

ÖKUMENIKUS EVANGÉLIZÁCIÓ?

Az AK egyrészt ökumenikus egységet kíván biztosítani az evangélizációban a különböző felekezetek (római katolikus - protestáns) között, és embereket szeretne hitre juttatni.

Ami az első célt illeti, N. Gumbel így nyilatkozott: „Az Alpha célja úgy bemutatni a keresztény hit alapigazságait, hogy minden jelentősebb keresztény felekezet hívei felsorakozzanak mögé.” (magyarországi honlap). Az egyik német karizmatikus vezető,  P. Aschoff, a Vezérfonalhoz írt előszavában fontosnak tartja megjegyezni, hogy a tanfolyam hozzájárul ahhoz, hogy a felekezetek közti határok végre leomoljanak, és a  különböző hitű keresztyének összefogjanak. Vagyis a tanfolyam egy nagy, ökumenikus koalícióba kívánja tömöríteni a különböző felekezeteket azáltal, hogy redukálja a bibliai tanítást, háttérbe állítja az élesen ellentmondó tanításokat, ill. azokat mellékesnek minősíti. Mindezt a közös keresztyén bizonyságtétel érdekében teszi. Ezért alapszabály az AK-ban, hogy „tilos egy másik ker. gyülekezetet, vagy egy másik vezetőt kritizálni.” (Vezérfonal, 147. o.) Adalék mindehhez, hogy N. Gumbel szerint a protestáns és római katolikus felekezet tanítása közt fennálló különbségek „totálisan lényegtelenek azokkal szemben, amik minket összekötnek”, s az embereknek meg kell hagyni a szabadságot, hogy másodrangú dolgokról eltérő véleményük legyen. (Megjegyzem, hogy a római katolikus felekezet nem csak másodrangú dolgokban tanít mást, mint a Biblia, hanem alapvető dolgokban is: Jézus Krisztus személyéről, áldozatáról, az evangéliumról, a megmentés útjáról!)

 Mindenesetre N. Gumbelnek és munkatársainak az ökumenikus evangélizációról valott elgondolása felvet egy igen fontos kérdést: Vajon az evangélizáció elbírja-e az ökumenizmust, mint tehertételt? Véleményem szerint éppen az AK tananyaga érzékelteti velünk, hogy a válasz: nem. Láttuk, hogy a kurzus tananyagának kidolgozása éppen azzal a szándékkal történt, hogy ökumenikus használatra alkalmas legyen, és az evangélizációban egyesítse a protestáns és római katolikus felekezetet. Nos, éppen ez a szempont vezetett oda, hogy megtörtént az evangélium, ill. a bibliai tanítás csonkítása. Mintha az AK anyaga azt bizonyítaná, hogy az evangélizáció nem bírja el az ökumenikus mozgalom terhét – mert az a hit tartalmának vészes (!) csonkításához vezetett!

VÁLASZ A KI NEM MONDOTT KÉRDÉSRE

Valaki megkérdezheti: Hibái ellenére nem lehet-e mégis használni az Alpha kurzust? Esetleg kihagyunk belőle, hozzáteszünk, megváltoztatjuk, ahol kell.

Amint arra rámutattam (véleményem szerint), a három evangélizáló rész nem igeszerű. Először ezeket a részeket kell átdolgozni, hogy használhatók legyenek. Mivel azonban az egész AK-t áthatják a karizmatikus mozgalom tévtanításai, ezért a továbbiakban legalább 5 leckét el kellene hagyni, vagy azokat is újra kellene írni. Sőt: más leckék is tartalmaznak bibliaellenes, karizmatikus tévtanításokat (pl. a 11. lecke felszólít, hogy űzzünk démonokat, vagy a 12. lecke, ahol a jelek és csodák az evangélium hirdetésének eszközei). Ebben az esetben már ott tartunk, hogy írtunk egy új tanfolyamot. Erre viszont az AK átírása nélkül is lehetőségünk van.

A tananyag megváltoztatása ellen szól, hogy az a szerzői jog megsértése lenne. A tanfolyam vezetőinek kötelességük, hogy az órákon leadott tananyagban ragaszkodjanak a tanfolyam kézikönyvében foglaltakhoz, akkor is, ha bizonyos rugalmasságot kell, hogy tanúsíthatnak némely kérdésben (Alpha Copyright Statement, 1999). De ezzel csak addig élhetnek, amíg nem veszélyeztetik a tanfolyam lényegét, identitását. Vagyis a tananyag teljes átírására ez nem ad lehetőséget.

Összegzés

Nos, a Biblia alapján való vizsgálódásom eredménye, hogy az AK tananyaga felhígított (redukált), és ezzel meghamisított, és ráadásul számos karizmatikus tévtannal fertőzött evangélium, amit bizonyít, hogy azt mind karizmatikus, mind római katolikus teológusok teljesen elfogadhatónak tartják. De ez nem is csoda, hiszen a tananyag szerzőjét egyéb tanításából, tevékenységéből is ismerjük. Mindezek alapján az Alpha kurzus alkalmatlan arra, hogy református gyülekezetépítésre használjuk.

Sőt, a Biblia Szövetség által határozottan ellen javallt a tananyag, mivel nem tiszta, biblikus, reformátori evangélium, ezzel nem képviseli Isten teljes tanácsvégzését, s így alkalmatlan eszköz Isten kezében arra, hogy általa bűnösöket juttasson élő hitre.

A tananyag nem adhat református hit- és identitástudatot azoknak, akik a kurzust elvégzik, sőt, eltávolítja őket a református hittől, egy ökumenikus, minden bibliai igazságot összemosó, rajongó spiritualitáshoz vezet. Ezért is tanácsolom, hogy aki teheti, tartózkodjék tőle.

Minderre kötelességem figyelmeztetni azokat a lelkésztársaimat, akik bizakodással nyúlnak az új evangélizációs módszerek után, amik hirtelen és látványos gyülekezet növekedés igéretével kecsegtetnek, mint az Alpha kurzus is.  Kérem őket, hogy ezeket ne használják, hanem keressenek biblikus, tiszta tanítást hordozó evangélizációs tananyagot! (Mint, pl. a Heidelbergi Káté, esetleg a Biblia Szövetség bibliaiskolai tanfolyamai, a Szentírás Szövetség Kereszt-kérdések c. tanfolyama, vagy C. Davies-B. Kristensen-A. Lum: Az ember Krisztus Jézus, PMTI-Harmat kiadvány stb.)

Megértem az AK szerkesztőinek szándékát, hogy embereket szeretnének megnyerni az Úrnak, de a cél eléréséhez ne az emberek elvárásaihoz, igényeihez, szükségleteihez alkalmazkodó redukált, meghamisított, tévtanokkal fertőzött bibliai tanítást használjanak, hanem az Úrra legyenek tekintettel, és térjenek vissza a kompromisszumok nélküli evangélium hirdetéséhez! Ne féljenek azt hirdetni, amit az apostolok, első keresztyének és hitvalló őseink! Úgy, ahogyan ők tették: hittel, türelemmel, határozottan és mentő szeretettel. Mindezek mellett higgyenek az eredeti evangélium erejében, amivel Isten üdvözíti választottait! S ne veszítsék el azt a készségüket, amivel elfogadhatják, hogy megvetettek, lenézettek lesznek – mint mindannyian, akik az evangéliumot képviseljük – ebben a világban, mert Jézus nem ígért ámulatot keltő statisztikai eredményeket és sikereket. Ezek a sikerek másnak a kínálatában szerepelnek.

Vállaljuk bátran ennek az útját, az Ige, azaz a Szentlélek útját!

Sípos Ete Zoltán /Szeged

Fontos kérdések sorozat előadása (2011. február 13.)

forrás: Bibliaszövetség

"Az okkult és spiritiszta bűnökkel kapcsolatban nem szabad megfeledkeznünk modern korunk legnagyobb vívmányáról a számítógépről sem. Megdöbbentő, hogy ezen az eszközön, és a hozzá kapcsolódó szakmákon keresztül milyen sokféle hatás éri az embereket, és akik nem gondolják végig (vagy nincs elég tudásuk ahhoz, hogy végiggondolják), mi történik velük, azok valóban besétálnak az ördög csapdájába."

Forrás: albaref.hu

Összehasonlítás pontról pontra – Kivonat James McCarthy könyvéből, címe: The Gospel According to Rome

Babonák, jóslások, spiritizmus, félelmek