Alapige: .

"Menjetek el! Íme, elküldelek titekct, mint bárányokat a farkasok közé." (új ford.) Lukács 10,3

Kedves Atyámfiai!

Nagy baj van már akkor, ha a keresztyén ember azon kezdi törni a fejét, azon kezd spekulálni, hogy nekem, mint keresztyén embernek ebben a világban mi is a dolgom, hogy hivatásom betöltsem? Baj van akkor, ha az ember a saját eszére támaszkodva, saját spekulációjára támaszkodva akar erre a kérdésre feleletet keresni. Volt az én életemben is idő, amikor úgy próbáltam megfejteni a feladatot, hogy csak úgy leültem elmélkedni, gondolkodni, a magam erejéből, logikájából, szívéből valahogy kihozni azt az eredményt, hogy mi is a dolgom nekem, mi a dolgunk nekünk keresztyéncknek? Erre semmi szükség.

A keresztyén embernek küldője van és küldetése van. Küldője van, aki megmondja, hogy mit tegyen és küldetése van, amit a küldője rábíz, nem kell a fejünket törni, hogy mi a hivatásunk, hanem figyelni kell a küldő szavára, hogy Ő mit mond. Ma este azt emeljük ki a sok közül, amit felolvastam: "Menjetek el! Íme, elküldclek titeket" - lám, Ő küld! - "mint bárányokat a farkasok közé." Akkor hangzott ez az Ige Jézus ajkáról a 70 tanítvány felé, amikor Galileából Jeruzsálem felé mentek nagy vándorútjukon, és olyan körülmények között, amikor Krisztus tanítványainak a közvetlen környezete részint Kajafásból és táborából, részint Heródesből és udvari népéből állott, a távolabbi környezet pedig Tibérius római császársága volt. Ott voltak körülöttük a haszonleső papok, a képmutató álszent kegyesek egyfelől, a világi politikai Messiás-váradalomtól telített vakbuzgó kegyesek, másfelől körülöttük volt az a római birodalom, amelynek császára nemcsak császárrá tétctte magát, hanem istenné is, és akinek felállított szobrai, képei előtt le kellett borulni, és imádni kellett őt. És ebbe a környezetbe, ebbe a világba küldi Jézus Krisztus a tanítványait.

De nagyon sok múlik azon, hogy az ember valamilyen mondanivalót miképpen hangsúlyoz. Sokszor szinte éppen a hangsúly dönti el egy mondanivalönak az igazi súlyát. Ezt a mondatot: "Küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé" lehet kétféleképpen is aláhúzva hangsúlyozni. Lehet így: "Küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé" , és ha így értelmezzük, akkor kiszáll a szívekből egy keserű sóhaj, hogy hej, Uram Isten, de nehéz dolog ez. Te a népedet a farkasok közé küldöd, olyanok közé, akik nem értik a Te Igédet, akiknek a szívében nincs hit, szeretet, vágyakozás, akik nem hálásak, nem kedvesek, idegenek, ellenségesen állnak a Te Igéddel és követőivel szemben. De borzasztó farkasok közé menni bárány létünkre! Hajlamosak vagyunk bizonyára így értelmezni és hangsúlyozni - a bűnös szól a bűnösökhöz, az evangelizációs hét címe alapján, és ezért így mondom -, hajlamos vagyok én is, és te is így értelmezni a dolgot, és keseregni rajta. Szent meggyőződésem azonban, hogy amikor Jézus a tanítványainak czt a mondatot mondta, egészen, biztosan nem így értelmezte, és nem így hangsülyozta, és azt akarta, hogy a tanítványok szívében se így hangsúlyozódjék, hogy ne azon keseregjenek, hogy jaj, farkasok közé kell menni!

Amennyire én az Igét ismerem, Jézus Krisztus szívét, akaratát, művét, gondolatát, és terveit ismerem, bizonyára így hangsúlyozta: "Küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé." És szinte mellékes és háttérbe szoruló gondolat, és szinte csak aláfestés a háttérben az, hogy a farkasok közé. Bizonyos vagyok abban, hogy Jézus Krisztus ezt a mondatot így hangsúlyozta, és velünk is így akarja hangsúlyoztatni, hogy "küldclek titeket, mint bárányvkat...' még akkor is, ha farkasok közé kell mennetek, de bárányok módjára menjetek. Így küldelek titeket, minl bárányokat!

Mit jelent ez Testvérek`? Mit jelent a mi Küldőnk szándéka és küldetésünk tartalma, mit jelent ez, hogy bárányokként menni a farkasok közé? Azt, hogy fel kell mérni, hogy a bárány és a farkas nem egyenrangú fél, egészen másképp van felszerelve a bárány, és a farkas. És másfélc rendeltetése van az egyiknek, és a másiknak is. És nekünk az éppen a lényeges dolgunk, tcnnivalónk a mi küldőnk akarata szerint, hogy még farkas-világban és farkas-lelkületű emberek között is bárány módjára éljünk. Más a bárány, más a farkas; a farkasnak vannak vicsorgó fogai - a báránynak csak füvet őrlő, növényevő fogazata van. A farkasnak karmai vannak, ordító hangja van - a báránynak csak szelid bégetése, - és titeket mint bárányokat küldenek a farkasok közé! Jézus Krisztus juha, báránya soha nem viselkedik - még farkastermészetű emberek között sem -, farkasok módjára. Nem a farkasok szabják meg számára a farkastörvényt, hanem Jézus Krisztus szabja meg számára a báránytörvényt.

Amikor még Budapesten laktam, évekkel ezelőtt, volt a lakásunkban egy öreg bácsi, mint társbérlő, aki bár nem református volt, a maga módján nagyon vallásos ember volt. Vasárnap rendszeresen templomba járt, a szokványos tennivalóit el nem mulasztotta volna, de valahányszor a kercsztyén élet lényegét érintő kérdésekről beszéltünk, mindig összeegyeztethetetlen ellentétbe kerültünk. Ha ilyesmiről beszéltünk, hogy függetlenül attól, hogy más emberek mit mondanak, vagy hogyan viselkednek, a mi beszédünket és viselkedésünket Jézus Krisztus szabja meg, és nem az ő természetük vagy életstílusuk, akkor idézgette nekünk - ez volt a szavajárása -, hogy: ha valaki farkasok közé keveredik, együtt kell üvöltenie a farkasokkal, ha nem akarja, hogy őt is felfalják a farkasok. Arra tanítgatott, hogy legyen az ember a szívében amilyen akar, szelíd, békés, de csak belül, kifelé azonban együtt kell üvölteni a farkasokkal. Kifelé nem szabad másképp eljárni, más véleményt mondani, vagy másképp állást foglalni, mint a többiek, mert ha az ember más akar lenni, arra ráfizet, rámehet a békessége, nyugalma, élete, sorsa. Ha bárány keveredik oda, akkor farkas-formát kell magára öltenie, mert csak így tud megmaradni.

Ennek pontosan az ellenkezőjét tanítja Jézus Krisztus. Mint bárányokat küldelek titekot a farkasok közé. És a báránytermészetet tartsátok meg, őrizzétek meg, és annak értelmében éljetek. Légy hű önmagadhoz, mert egy üvöltő, vicsorgó, vadul vérengző farkas a maga módján hű önmagához, de egy üvöltő fogát vicsorgató bárány lehetetlenné válik, mert nem hű önnön magához, önnön lényegét tagadja meg. Ha egyszer Jézus báránya vagy, akkor bárány módjára kell élned; a báránynak csak bégetni lehet, szelídnek lehet lenni akármi történjék is. Jézus Krisztus tanítványához, a keresztyén emberhez semmiképpen nem illik a Krisztus nélkül való emberek életstílusa, beszédmódja, harcmodora, még ha támadás érné is. Amikor az ember olyanok közé kerül, akik farkastermészetűek, akik esetleg áskálódnak ellene, akkor aki a Krisztusé, nem választhat hasonló eszlközüket, ha rágalmazzák: divatos szóval, ha furják.. - Nem válaszolhat hasonló módszerekkel, hogy valahogyan felszínen tartsa magát: ha valalrol háttérbe szorítják erőszakosan, nem válaszolhat azzal, hogy hasonlóképpen próbál eljárni másokkal szemben... Nem vehet át ilyen módszereket, arnelyek farkaslelkületre jellemzők, de a báránylelkületre soha.

Jézus Krisztus tanítványának a viselkedését nem szabhatják meg a farkastermészetű emberek, hanem csak a küldőjük Jézus Krisztus szabhatja, és szabta is meg, Aki nemcsak pásztor, hanem maga is bárány: "Istennek ama Báránya, a ki elveszi a világ bűneit." (Jn 1,29) Jézus Krisztus bárány, és az Ő nyomdokában báránytermészettel, báránylelkülettel kell nekünk élni, és lehet nekünk élni, sőt egyedül így lehet keresztyén életet élni ebben a világban.

Kép nélkül szólva és konkrétan az Ige ilyeneket mond: Arra hivattatok el, hogy szükség esetén szenvedjetek is Krisztusért, "hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek. A ki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott. A ki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre: A ki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván az igazságnak éljünk: a kinek sebcivel gyógyultatok meg." (lPéter 2,22-24)

Vagy: Ne fizessetek gonosszal a gonoszért, se szidalommal a szidalomért, sőt ellenkezőleg: áldást mondjatok, mert arra hivattatok, hogy áldást örököljetek. (v.ö. lPét 3.9) Bárány módjára élni a farkasok között azt jelenti, hogy ne fizessetek gonosszal a gonoszért, szidalommal a szidalomért, mert Jézus erre adott példát. Emlékezzünk csak rá, hogy aki olyan hatalmasan tudott prédikálni ötezer embernek, hogy embertömegek, százak és ezrek szíve remegett bele, mert úgy, szőlt, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudók. Amilyen hatalmasan tudott prédikálni, ügy tudott hallgatni is. Amikor elfogták, Pilátus elé vitték, rászórták a rágalmakat, hogy tiltja a császári adó megfizetését, - Jézus hallgatott. Pilátus meg is kérdezte, hogy nem hallod-e mivel vádolnak ezek téged, nem felelsz rá? Jézus nem felelt semmit, pedig tudott beszélni és lett volna mondanivalója, de nem felelt, mert az összes vádra, rágalomra, aminek alapján keresztre juttatták, később felelt a kereszten, ezzel a szavával és imádságával: "Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek." (Luk 23,34) Azért nem felelt Pilátusnak, mert ez volt a válasza, azokért imádkozott, akik rágalmakat szórtak rá: "Atyám! bocsásd meg nékik!...'

És a báránytermészetet Jézus Krisztus nemcsak prédikálta, hanem élte is, cselekedte is, bele is halt ebbe. Élete, halála, bizonyságtétele, tanítása ez volt és ezért mondja hitelesen és hatalommal: "Küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé!" Azt már aztán ki-ki maga tudja a maga bőrén, a maga életkörülményei között tapasztalja, hogy mikor, hogyan kerül farkasok közé. Van ember, aki a családjában is úgy kell, hogy éljen, hogy a saját otthonának a falain belül olyan farkas-szerű indulatok kavarognak körülötte, vagy a lakáson kívül, vagy bármiféleképpen, abban az emberi együttesben, ahol van. Isten most azt akarja a szívedre kötni, hogy ne azon keseregj, hogy élnek körülötted farkas-természetű emberek, hanem azt vésd a szívedbe, hogy ezek között az emberek között neked, mint Jézus Krisztus gyermekének és követőjének báránymódra kell élned. Mint bárány, még farkasok között is. Nem keseregni, hanem megvalósítani azt, hogy a bárány legyen bárány.

A baj éppen ott szokott lenni, hogy a farkasok valóban farkasok ugyan, de a bárányok nem igazi bárányok. És nagyon érdekes, hogy a kívül valók, akik a hitet csak kívülről, esetleg éppen gúnyosan szemlélik, ha maguk nem is gyakorolják, de azért egészen púntosan és biztosan tudják, hogyan kellene élni Krisztus tanílványainak, milyen lenne az a bizonyos bárány-természet. Érdekes és megdöbbentő tény, hogy sokszor a farkasok jobban ismerik a bárányélet türvényét, és a bárányok természetrajzát, mint maguk a bárárryok.

Emlékszem, hiszen bűnös szól a bűnösökhőz, a magam életének tapasztalatait mondom: jártam úgy, hogy valaki, aki tudta rólarn, hogy Krisztus követője vagyok, de maga nyilvánvalóan nem volt az, kért tőlem valamit, ami nagyon is a második mérföld szolgálata lett volna. Áldozatot, többletmunkát jelentett votna, úgyhogy vonakodtam. Fáradt voltam, vagy nem voltam eléggé adakozó, féltettem a kényelmemet vagy érdekemet, - egyszerre olyan pontosan tudta, hogy mí á báránytörvény, mert ezt mondta: nézd hogyha tőlem ilyet kérnének és én nem csinálnám, az természetes, mert én nem vagyok hívő, de te az vagy, és ha te nem csinálod, az már gyalázat! Te azt mondod, hogy krisztus követője vagy, terád érvényes a Hegyi beszéd törvénye, hogy aki téged egy mérföldre kényszerít, menj el vele kettőre. Ha te azt mondod, Kriszíus gyermeke vagy és nem csínálod, ez már gyalázat! Ha én nem csinálom az természetes, de ha te nem csinálod, az már botrányos. Nagyon tudnillik a farkasok is, hogy a báránynak milyennek kell lennie, ezért mondja az Ige, hogy: "Álljon el a hamisságtól minden, a ki Krisztus nevét vallja." (2'I'im 2,19) Mert ha az ember egyszer komolyan kimondta Krisztus nevét, akkor jönnek a világból a követelmények, hogy Krisztus gyermeketől ezt még várja az ő Ura.

Aztán még egy: próbáljuk a maga természeti valöságában magunk elé állítani azt az cgyszerű képet, hasonlatot, hogy: "Küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé". Képzeljünk el egy kiéhezett farkascsordát, amely üvölt, rohangászik, liheg az éhségtől, keresi az áldozatot és egyszer csak odaterelgetnek cgyenesen eléjük 4-5 bárányt, - mi lehet ezeknek a sorsa ott a farkasok között`? Hát mi lehet?- A farkasok nekiugranak, össze-vissza marják, tépik, sebzik, végül megölik. Megölik, felfalják és táplálkoznak belőle. De az az érdekes, hogy ezt Jézus Krisztus mondja, és Ő meneszti így gyermekeit: menjetek el, én küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé... Olyan különös: odaengedi, odaküldi a gyermekeit, a tanítványait, mint bárányokat odaküldi a farkasok közé. Azért, rnert az Isten gondolata szerint joguk van a farkasoknak bárányhúson élni. A természeti világban is az az Isten gondolata, terve, hogy a farkast hárányhússal tartsa és ne füvekkel, vagy falevelekkel. És a lelki, szellemi világban is az Isten gondolata. hogy a farkasnak joga van bárányhússal élni, ezért egyenesen odaküldi a bárányt, hogy eredj a farkasok közé!

Szóval most megint kép nélkül: ez azt jelenti, hogy ha a hiten kívül élők, és a Krisztust már megismert emberek találkoznak, akkor az Isten gondolata szerint a farkastermészetűeknek, a farkasindulatúaknak egyenesen joguk van arra, hogy ebből a találkozásból őnekik egyoldalú hasznuk legyen. A farkas és a bárány találkozásából nem szokott kölcsönös haszon származni, ez nem tiszta üzlet, ahol mind. a kettő megtalálja a maga számítását. De éppen egyoldalú üzlet ez, a farkasra nézve előnyös, a bárányra nézve pedig hátrányos. És igy küldi Jézus a tanítványokat a világba, hogy joguk van a még meg nem váltott embereknek arra, hogy a megváltott emberekkel való találkozásukból nekik hasznuk legyen. "Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is. És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruháidat, engedd oda néki a felsőt is. És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kcttőre. A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól." (Mt 5,38-42)

Félreérthetetlen jelei ezek annak, hogy engedi az Ür, és rendeli az Úr, hogy a világnak - az Őt még nem ismerő világnak -, az Ő tanítványaival való találkozásból egyoldalu haszna legyen még akkor is, ha erre a bárányélet rámegy.

S most közben megkérdezi az Isten tőled, tőlem, tőlünk, hogy általában az embereknek van-e hasznuk abból, hogyha veled találkoznak? Ha veled együtt élnek? A családodnak van-e nyeresége ebből, a férjednek abból, hogy te lettél a felesége, a szüleidnek, hogy te vagy a gyermeke, a gyermekeidnek, hogy te vagy az édesanyja, a lakótársadnak, társbérlődnek, albérlődnek, hogy éppen veled lakik együtt, a munkatársaidnak, hogy éppen te dolgozol közöttük? A te életed nyereség-e a körülötted élő emberek számára, és ha esetleg most ránk szakadna ennek a templomnak a teteje, és itt halnánk meg, és nem térnénk vissza ebből a templomból, vajon zokogna-e miattad sok embcr, hogy jaj milyen drága embert vesztettünk el, vagy felsóhajtanának, hogy hála Istennek. Hasznuk van-e az embereknek, előnyük, esetleg éppen egyoldalú előnyük abból, hogy te mint keresztyén ember élsz közötlük? A keresztyén élet másokat gyarapító, másokat tápláló, gazdagító élet, közben ő maga megszegényedik, olyan sorsra jut, mint a bárány a farkasok között, önmagát felemészti, de másokat táplál és szolgál.

Valaki egyszer azt mondta - Isten országának áldott ismerője -, hogy egy olyan mindig pihent, jól táplált, simaarcú, mindig kedélyes keresztyén nem is lehet igazán keresztyén, mert aki igazán bárányként él farkasok között, azon meg kell, hogy lásson a farkasfogak, és karmok nyoma, armak az idegeiben, az arcvonásaiban ott kell, hogy legyen ez a bélyeg, hogy én vállaltam a báránysorsot a farkasok között.

Persze atyámfiai, a tegnapi lecke sem volt könnyű, hogy: "Örüljetek az Úrban mindenkor", de a mai lecke ezerszerte nehezebb. Jól el tudom képzelni, hogy aki figyelt, és lélekben együtt haladt velünk, annak a szívében fel is merül talán ez a kérdés, hogy ha Jézus így áll a tanítványai elé, - pedig így áll, nem árul zsákbamacskát, előre nyíltan, megmondja: küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé, - ilyen körülmények között érdemes egyáltalán Jézus Krisztus követőjének lenni? Érdemes vállalni ezt a sorsot? Érdemes Jézus Krisztus követőjének, báránynak lenni farkasok között? Nem volna célszerűbb, tisztességesebb, helyesebb dolog mindjárt megmondani, hogy hagyjuk ezt, nem akarok Jézus követője lenni, mert ez elviselhetetlenül nehéznek látszik. Sokaknak talán ott van a szívében, hogy érdemes-e vállalni ezt így? De másképp nem lehet! Keresztyénnek lenni ncm lehet másképp, mint ahogyan küld Jézus. Vagy így, vagy sehogy.

Ha népszavazást tartanának egyházainkban, százezrek azt mondanák, akarok én keresztyén lenni, csak nem így! Jézus azt mondja, vagy így, vagy sehogy. Ha felmerül a kérdés bennünk, érdemes-e így keresztyénnek lenni, báránysorsot vállalni farkasok között, - elhallgatok egy pillanatra, gondolkodjatok magatokban és próbáljatok válaszolni erre, aztán majd én is mondok valami válaszi az Igéből...

Testvérek, én arra jöttem rá: igaz, hogy a bárányoknak rengeteg hátrányuk van, amikor ezt a küldetésüket betöltik, amikor báránymódra próbálnak élni a farkasok között, rengeteg hátrány, megpróbáltatás, szenvedés, hátratétel ez az élet. De azért van két olyan kiváltságuk, ami miatt énszerintem mindenképpen érdemes Krisztus követőjének lenni, báránysorsot vállalni a farkasok között.

Az első kiváltság, amiről énekeltünk az igehirdetés előtt: "Az Úr énnékem őriző pásztorom..." (23. Zsoltár l.v.) A báránynak nincs ugyan farkasfoga és karma, vérengző természete és üvöltő hangja, de van pásztora! A farkasnak vannak fogai, karmai, vad hangja és természete, de pásztora nincs. Soha nem olvastam a Bibliában, pedig sokszor figyelmesen átolvastam, hogy a pásztor elmegy a farkas után, ha elvész egy farkas, és otthagyja a 99 farkast, és megy a századik után, hogy megkeresse, ölébe vegye, és hazavigye. Sose hallottam arról se a Bibliában, se az életben, hogy a farkasoknak pásztoruk lett volna. Nálunk is van Jászkiséren juhász, aki a bárányok pásztora, de farkaspásztor ott sincs és másutt sincs.

A bárányoknak azonban van egy olyan pásztoruk, aki jó Pásztor, Aki maga is osztozott a báránysorsban, Aki név szerint ismeri juhait, egyenként számon tartja őket, és elmegy a századik után, elmegy a kárhozat mély szakadékába is, ahogy a nagypéntek tanításán, és tényén látszik, elmegy hogy visszahozza. Van Pásztor, Akinek a hangját ismerik a juhok, van a bárányoknak pásztora, Aki dús pázsitra, jó legelőre, patakra vezeti őket, gondot visel rájuk, Akinek vesszője is megvigasztal, még azzal is vigyáz. A keleti pásztor szakadék felett, sötét éjszaka, veszélyek között, keskeny utakon vezeti nyáját, elől halad és a pálcájával ütögeti szelíden a mellette, mögötte haladó bárányok hátát. Jó tudni, hogy amíg érzem ennek a pálcának az ütögetését a hátamon, addig nincs baj, csak vezessen ez a pálca. Ö, hogy bújnak össze a bárányok, hogy óvja őket a pásztor, és jutnak célhoz. Jó legelőre tereli őket, kirendeli ételüket-italukat, biztosítja sorsukat, számon tartja, és szereti őket.

Nézzétek Testvérek, aki farkaséletet él, aki farkas-indulattal él, és erre állítja be az élelét, és így rendezi be magának, hogy tépek, amit tudok, és üvöltök, amíg lehet... Nem tudom ki hallgatta a rádióban: volt egy ilyen jelenet, hogy egy ember azt mondja, hogyan lehet igazán jól biztosítani magának a kényelmes nyaralást: hát hivatom a szálloda vezetőjét, és elkezdek ordítani, a vendéglő vezetőjét hivatom, és elkezdek ordítani, és így biztosítorn magamnak, hogy mindig a legjobbat adják... Hát aki így rendezi be magának az életét, hogy tépek magamnak foggal, körömmel, amennyit tudok, mindegy mennyi vér, verejték csurog közben, annak talán minden megadatik, - de pásztora nincsen. És eljön végül, amikor a sorsa úgy formálódik, hogy olyan vagyok, mint egy hulló falevél, hogy kavar a szél, de őrizőm nincs. Ha baj van, szenvedés jön, a halál küszöbén nincs kihez kiáltsak, mert nincs pásztorom! A farkaslelkű ember sokféle éneket elénekelhet, de ezt az egyet: "Az Úr énnékem őriző pásztorom", ezt nem énekelheti. És ha nekem palotákat, hatalmat, kényelmet adnának, de ezt az éneket ki kellene vetnem a szívemből, nem akarnék úgy élni egy pillanatig sem, hogy ne mondhassam el igazán hittel, hálával, és boldog bizonyossággal: "Az Úr énnékem őriző pásztorom!" A báránynak tehát van pásztora...

"Mert olyanok valátok, mint tévelygő juhok; de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához." (1Pt 2,25). A másik kiváltság, ami csak a bárányoknak adatott, hogy van áldott missziójú ígéretük, és rendeltetésük ebben a világban. Küldetésük és ígéretük van, hogy a nekik ajándékozott báránylelkület, a belőlük sugárzó szeretet, békesség, hűség, jóság előbb-utóbb gyümölcsöt érlel, és megváltoztatja a farkastermészetűeket is báránytermészetűekké. Itt már elhagyjuk a természeti képet, ez a természet világában nem áll, hogy ha egy farkas bárányhússal táplálkozik, maga is báránnyá válik, de a lelki világban így van, és sok áldott példát tudok a magam és mások tapasztalataiból, hogy egészen megátalkodott, gonosz, farkastermészetű emberek éppen azáltal változtak át báránytermészetűekké, mert körülöttük valaki báránymódra, báránylelkülettel tudott élni.

A farkasoknak nincs missziójuk és küldetésük ezen a földön, és nincs az örökkévalóságra szólö hivatásuk sem. A báránynak van áldott hivatása, miközben hűséges marad önmagához, Krisztustól nyert lényegéhez, közben mellette farkaslelkületű emberek átalakulhatnak báránytermészetűekké, gyógyulhatnak, tisztulhatnak, megszentelődhetnek. Remélhetjük komolyan, hogy farkastermészetű emberekből báránytermészetű ember válhat? Hát kedves Testvérek, ha végigkérdezném azokat, akik merik vállalni Isten iránti hálaadással és Istent magasztalva érte, hogy én Jézus juha vagyok, bárányéletet élek, ha mindegyiktől megkérdezném, lehet-e remélni, hogy farkastermészetű emberből bárány-élet legyen, mindegyik azt mondaná, öregek, fiatalok, kivétel nélkül: hát persze, hogy lehet remélni. Lehet - folytatnák, mert én magam is farkas-természetű ember voltam. Én is olyan voltam, hogy csak harapni tudtam a világ javaiból, és sebezni, bántani másokat. Ilyen voltam, ilyennek születtem, ám rajtam is Krisztus segített. Ő változtatott meg, s táplál engem a mi húsvéti Bárányunkkal, a saját testével, húsával, vérével. Azóta tudok én is bárányélet lenni, másokat tápláló, másokra áldást jelentő élet lenni. Azóta van nekem Pásztorom, Aki engem egyszer hazavisz a mennyei dicsőségbe.

Magam is erről tehetek bizonyságot. Így születtünk mindannyian, farkas-természettel. Báránynak születni nem lehet, csak újjászületni, Krisztus Igéje, Szentlelke által, hogy megismerjük Őt, és táplálkozzunk testével és vérével. Minden alkalommal ilyen tápláltatás az úrvacsora is, és így válunk mindnyájan farkasból báránnyá, mert a mi húsvéti Bárányunk a Krisztus megáldoztatott.

A farkasoknak nincs pásztoruk, nincs küldetésük, ígéretük. A farkas egyszer felfordul, éhen vész, meglövi a vadász, elpusztul a maga nyomorúságában, és nem tartja számon senki, nem törődik vele senki. A báránynak van pásztora! Érdemes Jézus bárányának lenni, Jézus juhának lenni. Nemcsak érdemes, de ez az egyetlen fajta élet ezen a világon, amit igazán érdemes végigélni.

Így a Küldőnek a nyomán járva és a Küldő szavára figyelve: "Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé." Hát menjetek Testvérek, küld titeket Jézus Krisztus, mint bárányokat.

Induljatok el, így töltsétek be az áldott missziót és örüljetek annak, hogy "Az Úr énnékem őriző pásztorom!"

Ámen

1961. április 25.

forrás: nezzjezusra.hu